Petőfi Népe - pn_1982_03_25_165p.txt
És nekem mikor lesz?
- Az elmúlt években városunk lakossága nagy érdeklődéssel figyelte
az új postaközpont épitését-szerelését, várta a tavaly augusztus 17-i üzem be helyezést. A régi telefon-előfizetők tudják, hogy a központ jól vizsgázott, gyorsan, tévesztés nélkül működik az új. A régiek tehát tudják ezt, ám mintegy ötezer előfizető teszi föl naponta a kérdést: és nekem mikor lesz telefonom? A Megyeszékhely egyik tavalyi számában a posta terveiről tudósítván ezer új kecskeméti telefont ígértünk. Ennél kétszázzal több, összesen 1200 új telefont szerelünk fel 1982-ben.
- Tavaly az utolsó negyedévben terven felül 220 állomást kötöttünk be, az év első két hónapjában háromszázzal növeltük a telefontulajdonosok számát. A téli hónapokban ott dolgoztak szakembereink, ahol csupán belső szerelésre volt szükség. A gazdaságosság és a hatékonyság érdekében területenként haladunk, ebből adódik az, hogy a fontossági sorrendet tápfejenként tartju kbe. Januárban és februárban a Petőfi Sándor utca páros oldalán, a Reile Géza utcában, a Hunyadivárosban, a Liszt Ferenc körúton és a Tinódi utcában dolgoztunk. Jelenleg a Damjanich utcában, a Marx téren, a Juhar és a Jégvirág utcában szerelünk fel új készülékeket. A következő negyedévben az Árpádváros többi területein, a Rákóczi úton, a Petőfi Sándor utca páratlan oldalán és a Sétatéren jelennek meg a telefont hozó postások.
- A nyár elején új helyszínek kerülnek sorra: a Hunyadiváros, a Honvédkórház előtti terület, továbbá a Műkert- és a Petőfiváros.
- A Széchenyivárosnak az Akadémia körút központ felé eső oldalán hálózatkorszerűsítés és bővítés szerepel terveinkben - ezért újabb bekapcsolások itt csak nyár végén, ősz elején várhatók. Az Akadémia körút külső részén (kivéve: a Lánchíd u. páratlan oldal, az Akadémia körút 35-67-ig, és a Pákozdi csata utca 10 emeletes épületei) csak az év második felében készül el az elosztó hálózat, ezért ott leghamarább jövőre szerelhetők fel új telefonok.
- Meggyorsítja munkánkat, ha azok, akik fizetési felszólítást kapnak - és persze fönntartják távbeszélő-igényüket - mihamarabb rendezik számlájukat. Még két fontos apróság. Az egyik: a felnem sorolt helyeken is felszerelünk telefonokat, ha megvan rá a műszaki lehetőség, a másik: azok, akik most kimaradtak, legyenek türelemmel, mert a telefonhálózat bővítése folytatódik a következő években. Célunk a legfontosabb és a legrégibb igények mielőbbi kielégítése.
Gyenes Géza a Bács-Kiskun megyei Távközlési Üzem vezetője