Petőfi Népe - pn_1969_01_23_152p.txt
Betört szülei lakásába
Kedden délelőtt Szegeden, a Széchenyi téren ácsorgott Káló György 20 éves fiatalember, amikor egy ismeretlen férfi megszólította.
- Merre tart? - s választ sem várva halkan, de keményen rászólt - Kövessen!
Kálónak tiltakozni sem volt ideje, mert az ismeretlen férfi keze acélkapocsként fogta át karját, s néhány perc múlva már a szegedi rendőrkapitányságon voltak. Nem sokkal később már Kecskeméten mondta el a három nappal ezelőtt Lakiteleken a Béke utca 23. szám alatt elkövetett bűncselekményét.
- Január elseje óta nem dolgozom. Otthagytam munkahelyemet, a szegedi postát, ahol kézbesítő voltam. Kiskunfélegyházán, Kecskeméten "lógtam", s elfogyott a pénzem. A szüleimtől nem akartam kérni, ezért szombaton este, amikor nem voltak otthon, bemásztam a konyhaablakon és 600 forintot, meg egy karórát magamhoz vettem. Én nem tartom ezt lopásnak ...
A nyomozást vezető rendőrtiszt az utolsó mondatra nem reagált, mert Káló György lelkiismeretét más bűncselekmény is terheli. A házkutatás során ugyanis, 80 felbontott ajánlott levelet találtak, amelyeket még a múlt évben adtak fel szegedi rokonaiknak, ismerőseiknek az ország különböző területén élő személyek. Erről Káló így vélekedik:
- Azért bontottam fel a leveleket, mert arra gondoltam, hogy pénz van bennük...
A leveleket a rendőrség átadta a szegedi postaigazgatóságnak, ahonnan rövidesen kézbesítik a címzetteknek. A kecskeméti rendőrkapitányság Káló Györgyöt előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene visz- szaesőként elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást. A nyomozás még tart.
G. G.