A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1981_05_26_4p.txt

Hang fény útján

Május 1-én múlt száz éve, hogy Budapesten a mai József Attila u. 10. sz. alatti ház harmadik emeletén üzembe helyezték az első hazai telefonközpontot. Puskás Tivadaré az érdem, hogy ez a nagyszerű műszaki alkotás hazánkban elég hamar megvalósulhatott, igaz, akkor csak 25 előfizetővel. Szegeden, a helyi telefonhálózatot 1885. január 21-én adták át a forgalomnak. Puskás Tivadar és testvére, Puskás Ferenc, abban az időben személyesen is járt Szegeden, de 10 előfizetőnél többet nem sikerült gyűjteniük. Nem is foglalkoztak sokáig a szegedi központtal, 1886-ban eladták NoUendorf Jenőnek, akitől a következő évben a Grasselly és Ottovay cég vásárolta meg. Az ő kezükben már előrehaladt a szegedi telefon ügye olyanynyira, hogy 1893-ben 50 előfizetővel megtörtént az államosítás. Ezt követően mérsékelték az előfizetési díjat, minek eredményeként 1899-ben már 374 állomást tartottak nyilván. A Szegedi-Budapest-Bécs és Szeged-Temesvár-Arad helyközi telefonőszeköttetést 1893 decemberében létesítették. Ezzel a távbeszélőhálózat mind nagyobb mértékben elterjedt és a Városházát is összekötötték a kerületi hivatalokkal, a vámházakkal, a rendőrséggel. a tűzoltósággal és a katonai laktanyákkal. Az 1901 januárjából származó állami távbeszélő előfizetőkről kiadott hivatalos jegyzékben Szeged már 399 állomással szerepelt.

- A második évszázad küszöbén forradalmi változások várhatók ez Információtovábbításban. Jövő év elején kerül sor egy nagy budapesti telefonközpont optikai összekötésére. Ezt úgy alakítják ki, hogy a hangot először elektromos jellé alakítják át, majd számokká és utána következik az időbeosztás. Innen kezdődően lézerdióda felhasználásával már fényjelek formájában történik a továbbítás, optikai szálon át, a vonal végéig, ahol ugyanezek a folyamatok fordított sorrendben játszódnak le, végűl hangjelként jutnak a telefonközpontba. Az optikai szál körülbelül 80 ezredmilliméter átmérőjű magján 480 beszélgetés folyhat le egyidejűleg. Az egyes beszélgetésekből ugyanis másodpercenként 8 ezer mintát vesznek, és ezeket ráültetik az optikai szálra, így másodpercenként 34 millió információ továbbítható. Egy-egy kábel különböző számú optikai szálat tartalmaz. Az optikai összeköttetés előnye a rézhuzalossal szemben, hogy ekkora teljesítményre rézből csak egészen különleges koaxiális kábelek lennének képesek, igen drága áron. Ezenkívül az optikai szálak érzéketlenek a beázásra és mindennemű fizikai zavaró hatásra, könynyűek és vékonyak, s emiatt olcsón telepíthetők. A jelek külön erősítő közbeiktatása nélkül nagyobb távolságra juttathatók el. Alapanyaguk, a kvarc kimeríthetetlen mennyiségben áll rendelkezésre.

- Várhatóan a jövő évi bemutatkozást követően, kedvező paraméterek mellett ez az új eljárás tovább bővül, majd a soron következő fejlesztő munkák eredményeként teljesen kiiktatják a hagyományos közvetítő eljárást, ás kizárólag optikai szálakat alkalmaznak a beszéd, a hang továbbítására.
Edison, akinek laboratóriumában Puskás Tivadar sok éven át dolgozott, a nagy magyar feltalálóról többek között ezeket mondta : "... Puskás volt az, aki kifejtette, hogy a telefont a nagy nyilvánosság részére is hozzáférhetővé kell tenni. Oly központot tervezett, amelybe tetszés szerinti számú előfizető kapcsolható be, és amelynél a beszélgetéseket a telefonközpont alkalmazottai irányítanák." Ha kijárt a legnagyobb műszaki alkotótól Puskás dicsérete, akkor a Posta Kísérleti Intézet kutatóit és a külföldi - licenctulajdonosokat is annyi elismerés illeti, hiszen a tudományos kutatásoknak gvakorlatba állításával lehetőség nyílik arra, hogy hazánkban is másodpercenként 34 millió információt továbbítsanak.

Bátyai Jenő

A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1980   <<   1981   >>   1982
Home
Delizsánsz.