Szögedi Telefon (Interurban)

Vasárnapi Ujság - vu_1872_05_12_230p.txt

Morse Sámuel.

(1791-1872)

Művész s tudós hazája a nagy világ. Kik egy ország s egy nép szűk körén túl az emberiségnek szereztek gyönyört vagy hasznot, kik milliókat emeltek föl, vagy lelkesítettek, milliókkal tettek jót, bár a föld, mely szülte, s a nemzet, melyhez tartoztak, büszkélkedik, hogy magáénak vallhatja, ők az egész világéi s az emberiség tart jogot hozzájok. A tudomány nagy bajnokai s az életre alkalmazói kétségkívül az emberiség elsőrendű jóltevői közé tartoznak. Ellenkezőleg a hóditókkal, kiket, a merre mennek, romlás és átok kísér, a béke e nagy munkásainak nyomain jóllét virágzik föl s áldások tenyésznek.

Morse Sámuel (Fin-ley-Breese), a villany-távirda feltalálója, is ezek közé tartozik. Char-lestownban, Amerikában, 1791. ápril 27-én születvén, 81-dik évet vala betöltendő, midőn f. évi ápr. 2-kán New-Yorkban családja s barátai körében elhunyt. Hosszú s szép élet volt az övé. Mert eszméi diadalát s átalános elterjedését és érvényre jutását megérni, és teljes mértékben élvezni: csak kevés halandónak adatik. S ő ezt megérte. Találmánya, mely a gőz használatával egyenlő értékű és fontosságú, a világ minden részébe elterjedve, a mivelt államoknak tán egy zuga sincs, hová annak szárnyain ne vitte volna meg a gondolatnál gyorsabb hir - a feltaláló halála tudósítását. E nagyszerű s csodás találmány, a vasutak- és gőzhajókkal együtt s óriási alkalmazásuk az életre, átalakító befolyásuk a társadalomra, magukban is elegendők volnának halhatatlanná tenni a századot, mely ezeket szülte.

Talán máskor veszünk alkalmat magunknak Morse találmányával, a villany távírda alapeszméje- és szerkezetével megismertetni olvasóinkat. Most a műtől mesteréhez fordulunk s e sorokban rövid életrajzát akarjuk adni a múlt hóban elhunyt Morsenak.

Sámuel atyja, Morse Jedediás, lelkipásztor volt s különös kedvelettel űzte a földrajzi és népismei tanulmányokat; néhány munkája még ma is elismerésben részesül. Természetes, hogy fia nevelését sem hanyagolta el. A hires yale-i egyetemen taníttatta s az ifjú Morse az irodalmi és tudományos gyakorlatokban egyaránt kitűnt. De valódi hivatását, iskolai kitűnősége daczára, még nem találta meg. Nagy kedvvel, valódi szenvedélylyel űzte a rajzot is, de atyja arról inkább leverni igyekezett, csak haszontalan időtöltésnek tekintvén azt. Hiába. A félretett rajzónt s festékládát a szenvedély mindig újra fölkerestette a tanulmányait kitünöleg végzett ifjúval, s végre apja is átlátta, hogy hajlamának nem állhat ellent. Londonba küldte tehát 1811-ben a húsz éves Sámuelt a királyi festész-akadémiába.

1815-ben hazájába térvén vissza, magát egészen művészeti tanulmányoknak szentelte. Newyorkban mint arczképfestő nagy szerencsével működött. S meg sem gondolta, hogy nem ecsete fogja végre is világhírűvé tenni nevét!

1829-ben ismét Európába jött s három évet (1832-ig) töltött itt, legnagyobb részt Angliában. De Newyork sajnálta távozását; több izben írtak utána s kérték : térjen vissza. Tanszéket állítottak számára, melyen irodalmi s művészeti felolvasásokat tartson. S midőn 1832-ben viszszatért, csaknem diadalmenettel fogadták. A tisztes "tanár" czimmel - a demokrata Egyesültállamokban a legszebbel - tisztelték meg. Egyszóval azon az utón volt, hogy a tanári széken nyerje legszebb s legtartósb koszorúit.

Pedig hírnevének sorsa ekkor már el volt döntve - és pedig más irányban. Eletében a forduló pont akkor állott be, mikor Európából hazájába visszatérendő, 1832. őszén Havre-ben a Sully nevű szállító hajóra lépett. E hajón értelmes, mivelt társaságra talált, s mindenek fölött a hajó kapitánya Marshall ur kitűnő képzettségű s szellemdús ember volt. A tengeri ut hosszadalmas volt. Volt elég idő a társalgás és vitatkozás minden lehető tárgyait kimeríteni. A villanydelejes folyamok közül legutóbb tett fölfedezések is szóba jöttek. *) A beszélgetők egyike könnyedén odaveti, hogy jövend idő, mikor e villanyfolyam az emberi gondolat leghatalmasb közege leend, csak az áttétel eszközét kell kitalálni. Ez elejtett és senki által figyelembe nem vett észrevételt a Morse szelleme megragadta. Mint a syrakusai nagy mértanár, ö is, s véletlenül találta meg, a mit öt év óta keresett.

E pillanattól fogva, s daczára a legelütőbb foglalkozásoknak, melyeket a világ szeme láttára űzött, Morse Sámuel igazában nem foglalkozott egyébbel, mint oly készülék szerkezetének föltalálásával, mely az emberi eszme vagy akarat nyilatkozatait egy villanyfolyam által mozgásba tehető delejre vigye át s ezáltal látható vagy tapintható jelekben fejezze ki bármely távolságban, tudva levén az, hogy a villanyszikra gyorsasága a gondolat röptével egyenlő s a legnagyobb földi távolság befutására sem kivan emberileg észlelhető időközt. Első kísérleteivel elégületlenül, az előbb követett vegytani eljárások útjával fölhagyott s már 1835-ben elég jelentékeny eredményhez jutott arra, hogy találmányát a new-yorki akadémia elé terjeszthesse. 1836-ban még szaporította kísérleteit, melyek mind több és több figyelmet gerjesztettek a szakértőkben, bár népszerűvé s közhitelüekké válniok még mind nem sikerült. Sokkal nagyobb s csodásabb, képtelenebb volt az eszme, mintsem a köznapi emberek elfogadhatták volna.

A találmány sorsa akkor dőlt el, midőn az Egyesült-Államok kongresszusának 1842-3-diki ülésszaka döntő kísérlet tételét rendelte el a baltimore-washingtoni vasútvonalon. A kísérlet megtörtént és pedig határozott sikerrel. 1844-ben már rendesen működött a villanytávirda. S e percztöl kezdve a siker nem ismert többé megállapodást. Először Amerika, azután egész Európa kivánt részesülni a találmány előnyeiben, mely időt és tért legyőzve, sőt megsemmisítve - ezáltal az életet bizonyos értelemben meghosszabbította.

Morse Sámuel eszméjének diadala, sok fáradozás és küzdelem után, tökéletes volt. Készülékeit minden újonnan alakuló táviró-egylet elfogadta, daczára a könnyebbitések-nek, melyeket a villany-áttételt illetőleg Bovelli s mások behoztak. A tudós amerikainak nem volt egyéb teendője, mint a dicső találmánya után özönlő anyagi hasznot s dicsőséget aratni. De babérai s növekedő vagyona nem tették közönyössé a tudomány további kutatásai s haladása iránt, s világért nem hitte, hogy a villanyosság utolsó szava már ki volna mondva. Nem szűnt meg e részben tovább munkálkodni. S a tengeralatti táviró létesítésében neki is nagy része van, s Field Cyrus, ki az első cable-t az atlanti tenger alá bevezette, annyi gúny, megtámadtatás s akadály közepette, senkitől nem nyert több és jobb támogatást, mint épen Morse Sámueltől.

Megtisztelésében Anglia, Francziaország versenyeztek Amerikával. 1858-ban még egyszer meglátogatta Európát s Londonban mint Parisban ugy fogadtatott, mint az emberiség egyik nagy jóltevője. New-York életében szobrot emelt neki. Közhelyen utoljára, mint nyolczvan éves aggastyán, halála előtt néhány hóval jelent meg, midőn a nagy "Nyomda-udvar"-ban a Franklin Benjámin szobrát leplezték le. Morse ez alkalommal dicsbeszédet tartott annak emlékére, ki a villámot kiragadta a felhőből s irányt szabott ez égi erőnek. Hallgatói önkénytelenül is összehasonliták a két nagy találmányt s eszközlőiket. Valóban méltán mondhatjuk, hogy a Morse Sámuel találmánya kiegészíti s hasznosítja a Franklin Benjáminét.

-á-r-

*) A fölfedezés (mely a villanytávirdának alapul szolgál) abban áll, hogy egy vaspatkó körül tekert sodrony, melybe villanyszikrát bocsátanak, hogy a vaspatkót körül fussa, ezt delejjé teszi a villanyfolyam körül futása, ezt delejjé teszi a villanyfolya futási idejére. S így egy vasdarabot felváltva delejjé tenni s ismét delejtelenrté - nem kell egyéb, mint körültekert sodronyba felváltva villanyfolyamot bocsátani s ismét megszüntetni.