A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Délmagyarország - dm_1951_10_18_68p.txt
November 7-re készül el Dunapentele új automata távbeszélő központja
Dunapentelén az építkezések megkezdésekor mindössze két dolgozó látta el a postaszolgálatot, egyik a postát kezelte, másik a telefont. Ekkor még csak öt állomás működött, de nemsokára már száz teletonkészüléket kapcsoltak be. A Standard dolgozói november 1-re készítik el az új automata központot. Az új központ felszerelése után Budapest és Dunapentele között az eddigi beszélgetések ötszörösét lehet majd lebonyolítani. A műszakiak mellett a forgalmi postások is mindent elkövetnek a Vasmű dolgozóinak jó postaellátása érdekében. Most még igen sok levél és csomag érkezik hiányos címzéssel, amelynek címzettje valahol a Vasmű építésénél dolgozik. Megtalálni őket komoly problémát jelent a postás dolgozók számára. November 7-e tiszteletére a kézbesítők most brigádot alakítottak az eddig ki nem kézbesített csomangok címzettjeinek felkutatására.