A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Vasárnapi Ujság - vu_1886_05_23_332p.txt
TÁVIRATOZÁS VASÚTRÓL.
Minden nagyobb vasúti állomásnál lehet táviratokat feladni s kapni s így a vasúti utazó nincs annyira elzárva a világtól, mint a ki tengeren utazik. Az üzleti élet oly rendkívüli fejlettsége mellett azonban, minő az Egyesült-államokban uralkodik, a közlekedés e csekély hiányát is bajnak tekintik s e mellett azt hiszik, hogy a vasúti szerencsétlenségek egy részét is el lehetne kerülni, ha a vasúti kocsikról menet közben lehetne táviratozni az állomásokra s megfordítva. A leleményes amerikaiak sokat törték fejőket ily táviratozás létesíthetése végett s már is több szabadalmat kértek egyes találmányokra.
A múlt évben New-York mellett egyik vasúton kísérletet tettek egy Phelps nevű feltaláló által készített rendszerrel; a kísérlet jól sikerült, mind a mellett a nagy költség miatt nem találták eléggé gyakorlatinak. Phelps rendszere szerint ugyanis külön izolált vezetőt kell alkalmazni a sínek között s ezenkívül a kocsikba kell azt bevezetni. Kezelése is nehézkes s nagy gyakorlatot és ügyességet igényel.
Sokkal egyszerűbb s ennélfogva olcsóbb is a képünkön látható ujabb szerkezet, melyet 1881-ben Smitli Vilmos talált ki, de gyakorlati alkalmazását a hires Edison eszközölte. Eme táviratozás főelönye abban áll, hogy nincs szüksége külön sodronyokra s a vasut-vezető s állomásfőnök között a közvetítést a vasúti sínek mellett felállított rendes távíró huzalok eszközlik s pedig csodálatos módon oly formán, hogy ez által a rendes távirati összeköttetés sem zavartatik meg. A kísérletek, melyeket egy New-York közelében levő vasúti vonalon tettek, a következőkből állottak : Egy öt kocsiból álló vonatot óránként 25 angol mérföldnyi sebességgel útnak indítottak. Az egyes kocsik czinktetőit galvanizált vassodronyokkal kötötték össze. Az első kocsi belsejébe a táviratozó vagy is inkább telefonozó hivatal nok részére egy emeltyű volt berendezve, melynek segítségével az asztal alatt levő hat Bunsenféle teleppel az összeköttetés helyreállítható vagy megszüntethető volt. A telepeket egy elektromágnes közvetítésével egy seprüalakban végzőig vezetődrót a kocsi egyik vaskerekével csatolta össze, miáltal a földdel való összeköttetés létrejött. Egy másik drót a táviródrótról a kocsi czinktetejére vezetett. Az elektro-mágnessel két telefoncsö volt összekapcsolva, melyeket a táviratozó hivatalnok a válasz megértése végett fülkagylóihoz erősített. A végállomásokon szin-tén volt elektromágnes több teleppel és egy manipulátor. E fölött egy czinklemezből való kondenzátor függött, melyből egy sodrony a szabadba, a vasúti távíró közelébe vezetett, közvetlenül azonban sem az állomással, sem a vasúti vonattal nem állott kapcsolatban. A hanghullámok a levegő által vitettek a távíró-sodronyokra, de ezeknek e czélból nem szabad a vasúttól 400 lépésnél továbbra esniök. Ha a manipulátor s vonatban hozatik mozgásba, az előidézett hanghullámok a kocsiból a tetőre s innen a távrro-sodronyra mennek át. Ha távirat küldendő el, a hivatalnok elzárja a vezetőket s a manipulátort ugyanoly módon használja, mint a közönségen táviratnál. A reczeptor, melylyel a válasz felfogatik, a két hangadóból áll, melyek épen ugy dolgoznak, mint a közönséges táviró kopogtatója, de a hangvilla rezgéséhez hasonló éneklő han gokat adnak. A hivatalnok meghallja azt, a jeleket a Morse féle rendszer szerint leírja s megvan a távirat. A vasúti vonat dübörgése mellett ugyan nagy hiánya még e rendszernek, hogy a kopogtatás van alkalmazva, mert ez az illető hivatalnoknak igen sok fáradságot okoz. De e bajon valószínűleg hamar segítenek.
Az érdekes kísérlet bemutatása alkalmából nem tartjuk feleslegesnek itt is ismételni, hogy Graharn Bell kísérleteket tesz, miként lehetne a hajókon egymás között, valamint a partokkal telefon-összeköttetést létesíteni. A hirek és tudósítások mai világban már oly nélkülözhetlenek, hogy az ily kérdéseket senki sem tartja feleslegeseknek.
A cikk eredeti linkje...... 1.
