A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Békés - bekes_1936_11_19_1153p.txt
A Házban is felolvasták már a közigazgatási bíróság döntését Lányi Márton tótkomlósi mandátuma ügyében.
(A "Békés" tudósítója jelenti.)
A képviselőház kedd délutáni ülésén Korniss Gyula elnök bemutatta a közigazgatási bíróság okiratát, amely szerint, mint már közöltük, a Lányi Márton tótkomlósi mandátuma ellen beadott petíciót a panaszosok visszavonták s igy Lányi Márton véglegesen igazolt képviselője lett a kerületnek.
Az ülésen Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter nagyszabású beszédet mondott, amelyben a posta különféle kérdésével foglalkozott.
Visszautasította azt a vádat, hogy a postánál az alkalmazottakat kényszerrel terelik be a pártba.
Beszélt a rádióról s bejelentette, hogy a detektoros készülékek használati diját mérsékelni fogják, hogy a rádiózást a szegényebb néposztály részére is lehetővé tegyék.