A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Halasi Ujság - halas_1932_04_23_195p.txt

A jövő hét elején költözik át a postahivatal az uj postapalotába

Modern, nagyvárosias középülettel gazdagodott a város

Részletesen foglalkoztunk annak idején azzal az építkezéssel, amelyet a Gazdasági Bank kezdett meg még az elmúlt évben, amikor modern emeletes postapalota épitését kezdte meg. Megírtuk már akkor, hogy ez az épület a maga impozánsságában nagyban fogja emelni a várost szépészeti szempontból is.

Az épitési munkálatokat az idén még nagyobb tempóban folytatták, úgyhogy a postapalota ma már teljesen készen áll.

A Gazdasági Bank már értesítette is a postaigazgatóságot, hogy az épületet átadhatja. Mint illetékes helyen megtudtuk, hétfőn a posta részéről egy bizottság száll ki Halasra és átveszi az épületet a Gazdasági Banktól.

Mint ugyancsak illetékes helyen megtudtuk, a postaihivatal már kedden vagy szerdán átköltözik az uj postapalotába és az átköltözés napját követő napon már az uj postapalotában fog működni a postahivatal. Megtudtuk azt is, hogy az átköltözéssel kapcsolatban semmiféle zavar nem fog előállni, sem a telefonnál, sem a távirónál.

Az uj postapalota működését nagy érdeklődéssel várja a város közönsége annál is inkább, mert a postahivatal a város szivében, méltó helyen foglal majd helyet.





















A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
1931   <<   1932   >>   1933
Delizsánsz.