A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Szegeden negyven éve helyezték üzembe a több központos, úgynevezett crossbar rendszerű telefonhálózatot. Ezzel már lehetőség nyílt arra, hogy ne csak a városon belül, hanem akár külföldre is lehessen telefonálni. Erre az évfordulóra emlékezett a Hírközlési Tudományos Egyesület szombaton az Agórában.

"A központ amely előtt állunk egy ARK-511 típusjelű központ, az AR központcsalád legkisebb tagja."

Az Agórában kiállított rendszer 30 előfizető forgalmát látta el. Deszken és Röszkén alakítottak ki ilyen központokat.

Az ezt megelőző forgórendszeres központok túlterheltek voltak, nem volt tárcsahang, szinte lehetetlen volt telefonálni, szükség volt a modernizálásra.

Torvai László, Budapesti Távbeszélő Igazgatóság egykori munkatársa:
"Amikor gazdasági élet lehetővé tette, a 60-as évek második felében felmerült, hogy egy új rendszert kell valahonnan szerezni. Miután hazai fejlesztés nem volt, licencet vásároltunk, ez volt a crossbar rendszer, amit a svéd Ericsson cég gyártott, aztán a gyártást is megvettük."

Vojnár László, a Szegedi Távközlési Igazgatóság egykori vezetője:
Hihetetlen mértékű igény volt az állomások bekapcsolására, a régi rendszerbe csurig volt, nem lehetett bekacsolni semmit, ezért nagy nyomás volt a postán, ezt az AR ezt feloldotta, mert a tízezer feletti kapacitás nagy ugrás volt a korábbihoz képest.

Ekkor épült meg a Tisza Lajos krt. és a Kossuth Lajos sugárút sarkán a Posta palota, 40 évvel ezelőtt ott helyezték el Szeged új telefonközpontját, amely minőségi változást hozott, hiszen akár külföldre is lehetett telefonálni.

Rácz József, a szegedi távbeszélő központ vezetője:
" 77 január 21-én indult el egy több központos kroszbár rendszerű telefon központ, aminek előnye, hogy lehetett telefonálni, volt tárcsahang, lakások is bekapcsolásra kerültek nagy számban, nemcsak közületek."

Ezzel együtt Szeged teljes távközlési hálózata megújult és kibővült, a város új típusú pénzbedobós, nyilvános készülékeket is kapott. A rendszerváltozás idején mintegy 24 ezer előfizetője volt a postának. Az AR rendszert a 2000-es évek elején vonták ki a forgalomból.

A videót készítette: Városi Televízió Szeged





















A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
Delizsánsz.
2016   <<   2017   >>   2019