A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1969_04_20_1p.txt

A Szeged I. posta élüzem-avatója

Tegnap délután tartották élüzem avató ünnepségüket a Szeged I. postahivatal dolgozói a József Attila sugárúti művelődési otthonukban. Részt vett az ünnepségen Szigeti János, az MSZMP Szeged városi bizottságának munkatársa, Szente Imre, a Szegedi Postaigazgatóság területi szakszervezeti bizottságának képviselője, Fodor István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője.

Király Lászlónénak, a Szeged I. postahivatal szakszervezeti bizottsága titkárának üdvözlő szavai után Szabó József hivatalvezető mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy tavaly hivataluk maradéktalanul teljesítette a meghatározott feladatokat. Ez annak is köszönhető. hogy a szocialista brigádmozgalom által kifejtett áldozatos munkaverseny hivataluk szerves részévé vált. Huszonkét szocialista brigádban közel 220-an biztosították munkájukkal, hogy elnyerhessék az élüzem címet.

Ezt követően Fodor István a résztvevők hosszantartó tapsa közepette nyújtotta át az élüzem kitüntetésről szóló oklevelet Szabó Józsefnek. Ez alkalommal lett jelvényes Kiváló Dolgozó Cselényi István főfelügyelő, a MEHIV vezetője: Dudás István hírlapkézbesítő, Györbiró Lászlóné ellenőr, pénztári tiszt; Herczeg Mártonné hirlapkézbesítőellenőr; Muhari Géza kezelő; Pónyai Mihályné főellenőr; dr. Czirják Lászlóné, a távírda csoportvezetője.

Másodszorra nyerte el a hivatalnál a szocialista osztály címet a kézbesítő, a távközlési osztály, valamint a MEHIV. Első ízben ugyanilyen címet viselhet ezúttal a főpénztári osztály is.

Az élüzem avató ünnepségen 175 postai dolgozó kapott pénzjutalmat.
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1968   <<   1969   >>   1970
Home
Delizsánsz.