A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1982_07_14_96p.txt
Napközben:
BŰVÖS postaláda
Nem is hinné az ember, hogy milyen vihart tud kavarni egy aprócska híradás. Még a múlt hónap elején, egy lakossági panasz nyomán szóvá tette Sajtóposta- rovatunk, hogy a kecskeméti Irinyi utcában - pontosabban az ÉPSZISZ szolgáltatóház közelében - leszereltek, elvittek egy postaládát.
A panaszra nem kisebb helyről, mint a Szegedi Postaigazgatóságtól -, amely egyébként is mindig lelkiismeretesen reagál a területét érintő felvetésekre - válasz érkezett, amit szintén közölt a Sajtóposta-rovat. A válasz tömören így hangzott: A levélszekrényt műszaki hiba miatt szerelték le, s amint a javítása befejeződik, azonnal visszakerül a helyére.
A válasz, mint említettem, vihart kavart a környékbeliek között. Egy idős néni például a következőket mondta el. Bár nehezen tud járni, még a napokban is a távoli postafiókhoz volt kénytelen elgyalogolni, mert a postaláda helye még mindig üres. Meddig tart egy ilyen láda kijavítása? - kérdezte.
Az Irinyi út 35-ből azt kérdezte valaki: Miféle bűvös postaláda az, amit ilyen sokáig javítanak. Különben is érthetetlen, miért nincs a postának olyan ládája, amit egyszerűen felszerelnek az elromlott helyett.
A kérdésekre természetesen nem tudtunk válaszolni, csupán arra gondoltunk, mégiscsak nagy dolog lehet nálunk a postaláda, ha maga az igazgatóság helyettes vezetője kénytelen foglalkozni az ilyen ügyekkel is. Legyenek nyugodtak tehát a panaszosok, a levélszekrény sorsa biztos kezekben van. Bár ugyanezt mondhatnánk el ezen a vidéken a még hiányzó telefonokról is.
T. P.