Békés Megyi Népújság - bmn_1964_06_26_181p.txt
Megkezdődött az országgyűlés ülésszaka
Törvényjavaslat a távközlésről
(Részlet a cikkből...)
Vass Istvánná megnyitója után a postáról és a távközlésről szóló törvényjavaslat tárgyalása következett. Elsőként dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter emelkedett szólásra.
dr. Csanádi György beszéde
- Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a távközlésről szóló törvényjavaslat kidolgozását az tette időszerűvé és indokolttá, hogy az ezekre a területekre vonatkozó jogszabályok legutoljára 1936-ban szerepeltek az akkori képviselőház előtt, sőt a hírközlésre vonatkozó jogszabályok 1888-ban voltak a törvényhozó testület napirendjén.
- A törvényjavaslat egyebek közt azt célozza, hogy jelenlegi társadalmi, gazdasági viszonyainknak megfelelően szabályozza a posta és a postát igénybe vevő szervek egymáshoz fűződő viszonyát, s meghatározza a régi jogszabály megalkotása óta született technikai eszközök üzemeltetésének, használatának, igénybevételének jogi vonatkozásait.
- A posta legfőbb feladatának azt tekintjük, hogy lehetőségeihez, adottságaihoz mérten segítse népgazdaságunk fejlődését, hozzájáruljon országépítő terveink valóra váltásához, s szolgáltatásaival messzemenően kielégítse a lakosság igényeit.
- A törvényjavaslat kidolgozásakor minderre figyelemmel voltunk, s természetesen figyelembe vettük azokat a nemzetközi megállapodásokat, amelyek nemzetközileg érvényesek, s amelyeket magunkra nézve kötelezőnek fogadtunk el.
- Dr. Csanádi György a továbbiakban elmondta, hogy ha az országgyűlés jóváhagyja és törvényerőre emeli a javaslatot, ennek szellemében kívánják kidolgozni az új postai szabályzatot, amely egy sor, a lakosságot közvetlenül érintő szolgáltatást - a kézbesítést, a felvevőszolgólatot, stb. - egyszerűbbé, bürokráciamentessé tesz. A posta szabályzat tervezetben helyet kapott például a küldemények alakjának szabályozása, ami az előbb-utóbb napirendre kerülő gépesítés útját „egyengeti” s természetesen magát a szolgáltatást is meggyorsítja.
- Csökkenteni akarják a kézbesítés adminisztrációját is, s az elképzelések szerint megváltoztatják a küldemények személyes átvételi kötelezettségére vonatkozó előírásokat.
- A jelenleg érvényben lévő megkötöttségek sok bosszúságot, s nem kevés nehézséget is okoznak a címzetteknek, hiszen többségük munkában van akkor, amikor a kézbesítő kihordja a küldeményeket. A sok időt rabló utánjárást úgy akarják megszüntetni, hogy részint bizonyos jogi személyek, részint hivatali szervek - például szövetkezeti központok, ipari üzemek központjai - felhatalmazást kapnak a küldemények átvételére, s ott a címzettek minden további nélkül át is vehetik azokat.
- A csupán rövid múltra visszatekintő postai szolgáltatásokról szólva a miniszter hangsúlyozta:
- A legtöbb bíráló szó, kritikai észrevétel a távbeszélő szolgáltatás „címére” szól. Elismerem, hogy az esetek többségében nem is indokolatlan. Jogos a bírálat, mert nem tudjuk kielégíteni a telefonkérők igényeit. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy a távbeszélőhálózat az elmúlt években, évtizedekben rendkívül gyors ütemben fejlődött. Jellemzésül megemlíteni, hogy 1937 óta a távbeszélő állomások száma három és félszeresére nőtt, jóllehet a második világháborúban telefonközpontjainknak több mint 60 százaléka tönkrement. A hálózat bővítésében, kiépítésében tehát nem kis léptekkel jutottunk előbbre, a következő időszakokban azonban a lehetőségeikhez, a népgazdaság egészének fejlődéséhez mérten az eddiginél gyorsabb ütemben szeretnénk előrehaladni.
- Meg kell azonban jegyeznem, hogy az új távbeszélő állomások bekapcsolásának határt szab a telefonközpontok fejlesztésének üteme. Ebből következőleg a távbeszélő szolgáltatás szélesítése függvénye híradástechnikai iparunk fejlődésének. Az előrehaladást ezen a téren igyekszünk azzal is gyorsítani, hogy szoros, gyümölcsöző együttműködést alakítunk ki a KGST-n, belüli országokkal, s jó kooperáciora törekszünk más országokkal is.
A közlekedés- és postaügyi miniszter referátuma végén hangsúlyozta:
- Az ígéretes tervek megvalósításának legfőbb előfeltétele azonban, hogy a posta dolgozói továbbra is hivatásszeretettel, fegyelmezettséggel dolgozzanak. Kérem, hogy az országgyűlés a postáról és a távközlésről szóló törvényjavaslatot fogadja el.
(Nagy taps.)
.......