Szögedi Telefon (Interurban)

Vasárnapi Ujság - vu_1905_03_05_146p.txt

KÉT ÁLLAMTITKÁR.

(Részlet a cikkből...)

A magyar institucziók gyöngye kétségkívül a posta. Fiatal intézmény. Régente csak a czigány eszközölte a levél vivést-hozást Még 1848-ban is annyira primitív lábon állott a posta, hogy a nagy Széchenyi István Macskásyt, az erdélyi úgynevezett főpostamestert czitálta Pestre, hogy az országos posták vezetését rábízza, csak ez az egy szakember állott rendelkezésére.

De mennyire csodálkozott Széchenyi, mikor a megjelent Macskássy arra a szóra, hogy min denekelőtt adjon be egy memorandumot az országos posta-ügy vezetéséről, nagy zavarral felelte : "Nem láttam én még soha életemben postát, méltóságos gróf úr instálom." Kisült ugyanis, hogy az "országos főpostamester" afféle "háznagy" volt a diétánál, a ki készen álló lovas csatlósok által vitette a képviselők leveleit, kit Gernyeszegre, kit Erzsébetvárosba, sőt néha kettőt-hármat is vihetett egy csatlós, ha az országos főpostamester kombinative meditált az elküldendő levelek útja fölött.

E félszáz év alatt a régi csúfolódás óta, mikor Paczolay uramnak a Lontóra szóló levelét Londonba irányíták Pestről, mígnem aztán a londoni postás irta rá az útbaigazítást: "Lontó, village, County Hont, Hungary" e félszáz év óta a magyar posta elsőrangú intézmény lett, mely kiállja a versenyt az angollal és francziával is. Szerencséje egy embernek, a ki oly intézmény élén állhat. Vagyis inkább szerencséje az intézménynek, hogy oly ember állhat az élén, mint Szalay Péter.

Csak ő vihette azt olyan tökélyre, a ki egész szenvedélylyel él a postaügynek, ismeri a postaügy óriási irodalmát, érintkezésben van a postakongresszusok révén a világ úgyszólván összes postakapaczitásaival s a hol egy-egy ötletke megfogan, bármily csekély újítás megjelenik, azt rögtön nyakoncsípi, alkalmazza vagy idomítja a mi viszonyainkra. A hivatali órákban reggeltől estig végzi az óriási adminisztrácziót, este aztán mulatságból levelez a nagy szaktekintélyekkel, külföldi tarifáink leszállítása s egyéb, a posta körébe vágó dolgokban.

Szalay Péter 1846-ban született, zömök, erős, fiatalos kinézésű úr, kinek már fürge testmozgásából látni lehet roppant tevékenységét. Fia Szalay Istvánnak, József nádor egykori meghitt titkárának s testvérbátyja Arany János menyének, Szalay Gizellának. Eredetileg ügyvédségre készült, 1867-ben le is tette a czenzurát, de szerencsére nem lett ügyvéd. Szerencsére azért, mert ügyvédünk, hála Istennek, van elég, de Szalay Péterünk csak egy van.

Mikor Szalay Péter a czenzurát letette, akkor az volt az uralkodó jelszó: "hivatalt kell vállalni", (hiszen most is az, de azzal a változtatással, hivatalt kell kijárni). A parlamenti kormány akkor alakult meg. A mézes napok története ez. Miniszterek voltak, de hivatalnokok nem épen megfordítva, mint e perczben. A régi hivatalnokok szétfutottak az új aerában, melynek senki sem tulajdonított állandóságot. Szétfutottak, hogy magukat "komolyabb időkre" tegyék el. Tehát csak a keretek voltak meg, de a hivatalnokok hiányzottak. Az aranyifjúság hazafias cselekedetnek tartotta az adott esetben felajánlani szolgálatait. Nem sok czeremóniával járt akkor az ilyesmi. Az illető felment a miniszterhez, elmondta élőszóval, ki mit tud, mit akar, mire a miniszter kiszólt az előszobába a szolgáinak: "Hozzanak be még egy asztalt" - s ezzel ki volt az ajánlkozó nevezve. Így került be Szalay Gorovéhoz s minthogy szerény volt, segédfogalmazóságon akarta kezdeni. Valószínűleg ebben van fényes karrierjének titka, mert alulról jővén, alkalma lett a gyökereinél megismerni szakmáját a postaszakosztályban.

1872-ben kiküldette magát egy évre a zágrábi postaigazgatósághoz, mely alkalommal a Fiume-Trieszt közti tengeri postaszolgálatba is bepillantást nyert. Gyorsan emelkedett most már fogalmazóvá, titkárrá és osztálytanácsossá, feltűnvén rátermettségével főnökei előtt. Baross Gábor 1887-ben megbízta a közúti szakosztály egyik ügyosztályának vezetésével, a hol a hadászati utak és hidak ügyeivel foglalkozott s így vált kedvező körülmények közbejátszásával azzá a tökéletes szakférfiúvá, a ki most. 1895-ben miniszteri tanácsosi czímet kapott. Egy évvel később a postaszolgák sztrájkja után őt bízták meg a posta-, táviró- és telefon-ügyek vezetésével nehéz körülmények közt. Rendet csinált és egészséges fejlődést oltott be a személyzetbe. Immár fölért a csúcsra a maga szakmájában.

A többi aztán csak forma. 1896-ban őt kellett tenni az újonnan szervezett posta-, táviró- és távbeszélő-vezérigazgatóság élére elnökigazgatóvá. E minőségben dolgozik kilencz esztendeje, olyan eredményeket mutatva föl, a melyek előtt kénytelen mindenki meghajolni. Valóságosan egy gép praeczizitisával mozog az óriási apparátus minden vonalán. Mekkora körültekintés és fegyelem-fentartás kell ehhez!

Ő építette a telefenhálózat uj központját, az országos hálózatot kiterjesztette, a postaszolgálatba behozta az automobilt, a táviratkézbesítéshez a bicziklit, a levélgyűjtéshez a tricziklit, szóval minden eszközt, minden találmányt modern kezdeményezési ügyességgel befogott szakmája szolgálatába, megelőzve a többi államokat.

S ehhez járul még hogy az óriás hálózat, a tömérdek személyzet, a nagy dimensiók mellett ez az ág nem csak hogy az ország megterheltetése nélkül virágzik, de inkább a kincstárnak egyik legbecsesebb aranyat tojó tyúkja.

Az új államtitkár, ki a kereskedelmi minisztérium Albrecht-úti bérházában székel, egyike a legszeretetreméltóbb, legkedvesebb embereknek, ki úgyszólván a fél Európával per tu van s japán és khinai pajtásaival is levelezésben áll, a kikkel a kongresszusokon itta meg a brúdert; hozzá jutni könnyű s nála lenni élvezet. Szinte a tenyerén hordja látogatóját, a ki rendszerint kérelmez is valamit, elhalmozza udvariassággal, anekdotákat mond neki, kikíséri az ajtóig, boldognak vallja magát, mint egy arabs, hogy Allah látnia engedte jó barátját, meg is csókolja az ajtóküszöbön, - de a protegáltját csak abban az esetben nevezi ki, ha csakugyan beválik a nagy organismusban, melynek ő minden srófját, szöget, porczikaját ismeri.

Mikszáth Kálmán.

......