A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Békés - bekes_1894_07_15_120p.txt

Hírek

A telefon ügye

   a sokféle metamorfózis után ismételten uj stádiumba jutott. Ugyanis a napokban jött le a kereskedelmi miniszter rendelete a vármegyéhez, melyszerint tekintettel azon körülményre, hogy a vármegye székhelyén Gyulán 23 magán előfizető jelentkezett, ezen körülmény a szerzett analog tapasztalatok szerint annyira elfoglalandja a gyulai intravillaris hálózatot, hogy a miniszter indokoltnak látja Gyulára nézve épen úgy mint a fővárosban, Aradon, N.-Váradon stb. egy külön városi telefon berendezését és pedig aképen, hogy az összeköttetésben álljon ugyan a törvényhatósági távbeszélővel, de attól egészen függetlenül a postán külön egyén által kezeltessék. A gyulaiaknak igy meg lesz az az előnyük, hogy sokkal kényelmesebben fogják a telefont használhatni. A használati dij azonban csupán Gyula városa területére évenkint 60 frt, a vármegye községeivel való összeköttetés külön évi 12 frt. Ezzel szemben a miniszter ama kedvezményt adja, hogy Gyulán a berendezést egészen államköltségen eszközli, úgy hogy a helyi előfizetőket az évi díjon kivül semmi más költség nem terhelendi. A vármegye alispánja egyébkint a miniszter leirata következtében a gyulai telefon előfizetőket ma délután értekezletre hívta össze a vármegyeház kis termébe.



A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1893   <<   1894   >>   1895
Home
Delizsánsz.