Szögedi Telefon (Interurban)

Vasárnapi Ujság - vu_1895_12_29_862p.txt

CSEVEGÉS A CSEVEGŐRŐL.

- A Telefon Hírmondóról. -

Innen-onnan már három esztendeje lesz, hogy Budapestnek olyan hírlapja is van, a melyet sem nem nyomtatnak, sem nem olvasnak és mégis nagy az előfizető közönsége. Alig van jobb módú család, a melynek lakásán a diván sarkában ott ne fénylene a "Telefon Hírmondó" két ezüstös hallgató-kagylója, s a ki megszokta, úgy van vele, mint a régi fali óra ütésével, hogy észre sem veszi, ha üt, de ha egyszer nem hallaná ütni, rögtön észre venné.

Nekünk ez már nem újság; tudjuk, hogy van; használjuk úgy, a hogy időnk, szokásaink engedik, vagy a hogy hivatásunk megkívánja, sannyira természetes dolognak tartjuk, hogy azért az öt krajczárért, a mennyibe naponként kerül, egész nap szolgálatunkra legyen az a mesélő, csevegő jó pajtás, a kit a régi időkből ismerünk, mint unalmas, kedvetlen felolvasót, a ki esténként eljött a házhoz, hogy a gyönge szemű öregeknek felolvassa az újságot, vagy a könyvkereskedőtől érkezett regényt. Nekünk már csak annyi, mint zsebünkben az óra, szobánkban a tükör, asztalunkon a villamos lámpa.

Eltűnődik rajta nem egy ember, a mikor füléhez illeszti azt a hallgató-kagylót, hogy tán nem is olyan nagy dolog az, hogy az egyik ember belebeszél a telefonba, a másik meg hallgatja A "Telefon Hírmondót", ha csak külsőleg tekintjük, csakugyan nem is valami nagy különösségnek látszik. Pedig lehetővé tenni, hogy egy ember a legújabb híreket olvassa bele egy telefon-készülékbe és azt Budapestnek mintegy 6-7 ezer helyén a napnak bármely perczében meghallgathassa valaki, ennek a lehetőségnek megteremtése mégis csak nagy dolog.

Budapestnek csaknem kellő közepén, a kerepesi úton egy új bérházban van a "Telefon Hírmondó" központi telepe. Itt van a műszaki osztály, a kiadóhivatal és a szerkesztőség a vele kapcsolatos hangverseny-osztálylyal.

A műszaki osztály az elmúlt három évet arra használta fel, hogy Budapest egész területén minden utcza mindkét oldalán végig sodronyt vonjon végig, fölerősítve azt a házak falára, végigfuttatva azt az ereszek alatt. Megkerülve így egy városrészt, visszatér a drót a főtelepre, a honnan kiindult. Budapest 27 részre van fölosztva és mindegyik városrésznek megvan a maga sodrony-vonala, mely hurok-szerüen fűzi azt a "Hírmondó"-hoz. Ha ezt a hosszú sodronyvezetéket nem zig-zugosan, hanem egyenes vonalban feszítenék ki: átérne Budapestről a fél országon Pozsonyig, a magyar államvasutak Duna-balparti vonala mellett, aztán a Duna jobb partján Győrön át ugyancsak a magyar államvasút mentén vissza Budapestre.

Ez a rendkívül kiterjedt hálózat szolgál a "Telefon Hírmondó" alapjául. Ezen át hallja meg Budapesten 6000 családnál több mindazt, a mit hir, dal, ének és zene alakjában a "Telefon Hírmondó" nyújt előfizetőinek.

Mikor egy magas kerekeken járó karcsú, öszszehajtogatható létrát vontat könnyű szerrel néhány ember az útczán végig, s amikor hirtelen nekifordítják egy-egy háznak, biztos, gyors kézzel bánva elmés szerkezetével, s a létra szemlátomást nő a harmadik, a negyedik emeletig : rendesen összecsődül körülötte a főváros kíváncsi népe.

Ez a "Telefon Hírmondó" járókelő műszaki csapata, a milyen van 12. És ezeknek ugyancsak sűrűn van dolguk. Az a vékony drót könnyen szakad. Megtépi a vihar, megviseli az időjárás, megtöri a fagy, s megbolygatja gyakran a műveletlen emberek rosszakarata, könnyelműsége.

Odabent éber figyelemmel kísérik a különböző alakú és szerkezetű készülékeket, melyek abban a pillanatban elárulják, a melyben baj történt a sodronyvezetéken. Ilyenkor egész csöndes vérrel osztja parancsát az a fiatal mérnök, a kinek ujjai mozdításától függ minden. Idegen, ismeretlen ember csodálkozva tekint erre a sok különféle alakú készülékre, melyek sok ujjnyi vastag zsinórral vannak ellátva, pedig mind mégis olyan egyszerű. Egy-egy váltó átállítása meglepő eredményeket szül. A kit bebocsatanak e titokzatos helyre és ott a hallgató-kagylót a füléihez illeszti, szinte megszédül a káprázatos változásoktól. A kalauzoló mérnök most az egyik rézlyukba illeszt egy rézcsapot, melynek folytatása egy hosszú, vastag, selyem szövettel borított sodrony. Ez elvész a többiek között. És akkor megcsendül lágyan valamely fülbe mászó operának édes zenéje. Ez a magyar kir. operaház vezetéke.

A másik pillanatban egy másik sodrony segélyével valami pajzán nóta üti meg a kíváncsi hallgató fülét. Ez a hang a népszínházból jön.

És azután tarkán, egymásután hirtelenül váltakozik czigányzene katonazenével, majd orfeumi kupié, valamely fonográfba zárt ünnepi dallam, s így tovább. Meglepi ez a sokféle vezeték és hang még a szakembert is, nemcsak a laikust.

Még csendesebben, zajtatlanabbúl végzi munkáját a kiadó-hivatal. Sok gondot kíván ez. Türelemmel szenvedi ez 6-7 ezer ember szeszélyét és eleget tesz mindazon óhajtásaiknak, a melyek csak kielégíthetők.

Minden előfizetővel szerződést kötnek, mely érvényben marad egy évig; azontúl felbontható az előfizető által 1/4 évi felmondással. A kiadóhivatal még soha sem mondott fel senkinek. A ki költözködik, annak utána viszik a hallgatókészüléket, és a ki ezt egy hónappal elébb bejelenti, még díjat sem fizet a készülék költöztetéseért. A kiadó-hivatal igen fontos osztálya a vállalatnak. Az intéz minden üzleti dolgot, az szedi be az előfizetéseket, s általában az gondoskodik, hogy mind a közönség meg legyen elégedve a vállalattal, mind pedig a vállalat az előfizető közönséggel.

A ki aláirta az egy évre szóló szerződést és a nevét hétféle könyvben hétféleképen elkönyvelték; a ki lefizette 4 hóra szóló 6 frt adóját és a ki bámulva látta, hogy egy szép reggelen harmadikemeleti lakásának ablakán az utczáról köszönti be a jó reggelt az evetke-módon oda felkúszott kékzubbonyos munkás és az előfizető szíves engedelme nélkül megfúrja az ablakpárkányt és azon át két sodronyvéget tol be az ablak közé: az el lehet rá készülve, hogy néhány perez múlva megcsendül előszobájában a csengő.

- Ki vagy ?

- A Telefon Hírmondó szerelője.

Es egy-kettőre megvan az állomás. Mindenki siet meghallgatni . . . A mekhanikus, a kit az apróság megcsudál, távozása előtt, egy papírlapot tesz le, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a napirend. Ebből aztán megtudja ki-ki, hogy mikor hallgassa a Hírmondót. Máskor az úr, máskor az asszony, olykor pedig a gyerekek. Ezt a napirendet már a szerkesztőség küldi. Ez az első üdvözlete. Ez a napirend apró negyedórákra osztja a napot, reggel 1/2 9-től este 10 óráig, és minden negyedórára meg van írva, miféle hírt hallgathat meg az előfizető. Hanem azért a mi kedves publikumunk mégis csak úgy vaktában hallgatja meg.

- Már megint börze!

Azt a napirendet ugyanis szép csínnal oda kellene szegezni a hallgató-készülék mellé és a szerint hallgatni meg a felolvasást. A kinek nem kell a börze, az ne hallgassa. Mint a hogy legtöbb ember nem nézi meg az újságban a börzejegyzést, pedig minden nap ott van a hírlap egyik hátsó oldalán. A napirend a rendszeres hallgatás alapja.

A szerkesztőség egészen olyan, mint bármely más újságé, csakhogy a kézirat nem a nyomdába kerül, hanem a felolvasó-szobába. Érre a helyre sok ember kíváncsi. Egy időben rejtélyes hírek keringtek róla, óriás korongokat, nagy tölcséreket emlegettek.

Mekkorát csalódott, a ki megnézte. A fel-olvasó-készülék még kevesebbet mutat, mint a telefon. Az egyedüli rejtélyes a szobában az, hogy a fala köröskörül ránczba szedett függönynyel van befuttatva a visszhang elfojtása végett. Itt áll a zongora, néha egy czimbalom, fiszharmonium, kottatartók, hordozható hang-felfogó kis tölcsérek és karcsú, szabályozható kis állványok. Azok a félelmetes nagy tölcsérek nincsenek sehol.

A milyen csendesen, nyugodtan és hidegen végzik munkájukat a műszaki osztály és a kiadóhivatal, olyan lázas, lármás a szerkesztőség. Itt mindenkinek joga van rá, hogy izgatott legyen, még ha oka nincs is. Az öt telefon közül egy legalább is csenget mindig.

Minden elgázolt asszonyt, minden állványról lepottyant tótot 10-20 "lapunk jó barátja" kötelességének tartja bejelenteni rögtön. Közbeközbe valóságos izgalmat idéznek a nagyobb események. Különben már az is izgató, hogy minden másodperczekre van kiszámítva és az egész szerkesztőség örökös aggodalomban él, hogy a kiküldött tudósító, vagy a tudósításért küldött inasfiú nem botlott-e meg a nedves aszfalton, mert ha igen, akkor szentül elkésik. Az egészet uralja a bécsi telefon lármás csengetyűje, mely úgy van berendezve, hogy addig csenget, a míg a gyorsíró le nem ül a telefonhoz.

Estére aztán mindenki nyájas arczot ölt. Kezdődik a hangverseny. Azaz, hogy még messze van, de az előkészületek másfél órával is megelőzik. Gyülekeznek lassan a közreműködők, férfiak, nők vegyesen. Mindenki megnyugtatja a hangverseny-osztály titkárát, hogy itt van és nem marad el a bejelentett szám. Azután önkéntelenül csoportokra oszlik a társaság és a napi munkában elfáradt szerkesztőségi tagok idegzetét megzsibbasztja az az irtóztató dallamosság, mely ilyenkor szerteárad minden szobából más hangban, más hangszerből. A zongoránál az opera-áriát próbálják. Ott nem kímélnek sem hangot, sem zongorát. A szomszédban a népszinház női és férfi kara próbálja dunynyögve a fiszharmonium mélabús hangja mellett az ő kardalait és melodikusán hangzik át a másik szobából a kürt-quartett indulója. Itt egy tárogatót kísérnek gordonkán, túlnan pedig hangolják a czimbalmot.

Egyszerre megjelenik ő, a víg, a szeretetreméltó - Zilahy, az aranyos Zsül. Kedves szerepeinek minden szeretetreméltóságát es mosolyát elpazarolja egy-egy elite-hangverseny alkalmával, mert ezeket ő igazgatja.

Ebben a szivarfüsttel kevert harmóniában dolgozik tovább a szerkesztőség. Még összegyűjtik az este érkezett táviratokat, a legújabb híreket és mire 1/2 9-kor megindul a hangverseny, lezárják a lapot, vagyis veszi mindenki a kalapot és alig egy-két ember marad, kikre az a keserű sors vár, hogy hangverseny után 1/2 lO-órától 10 óráig felolvassák az utolsó hírsorozatot.

"Csak a közreműködők maradhatnak bent."

Ez van ráirva háromszor is a hangversenyterem falára, a miből aztán okos ember hamar megérti, hogy vendéget idebent nem szívesen látnak. Zavarja ez a közreműködőket és levon az illúzióból. Mintha az ember a díszletek hátsó oldalát nézné a színházban. Közreműködő művészek és művésznők elébe oda teszik a nagy vendégkönyvet, a hová névaláírásán kívül néhány emléksort is kérnek. Hármat föntebb mutatunk be belőle, dátum szerint, a hogy irva vannak: Pálmay Ílka, Blaháné és Hegyi Aranka.

A könyv még fiatal, a múlt hónapban kezdték gyűjteni ezeket az emlékeket.

Idegen embernek ugyancsak csodálatosan hangzik, hogy ma már Budapesten ilyenféleképen marasztalják a vendéget: - Maradjon kérem estére is. 7 órakor meghallgatjuk az operaház nyitányát, azután az "Orfeus a pokolban" első fölvonását a népszínházban, közben megtudja ön még azt is, hogy áll a búza és ha még nem hallotta, 1/2 29-órakor meghallgathatja Káldy kurucz-nótáit - s mindezt itthon, a diván sarkában ülve teljes kényelemben.

Virág Béla.