A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Délmagyarország - dm_1945_07_10_37p.txt
A postások nagygyűlésén elhatározták, hogy szeptember 1-ig felépitik Budapest II. rádióállomást
Gerő Ernő beszéde a gyűlésen
(Budapest, julius 9.)
A Magyar Távirati Iroda jelenti:
A postások szabad szakszervezete vasárnap délelőtt a Nyugati-pályaudvar csarnokában nagygyűlést tartott. A gyűlésen többek között felszólalt Gerő Ernő miniszter is, aki fulmináns beszédben mutatott rá a való politikai helyzetre és a postásokra váró óriási feladatokra. A kormány mindent elkövet, hogy a postások és vasutasok anyagi helyzetén javítson.
A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után a nagygyűlés a következő határozati javaslatot fogadta el:
Áthatva attól a vágytól, hogy a lerombolt országot minél előbb újjáépítsük, megfogadjuk, hogy szeptember 1-éig felállítjuk Budapest II. rádióállomást, november 1-éig 12, százötven méter hosszú antennát készítünk el megépitünk 17 ezer távbeszélőállomást. A postavezérigazgatóság és a szakszervezet által kidolgozott munkaversenyt magunk nevében kötelezőnek tartjuk.
A postások nagygyűlése a Szózat és az Internacionálé eléneklése után véget ért.