A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Halasi Ujság - halas_1931_12_23_644p.txt
Az uj pénzügyminiszter leszállítja a vasuti, postai, telefon díjszabást
A miniszteri tárcák betöltésével a kormány helyzete nyugvópontra jutott és Korányi Frigyesnek az az elhatározása, hogy elvállalja a pénzügyminiszterséget, könnyítette meg lényegesen a kormány helyzetét, miután Korányi személyében a legkiválóbb pénzügyi szakértő került az ország pénzügyeinek élére.
Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszternek - politikai körökben elterjedt hirek szerint - a magángazdaság szanálására vonatkozólag is kialakult tervei vannak, amelynek előfutárjaként a vasút, a posta, a táviró és telefon díjtételeinek csökkentését kívánja keresztülvinni, hogy ezzel a forgalom emelkedését érje el.
Korányi hivatalbalépésével kapcsolatos az a két pozitív eredmény, hogy az uzsoratörvényjavaslat nem kerül a parlament plénuma elé és bizonytalan időre marad el a részvényjog reformja is, mert Korányi mindkét javaslatot átdolgozni kívánja. Ezzel az uzsoratörvényjavaslatnak a napirendről való levétele mellett a képviselöház munkarendje is megváltozik és előreláthatólag az álláshalmozások megszüntetéséről, az összeférhetetlenségről és a mammutfizetések leépítéséről szóló törvényjavaslat kerül a törvényhozás elé.