A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Vasárnapi Ujság - vu_1881_07_10_443p.txt

TAKÁCS JÁNOS.

(1813-1881.)

         

Takács János, a távírdák országos főigazgatója, meghalt e hó 6-án Kézdi-Vásárhelyen. Halála váratlan volt. Épen szabadságidejét használta, és az erőteljes férfiú életének szívszélhűdés vetett véget, távol a fővárostól, hol tizenhárom év óta lakott és működött, s teljesité kötelességeit híven, pontosan. Azt az érdemét, hogy a távirdát Magyarországon oly hamar megmagyarositotta, mindig emlegetni fogják. E nagy föladatot ugy hajtotta végre, hogy semmi fönakadás nem követte, s a további tevékenységre gyorsan megvetette a kellő alapot, fejlesztette és tökéletesítette.

Birta azokat a jó tulajdonokat, melyek a közéletben mindig föltételei az eredményeknek : az ügyszeretetet, a lelkiismeretességet, tapintatot, a közérdek fontosságának fölismerését. E tulajdonai ajánlották kiválólag arra a tisztre, melyet oly jó sikerrel töltött be. Nem volt könnyű embert találni az alakulás és rendezkedés első idejében e helyre. Magyar ember a távírda adminisztrácziójába nem volt beavatva. Gorove miniszter figyelmét Takács János kolozsvári kollégiumi igazgatóra hivták föl, ki elméletileg foglalkozott a távírda ügyeivel, s szervező képességét és erélyes tevékenységét ismerték. Takács a felszólítás után még előbb részletesen megismerkedett a ráváró föladatokkal és csak azután határozta el, hogy a miniszter bizalmát elfogadja.

A nehéz feladat megoldásában nagy segélyére volt szeretetreméltó természete, derült, élénk kedélye, társadalmi műveltsége. A hol megfordult, mindenütt szerették. A távirdai tisztviselők egész kara előtt népszerű ember, szeretett főnök lett. A mint halálhíre a táviró sodronyára került, szerteszét vitte az rögtön az ország minden állomásába. Késő éjjel történt ez, s reggel a budapesti főállomáson már egész halmaza feküdt a részvétnyilatkozatoknak, a temetés utáni kérdezősködéseknek.

Utódja a távirdai intézményt nemzeti szellemben rendezettnek, a kor igényeinek teljesen megfelelőnek, a haladás minden kellékével ellátottnak fogja találni, s könnyű lesz tovább fejleszteni azon az utón, melyen Takács oly biztosan és erélyesen vezette.

Takács János 1813-ban született Erdélyben Kolozson. Tanulását szülővárosa református iskolájában kezdette meg, s onnan csakhamar a nagy-enyedi főiskolába ment át, hol mind az alsó, mind a felső osztályokban tanulótársai közt a legjelesebbek közé tartozott.

Az akkori rendszer szerint a bőlcselmi, jogi és theologiai tanfolyamokat kitűnő előmenetellel végezvén, nemcsak pályatársainak, de tanárainak szeretét és becsülését is szerencsés volt megnyerni, kik közül a nagynevű id. Szász Károly barátságára is érdemesítette. A főiskola seniori hivatalát - mely akkori időben rend-szeresittetett tisztességes állás volt - elöljárói nagy megelégedésére viselte.

Ez állásából hivatott meg 1842-ben a kolozsvári ref. főiskolához a Méhes Sámuel tanár által alapított természettani tanszékre rendes tanárnak, különösen az alapitónak kifejezett óhajtására is. E tanszéket azonban csak 3 év után foglalta el 1845-ben, azon három év alatt pedig a bécsi polytechnikumban s a berlini ; egyetemen készült jövendő pályájára, s mint berlini tanuló beutazta Európa nevezetesebb országait: Francziaország és Anglia egy részét, Svájczot, Hollandiát, Belgiumot és egész Németországot.

1845-ben elfoglalván tanári székét, erélyesen és fáradhatlanul munkált arra, hogy hallgatói minél nagyobb előhaladást tehessenek. Tanári működését az 1848-iki szabadságharcz szakította félbe; 1849. tavaszán kineveztetett a közmunka-és közlekedési minisztériumhoz kodifikáló titkárnak. A szabadságharcz lezajlása után elfogatott, s szabadelvű és hazafias működéséért bebörtönöztetett; nyolcz havi fogsága után szabadon bocsáttatván, Pestre tette át lakását, s kedvencz tudományaiból a Szönyi-intézetben tartott elődásai és magánórák adásával tartotta fen magát hat éven át; egyúttal a m. k. természettudományi társulat első titkára volt. 1856-ban engedélyt nyert Erdélybe visszatérhetni, s itt azonnal meghivatott a kolozsvári ev. ref. főtanoda tanári állomására, hol egyszermind igazgatóvá lön. Tizenegy évig folytatta e hivatalát, s nagy buzgalommal és kiváló szakértelemmel munkált a főiskola fölvirágoztatásán, s egyszersmind kiváló szerepet vitt az erdélyi reform, egyház, erdélyi múzeum, s az ottani társadalmi ügyek intézésében.

Mikor 1867-ben a magyar minisztérium megalakult, a távirda-ügyek vezetésére a kiváló erélyű férfiút hivták meg s 1867. július 15-ike óta működött mint a m. k. távírdák igazgatója, s e téren nagy érdemei vannak, nemcsak a távirda-ügy kitűnő szervezése, uj vonalak építése körül, hanem, mint a ki a magyarországi távirdákát magyarrá tette, s a szükséges készletek előállításában lehető tekintettel volt a hazai iparra. Hogy távirdaügyünk ma teljesen európai színvonalon áll s e mellett a kiterjedt intézménynél a nemzeti jelleg megőriztetett, azt nagy részben Takács Jánosnak köszönhetjük.

Hivatalos teendőin kívül figyelmét, érdeklődését és munkálkodását a közügyek egyéb ágainak is szentelte. A m. kir. természettudományi társulat Takácsban egyik legbuzgóbb tagját vesztette el. Megalakulása óta egyik lelkes hive lévén, a társulat közgyűlése másodelnökévé választotta s e tisztet évek hosszú során át viselte. A földrajzi társaság szintén vezérférfiát siratja Takácsban, a protestáns egyház pedig egyik leghűbb fiát. A székely-egylet egyik alelnökét vesztette el benne. Irodalmi téren is működött, s a "Budapesti Szemle" régibb számai nem egy szakavatott czikket közöltektollából.

Késő koráig működött ő ifjú hévvel és buzgalommal. Csak a legutóbbi időben gondolt nyugdíjaztatására s egyúttal szabadságot vett. Látszólag a legjobb egészségben utazott el szülőföldjére, Erdélybe, hol Kézdi-Vásárhelyen egyik jó barátja és rokona házában érte utol a halál.

Két gyermeke maradt; dr. Takács Lajos, a magyar hitelbank vezértitkára es egyetemi magántanár, ki svájczi útjából siet haza a gyászhírre, s egy leánya. A temetés e hó 9-én ment végbe Kézdi-Vásárhelyen, a hová a minisztériumi szakosztály részéről Koller Lajos osztálytanácsos, Sebes Pál titkár, koszorúkat vive, utaztak le. Küldöttség által volt képviselve a természettudományi társulat is, azonkívül a fővárosi és más nagyobb távirdahivatalok, melyek küldöttsége minden távirda-igazgatóság részéről egy-egy koszorut vitt magával. A budapestiek, a nőtávirók, a központi állomás tisztjei, a kerületi tisztek és a kézbesítők szintén egy-egy szép koszorú küldésével kívánták leróni a kegyelet és hála adóját.

Lapunkban nem először és nem utolszor szólunk most e derék férfiúról, kiben a közlekedési minisztérium egyik legkitűnőbb és legtiszteltebb főhivatalnokát, a tudomány egyik tehetséges munkását, a közélet a legjellemesebb emberek egyikét veszté el.























A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
Delizsánsz.
1880   <<   1881   >>   1882