Szögedi Telefon (Interurban)

"Az emberélet útjának felén

egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,

Mivel az igaz utat nem lelém.

Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan

S milyen, e sűrű, kusza, vad vadon:

Már rágondolva is reszketek legottan..."

Kedves gyászoló Család, kedves Rokonok, Barátok és Ismerősök.

Hétszáz éve már, hogy az előbb említett sorokat leírta a kora- reneszánsz itáliai nagy költője Dante, s mégis milyen időszerűek ma is e sorok, különösen itt a mulandóság zord emlékei között, itt a halál és a mulandóság birodalmának előcsarnokában.

A korábbi évszázadok emberével szemben a mai kor fiatal generációja úgy gondolja; egy kirándulásban, egy utazásban nem lehet semmi rizikó, de még egy világjárás sem lehet kockázatos dolog, hiszen ma már nem csak a hagyományos eszközök, de modern korunk egyik legújabb vívmánya, a műholdas navigációs segéd, közismert nevén a GPS is segíti útjainkat.

Manapság úgy érezzük, mindenhová eltalálunk, mindenhonnan haza találunk, csak épp mintha maga az ember élete,- az ember életének célja, értelme, és üdvözítő iránya veszett volna el reménytelenül, és véglegesen.

Mindnyájan akik megszülettünk több-kevesebb sikerrel bolyongunk a társadalmi élet útvesztőiben, küzdünk és harcolunk a munkahelyünkön, de gyakran nem boldogulunk, mindig rohanunk, és szaladunk, de soha nem érünk célba, s a legnagyobb baj, hogy sokszor talán még időtálló értékekre sem találunk. Mintha minden felől csak profit-orientált marketing-fények világítanák meg útjainkat.

Bizony nagyon is úgy tűnik, hogy társadalmi méretekben nézve eltévedtünk, s még ha éveink számát tekintve nem is jutottunk el az emberélet útjának feléig, a sötétlő erdő már ránk talált, mi pedig nem találjuk a kivezető utat.

Most amikor megálltunk elhunyt szerettünk ravatala előtt, elemi felismerés lehet mindannyiunk számára az, hogy szükségünk lenne egy igazi vezérlő fényre, egy lelki műholdra, egy szellemi GPS-re, amely megmutatná nekünk azt az utat, amely túlvezet minket az élet felszínes élvezetén, amely értékálló, és messzebbre mutató célokat is ad nekünk, mint a ravatalozó, a temetők, és a halál világa.

Ebben segíthet nekünk az elhunyt szerettünk életéről való elmélkedés, örömeinek, és sikereinek, tévedéseinek és sebezhetőségének megértése,- és felfedezése annak a legkisebb közös többszörösnek, amely mindannyiunk számára kívánatos elvként lenne leírható.

Ez a vezérlő irányt adó fény;- ez a legkisebb közös többszörös, amely túlsegíthet bennünket a múlandósággal szemben vívott vesztes harc érzésén,- amely évezredek óta minden kor, és korszak, vallás és ideológia közös értéke;- ez nem más, mint az-az önfeláldozó és önzetlen szeretet, amely nem csupán önmagát tekinti fontosnak, hanem tud tenni másokért is, amely nem csak a saját igazát és boldogulását keresi, hanem a mások életét is szereti és becsüli legalább annyira, mint amennyire a saját maga életét.

Petőfi Sándor így ír a világosságra jutott ember világának egy lehetséges szebb jövőjéről:

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán:

Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,

Mert itt van már a Kánaán!

És addig?

Addig nincs megnyugvás,

Addig folyvást küszködni kell. ?

S talán az élet, munkáinkért,

Nem fog fizetni semmivel,

De a halál majd szemeinket szelíd,

Lágy csókkal zárja be,

S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

Kedves Gyászoló Közösség.

Szeretett költőnk sorai első hallásra nem biztatnak bennünket semmi szenzációs jutalommal, hogy őt idézzem újra, Talán az élet munkáinkért, nem fog fizetni semmivel.

Ez a semmi a mai világban nem tűnik túlságosan vonzó perspektívának, és mégis meg kell látnunk: akár az emberélet útjának felén, akár a sötét erők fenyegetésének árnyékában is,- százszor és ezerszer, de talán még milliószor is gazdagabb lehet annak az embernek az élete, aki tud szeretni, képes megbocsátani, és tud örülni a mások sikerének.

Ha így élünk, vagy akárcsak megpróbálunk is így élni, akkor nem csak Dante Isteni színjátékának sötétlő erdejéig jutunk el, de megtaláljuk azt az igaz utat is, amely túlmutat a ravatalozók, a temetők, és a halál birodalmának ijesztő rengetegén.

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

A búcsúztató személyes, életrajzi vonatkozású részei:

Mély fájdalommal és megrendült szívvel jöttünk el hogy végtisztességet tegyünk és megemlékezzünk Kriván Mihály életéről és földi pályafutásáról, aki 1931 december havának 10-dik napján született Hódmezővásárhelyen, egy szerény, de rendezett körülmények között élő gazdag lelkiségű család elsőszülött fiúgyermekeként. Édesanyja varrónő volt, édesapja szobrász, a nagynénje pedig zongora-tanárnő.

Kriván Mihály egy nehéz történelmi korszakban látta meg a napvilágot. Gyermekkorát háborús évek, fiatalságát az ország újjáépítésének nehéz időszaka ölelte át. Mindezek ellenére veleszületett jó képességeinek, családjának és szorgalmának köszönhetően talentumai nem mentek veszendőbe. A kiváló eredménnyel elvégzett középiskolát és érettségit követően Szegeden és Budapesten járt egyetemre. Nem voltak ezek egyszerű évek. Hogy szüleit támogassa, a tanulás mellett esténként bárokban zongorázott, ezzel is segítve az otthon-maradottak életét.

Kriván Mihály személyében később is egy felelősségteljesen gondolkodó, céltudatos és elkötelezett humánus egyéniséget ismerhettünk meg, aki az élet minden területén tisztességgel helytállt.

Amint már utaltunk rá, a középiskolát követően előbb a Szegedi Tudományegyetem természettudományi karának fizika-kémia szakos hallgatója volt, majd a 2. félév sikeres vizsgái után különbözeti vizsgával a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára iratkozott be. Tanulmányait 1956-ban fejezte be,és 1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. 1956-ban állt munkába a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Szegedi Gócüzemében. A szakágazati vizsgák letétele után postamérnöki képesítést kapott. Amikor a szakmérnöki képzés beindult, beiratkozott a tagozatra, 1966-ban pedig átvitel-technikai szakmérnök lett.

Egy svédországi tanulmányút után tevékenyen részt vett a nagycsatorna-számú országos gerinchálózat tervezési munkáiban, majd a kivitelezésben és az üzemeltetésben is.

A Villamosmérnöki Kar felkérésére a posztgraduális oktatásban mint meghívott előadó több esetben is részt vett. 1964-től technikumban, szakközépiskolákban félállásban, vagy óraadóként tanított,- valamint hosszú éveken át Tv-szerelő tanítványokat vizsgáztatott. Ő volt a vizsgabizottság elnöke.

A közlekedési Műszaki Főiskolán 1969-től 1973-ig adjunktusi beosztásban oktatott. Publikációi jelentek meg a vállalati- és szaklapokban. 1990-ben posta műszaki főtanácsosként vonult nyugdíjba.

Ezután három évig meghívott előadóként a Szegedi József Attila Tudományegyetemen az informatikai szakértőket oktatta.

Személy szerint én (mint az egykori Bebrits Lajos Szakközépiskola tanulója) az 1970-es évek közepén ismertem meg Kriván Mihály tanár urat, mint óraadó szaktanárt. Bár a szakma ismerte soha nem tartozott az erősségeim közé, Misi bácsi plasztikus és érzékletes tanítási módszere erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy a szaktárgyak közül egyedül az általa tanított vezeték nélküli híradás-technikából végül nem csak a kegyelem-jegyet kaphattam meg.

Kriván Mihály magánéletét Bartucz Piroskával való találkozás tette teljessé. Úgymond bizonyos értelemben késői találkozás volt ez, hiszen Mihály negyvenöt éves volt ekkor, Piroska pedig harminchét.

1976-ban kötöttek házasságot Ásotthalmon, és ezt követően sok 44 éven át szeretettel teli harmonikus közös élet jutott nekik osztályrészül,- szeretetben, megbecsülésben, kölcsönös tiszteletben egymás iránt.

Kriván Mihály becsülte az örök emberi értékeket, határozott elképzelésekkel, de ha kellett mindig engedékeny lelkülettel igyekezett, a lelkiismerete szerinti leghelyesebb döntésekre. Tudásával és szakmai elismertségével soha nem dicsekedett. Bár érzéseit kicsit visszafogottan tudta kifejezni, (ez családi örökség volt,) de ha kellett mindig nagylelkűen és segítőkészen állt a szükségben lévők megsegítéséhez. A tartalmat mindig többre becsülte mint a formaságokat. Hangos vagy haragos szó soha nem hagyta el az ajkát, ha néha mégis gondja vagy problémája volt, Misi bácsi a klasszikus zenébe menekült.

Szakmai elkötelezettségén kívül és azon túlmenően a természet közelsége és a vadászat jelentett számára kiteljesedést.

Hosszú éveken keresztül töltötte be a Mórahalmi Vadásztársaság elnöki tisztségét. Ezért is volt jelentős számára az Ásotthalmi erdei ház,- amelyet nyugdíj után vásároltak meg feleségével Piroskával,- és sok éven át közös otthonuk volt. A háznál mindig volt kutyus is, utoljára Maci, az újfullandi labrador részesülhetett az erdei otthon örömeiben egészen addig, amíg Kriván tanár úr egészsége meg nem rendült.

A sok ismerős és barát közül a vadásztársaság vadőrét, Németh Csabát és családját említeném meg külön, akit fiaként szeretett és a szükség idején sok segítséget kapott tőle. Szeretetük és megbecsülésük kölcsönös volt.

Kriván Mihály egészségi állapota 2013-ben rendült meg véglegesen és erősen, ezt követően hamarosan a szegedi Bálint Sándor Egyházi Szeretetotthon Közösségében talált olyan szakirányú segítségre, amely emberi méltóságot megtartó és tisztelő orvosi és közösségi körülményeket biztosítani tudta számára. Mindentől függetlenül, nehéz évek voltak ezek.

Most hogy a mulandóság zord törvénye és a betegség hatalma végleg elszólította Kriván Mihályt közülünk, szerettei ígérik, emlékét szívükben megőrzik.

Mély fájdalommal vesznek végső búcsút tőle legközelebbi szerettei és hozzátartozói, elsőként is szerető felesége Piroska.

Megrendült lélekkel búcsúzik öccse Dr. Kriván Lajos és családja, valamint unokaöccse Lajos, aki egyúttal a keresztfia is.

Búcsúzik a közelebbi és távolabbi rokonság minden tagja, a barátok és szomszédok és a család barátai. Búcsúznak a szakmai kollégák, a volt tanítványok, és az egykor vizsgáztatott TV-szerelős tanítványok, a Mórahalmi vadásztársaság vezetői, tagjai és képviselői, és a Harmath utcai Szeretetotthon lakói és dolgozói, akinek lelkiismeretes munkáját ezúton is köszönjük.

Búcsúzik mindenki, aki ismerte, tisztelte és szerette őt, s eljött, vagy lélekben velünk van, hogy végtisztességet tegyen néki, végső útján elkísérje.

A hamvak szórása alatt, benne a CSAK A JÓK MENNEK EL. c. szám.

Az utolsó koszorúk, a virágok elhelyezése után virágos vers köszönetnyilvánítás a család nevében a megjelentek felé, és ZÁRÓ-KÖSZÖNTÉS hangzik el, valamint annak a diszkrét kérésnek a megfogalmazása, hogy az utólagos részvétnyilvánítások testi kifejezését, a még mindig érvényben lévő közigazgatási előírások szerint a jelenlévők mellőzzék.