Szögedi Telefon (Interurban)

1885_Telefon-jog.txt

JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY

HETILAP A JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYOK KÖRÉBŐL

1885

HUSZADIK ÉVFOLYAM

Telefon-jog.

Jogászközönségünk legnagyobb része bizonyára még sejtelemmel, sem bir a jogrendszer ezen legújabb szerzeményéről. Sokan talán mosolyogni is fognak, ha e sorok czimfeliratát olvassák. Pedig egyátalában nem szándékozom jogi humoresket irní. Miként maga a telefon többé nem puszta játékszer, hanem egy mind fontosabb szerepet öltő tényezője a forgalmi életnek: ugy a telefon-jog sem tréfa, hanem egészen komoly tünemény a jogi világ láthatárán. Hiszen alig van ma már állam, melynek kormánya vagy épen törvényhozása állást foglalni ne kényszerült volna a telefon gyakorlati alkalmazásával szemben, sőt a külföldi biróságok évkönyvei már nevezetes telefon-perekről is tesznek említést. A magyar kormány is érezte már szükségét annak, hogy figyelmét a teremtő ész ezen legújabb találmányára kiterjeszsze, s bár a telefon elterjedése hazánkban még aránylag csekély, rendszeres telefon-hálózat tudtommal csak a fővárosban létezik, mégis már több bevágó miniszteri rendelet keletkezett s egyéb intézkedés és terv jött nyilvánosságra. Igy az 1881. évi 36069. sz. a. kelt közm. és közi. min. rendelet[M. R. T. 1881. évf. 1642. 1.), mely a telefon-vállalkozás alapfeltételeit tartalmazza az 1882. évi márczius havában kiadott utasítás a távbeszélő és villamos-jelző berendezések engedélyezése és ellenőrzése tárgyában (R. T. 1882. évf. 279. 1.); az 1883. évi junius 29-én 18609.s z - keltrendelet a budapesti telefon-hálózatnak a m. k. központi távirda-állomással összekötése és a táviratoknak telefonon fel- és leadása tárgyában [R. T. 1883.évf. 800. 1.); az 1884. évi szeptember 19-én 13060. sz. a. kelt rendelet a magánhasználatú távbeszélő vezetékeknek a szomszéd város nyilvános távbeszélő-hálózatával összeköttetése tárgyában [R. T. 1884. évf. 1375. 1.) stb. Nem óhajtok ezen alkalommal a telefon-jog tüzetes tárgyalásába bocsátkozni. Jelen soraimnak csak az a czélja, hogy a hazai szakközönség figyelmét a jogélet eme legújabb hajtására felhívjam. De hogy mindenki egyúttal meggyőződjék arról, mily érdekes és hálás tér kínálkozik a telefon gyakorlati alkalmazásánál a jogi gondolkozásra, nem utasíthatom el magamtól, hogy a telefon-jog foglalatját alkotó főbb kérdéseket már ezúttal is legalább vázoljam. Mindenekelőtt utalnom kell a szoros kapcsolatra, melyben a telefon-jog a távírda-joggal áll. Bármily véleményben legyünk azon már sokat vitatott kérdés iránt, vajon a telefon és távírda ugyanazon találmánynak csak különböző alkalmazásai, vagy pedig egészen külön önálló találmányok-e? Annyi kétségtelen, hogy miután a telefon alkalmazásánál részben ugyanazon eszközök használtatnak, mint a távirdá-nál - igy nevezetesen a levegőn át vagy a földben vezetett sodronyok - a telefon körüli jogviszonyok is részben mindenesetre azonosak kell hogy legyenek, mint a távirdánál. Miként az utóbbinál, ugy a telefonnál is egyformán felmerül a kérdés, mennyiben tartozik valaki tűrni azt, hogy az ő telke fölött vagy alatta sodronyvonalak- vezettessenek, hogy telkén sodronytartó póznák, házának tetején vagy falán támpontok és elszigetelők alkalmaztassanak ? Ha magánjogi kötelezettség ily tűrésre, valamint a fentartásból és javításból eredő háboritások elviselésére nem létezik, nem lehet-e ily kötelezettséget a fenforgó köztekintetekből levezetni nem indokolják-e ezen köztekintetek legalább a kisajátítási eljárás alkalmazását? Tudvalevőleg a magánjogban nincs megállapodás az iránt, hogy meddig terjed a telektulajdonos joga a légoszlopban fölfelé és a földoszlopban lefelé s még vitásabb kérdés az, hogy mennyire lehetnek a tulajdon megszorításánál köztekintetek irányadók s íme tehát már idáig mily kényesek és érdekesek a távírda- és telefon-jogban közös kérdések.

Különösen fontos azonban a távírda és telefon közötti rokonság kérdése azon viszony meghatározásánál, melyben a telefonhoz az állam áll. A legtöbb országban a távírda állami monopolium tárgya s ezen monopolium igazolásául egyenesen a távírda regalitási természetét vitatják. Ha már most a telefon nem más mint a távírda ikerhajtása, akkor ebből a körülményből egymagában véve is azt kell következtetni, hogy a telefon is az állami regálék sorába tartozik s szintén egyedárusági üzembe vehető, már a mennyiben nem kizárólag házi telefonokról van szó. Ha ellenben a telefon nem áll közvetlen rokonságban a távirdával, akkor egészen önállóan vizsgálandó az állam hozzá való viszonya s a monopólium illetve regalitási jelleg külön állapítandó meg. Annyi mindenesetre, tény, hogy a telefon monopolizálása mindenütt komoly megfontolás tárgyát képezi, sőt egyes államokban, mint pl. Németországban már tettleg érvényesíttetett is. De ha idáig általában még nem is mentek, az mindenütt kivétel nélküli szabályképen van elfogadva, hogy telefonvállalatok csakis kormányengedély mellett folytathatók. Igy van ez nálünk is a fentidézett miniszteri rendeletekben kimondva, sőt mint nemrég olvastam, a kormány komolyan foglalkozik azoneszmével, hogy a budapesti telefonvállalatot államosítsa.

A telefon és távírda közti rokonság, de a telefonvállalatok közérdekű természete önmagában véve is, felszínre veti azon további kérdést, vajon a telefonvállalatokkal szemben is helyén való-e a szerződési kényszer elvének alkalmazása, a mint az pl. a vasúti jogban is érvényesül? Kötelesek-e a

telefonvállalatok mindenkit elfogadni, a ki a feltételeknek megfelelően a hálózatba belépni akar? E kérdés már több vitára szolgáltatott alkalmat ugy látszik azonban, hogy a nézetek mindinkább oda hajolnak, mikép a szerződési kényszer a telefonvállalatokkal szemben is jogosult, bár mennyire nehéz ily kényszernek közelebbi indokolása, még ha annak megítélésénél a magánjogi szempontokat mellőzzük is. Általában valamint ezen ugy sok más kérdésnél is, melyek a közérdeket érintő vállalatoknál: a vasutaknál, postánál, távirdánál s igy a telefonvállalatoknál is felmerülnek, fölötte kényes és nehéz azt a mértéket feltalálni, melynek alapul vétele mellett a köztekintetek a magánjogi elvekkel kellő összhangba hozhatók. Mennyi vitára szolgáltatott épen azért alkalmat nevezetesen a felelősség kérdése is. Kártérítésre van-e kötelezve a vállalat, ha a felek az ő hibája folytán kárt szenvednek? Köztudomásu dolog, minő küzdelembe került, hogy a magánjogi felelősség a postánál és a vasutaknál szabályul állittassék fel, s hogy ezen szabály még mindig mennyi kivétel, fentartás, bizonyítási akadály alá esik. A távirdánál kártérítési kötelezettségről annyira nem akarnak még semmit sem tudni, hogy az 1879. évi londoni nemzetközi távirdaconferentia a kártérítés alkalmazásának azon csekély mértékét is visszavonta ismét, melyet az 1875. évi pétervári congressus az ajánlott táviratokra nézve elfogadott volt. Ily körülmények között természetesen a telefonvállalatok felelőssége is vajmi ingatag alapon áll s kellő érvényrejutásához épugy mint a távirdánál annál kevésbé van kilátás, minél inkább vannak rajta az államok, hogy a telefonvállalkozást saját kezeikbe vegyék.

A távírda felelősségének teljes kizárása fokozott jelentőségre emelte a távirdajogban azt a kérdést, hogy ki viseli a táviratozás veszélyét a feladó-e, vagy a czimzett? A hires köln-frankfurti eset, melyben egyetlen egy szó helytelen táviratozása folytán sok ezerre menő kár származott az ezen eset közvetlen behatása folytán keletkezett élénk irodalmi harcz sokkal ismeretesebbek, semhogy arra közelebbről még utalnom is kellene. A telefonjogban e kérdés talán még nehezebb és bonyolultabb, mert mig a táviratozásnál annak folytán, hogy a feladó a sürgöny tartalmát leirja, legtöbb esetben könnyen kideríthető, vajon a feladó vagy a távírda követte-e el a hibát: addig a telefonnál a mellett, hogy visszaélések sokkal könnyebben fordulhatnak elő, ily ellenőrzés lehetősége egyelőre teljesen hiányzik.

A sok egyéb kérdés közül, melyek a telefon-jog terén felmerülnek, kiemelem még azt, vajon a telefon utján kötött szerződés a jelenlevők vagy a távollevők közötti szerződéskötés fogalma alá esik-e? E kérdés különösen az olasz irodalomban nyert beható tárgyalást s mindkét felfogás egyaránt részesült pártfogásban. Érdekes kérdés az is, minő jogi categoria alá esik a telefon használata önmagában véve? Eshet-e azt a fuvarozási ügylet fogalma alá vonni, vagy közönséges bérleti, illetve munkabéri szerződésről van -e szó? Végül megemlítem, hogy a telefon a büntető-jogba is belejátszik, a mennyiben ugyanis azon kérdés merül fel, vajon a büntetőtörvényeknek a távirda védelmére vonatkozó rendelkezései a telefonnal szemben is alkalmazandók-e?

Hátra van még, hogy azokat, a kik a telefon-joggal közelebbről akarnak foglalkozni, a bevágó főbb irodalmi jelenségek iránt is tájékozhassam. Eltekintve számos kisebb nagyobb dolgozattól, melyek különböző külföldi folyóiratokban megjelentek, különösen a következő munkákat emlithetem

: BRUNAR D : De la téléphonie. Commentaire de la loi du 11 juin 1883 . Bruxelles 1884 ; - NORSA : II telefonó e la legge. Milano 1883; - SCHOTT az Endemann-féle Handbuch des deutschen Handels-, See- und Wechselrechts III. kötetében 612. 1. - végül mint legújabbat és legbővebbet: MEIL I Das Telephonrecht. Leipzig 1885. E munka, melynek szerzője a távirdajogról is igen alapos munkát irt, kimerítő tájékozást nyújt a különböző államok törvényhozásáról, de egyéb tekintetben is kiválik.

Dr. NAGY FERENCZ,

kolozsvári egyetemi tanár.