Petőfi Népe - pn_1969_06_17_141p.txt
Harminchat órás küzdelem a kábelaknában
Zivatar után 750 elnémult telefonkészülék
- Medárd hű maradt önmagához. Minden napra jut egy kisebb, vagy nagyobb zivatar. Szombaton délután a nagyobbak közül zudult félórán át Kecskemétre. Akkor még nem is sejtettük, hogy szinte az egész város távközlési hálózatát megbénítja az esőzés. Beáztak a telefonvonalak. Szombaton éjszaka megkezdődött a hibakeresés.
- Laczkó József segédszerelő hétfőn délben a Lestár téri aknában állt térdig vízben, s kutatta a hibát. Az utóbbi 36 órában alig öt órát pihent, állandóan a föld alatti kábeleken dolgozott.
- Kérem a készüléket - szólt fel segítőtársának az akna szélén álló Csermák Ferencnek, aki leadta a fülhallgatót, amelynek huzalait a kibontott kábel egyes erecskéire erősítette Laczkó József. A telefonközponttal keresett érintkezést, de az nem jelentkezett.
- Fel kell bontanunk a hatodik aknát is - szólalt meg Keserű Károly szerelő. Délután 3 óra. A Nyomda mellett megtalálták a hibát. Ez már a hetedik akna volt, amelyet felbontottak. A hiba: a járművek okozta rázkódástól „kifáradt” az ólomköpeny és megrepedt. A víz beszivárgott a köpeny alá és átáztatta a kábelt.
- Éjfélre előreláthatóan újra zavartalan lesz a távbeszélő összeköttetés a városban - mondja Úszászi Imre. a megyei távközlési üzem helyettes vezetője. A leninvárosi központban öt centiméteres víz állt Az egész városban 750 készülék vált használhatatlanná a beázás következtében. Ebből 230-at már kijavítottunk. Bajáról négy szerelő jött segíteni és gépkocsink is visszaérkezett már Budapestről a cseréhez szükséges pótkábellel.
- Hősies munka volt, köszönet érte a postai távközlési üzem dolgozóinak. Ám mégsem mehetünk el szó nélkül az eset mellett. Egy félórás zivatar és máris megbénul két-három napra egy nagyváros telefonhálózata. És ez már nem az első eset. Ilyenkor a kórházakat, mentőket, rendőrséget, tűzoltóságot és egy sor más fontos intézményt, üzemet, szervezetet a legsürgősebb esetekben sem lehet hívni. A termelésben milliós károk keletkeznek, hiszen egyedül a konzervgyár naponta 4-5 millió forint értékű készárut állít elő.
- Ma, amikor kontinenseket kötnek össze a tenger fenekén kiépített kábelek, nem hisszük el, hogy lehetetlen feladat egy városi föld alatti telefonhálózat zavarmentes működésének megoldása. Ideje lenne, ha Kecskemét - egy gyorsan fejlődő város - egyébként is elavult távbeszélő hálózatának rekonstrukcióját, korszerűsítését napirendre tűzné a posta.
Nagy Ottó