A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1934_04_10_3p.txt

Naponta 63 pengőbe kerül a városnak a telefon

Egyelőre nem valósítják meg a háziközpontot

(A Délmagyarország munkatársától.)
A telefonbeszélgetések költsége évről-évre nagyobb a városnál. Nemrégiben felmerült az a terv, hogy házi telefonközpontot szerelnek fel a városházán. A polgármester pár héttel ezelőtt megbízta Csányi Ferenc főmérnököt, hogy a házitelefon felszerelésére készítsen költségvetést. A tervezet el is készült és a város megegyezett az államrendőrséggel is, hogy a bérház egyik földszinti helyiségét, amely most a rendőrségé, átengedik a városnak a telefonközpont céljaira. A tervek szerint április közepén hozzákezdtek volna a szerelési munkálatokhoz. Egyelőre azonban a városházán nem valósul meg a házitelefon. A postával való tárgyalás során ugyanis kitűnt, hogy a szerelési munkálatok költsége jóval nagvobb, mint azt előzetesen számították. A város költségvetésében nincs egyelőre fedezet a költségekre és arra sincs mód, hogy a házi telefonközpont vezetésére szerződtessen valakit a város, bár 80-100 pengős fizetésért műszaki alkalmazott vállalkozna a munkára. A telefonközpont tervét egyelőre elejtette a polgármester, arra majd akkor kerül sor, ha jobb pénzügvi viszonyok között lesz a városi háztartás. Addig is a városi hivatalok egymásközti telefonbeszélgetését igyekszenek csökkenteni. Ezidőszerint az a helyzet, hogy naponta átlagosan 63 pengőbe kerül a városnak a telefon.
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1933   <<   1934   >>   1935
Home
Delizsánsz.