A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1952_05_08_29p.txt

Több figyelmet a posta távbeszélőkezelő dolgozóival szemben

Távbeszélőközpontunkban az utóbbi hónapok alatt különböző mozgalmak indultak, hogy a távközlési áramkörök hasznos idejét növeljük és ezzel a távbeszélő kapcsolószolgálatot megjavítsuk.

Megállapították azonban azt is, hogy ennek a felajánlásunknak teljesítéséhez szükség van a postát igénybevevő felek támogatására is. Előfordul ugyanis, hogy a felek az esetben, ha a kezelő őket a hoszszúra nyúlt beszélgetések befejezésére hívja fel, 30-40 percig tartó beszélgetésüket 3-4-szeri felszólításra sem fejezik be. Előfordul olyan eset is, hogy a távolsági beszélgetés kapcsolása érdekében a központ kezelője helyi beszélgetést bontani akar, a felek vitatkoznak a kezelőinkkel, hogy távolsági beszélgetést folytatnak, noha a központ kezelője megállpitotta, hogy helyi beszélgetés folyik a vonalon. Sok esetben folyik vita a beszélgetés időtartamának megállapítása körül is, mert a postát igénybevevő felek nem tudják, hogy a fennálló rendeletek szerint a beszélgetés időtartamának mérése az alközpont, illetőleg a hívott állomás jelentkezésekor kezdődik.

A távbeszélő kezelés megjavítása érdekében a Szeged 1. sz. postahivatal dolgozói kérik a távbeszélőt igénybevevő feleket a fentiek figyelembevételére és elhatározták, hogy a nagyobb forgalmat lebonyolító vállalatokat felkeresik és ott az alközpontok kezelőit a távbeszélő helyes használatára kioktatják.

Csonka Istvánné levelező






















A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
Delizsánsz.
1951   <<   1952   >>   1953