A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Petőfi Népe - pn_1978_07_05_25p.txt

HÁROM ÉV MÚLVA LESZ AZ AVATÁS


         


Röpke magánstatisztika annak bizonyitására, hogy nagy szükség van végre egy új postaközpontra Kecskeméten. Az építkezésről írt cikk anyag- felvétele közben negyvennyolcszor vártam tárcsahangra - harmincegyszer jött be. Huszonháromszor csengett ki, de tizennégyszer foglaltat jelzett, ötször tévesen hívott, s mindössze négyszer találta el a helyes számot a készülék. Lehet persze, hogy ez csupán a véletlen játéka, az azonban semmiképpen sem kétséges, hogy a mindössze 3364 állomás bekapcsolására alkalmas, néhány, még 1949-ben telepített berendezéssel üzemelő központ megérett a cserére. Ismeretes, hogy a Villám István utcában megkezdődött az építkezés. Szombaton előévfordulót ünnepelhettek volna a munkások: ha nem lett volna szabad szombatok. 1979. július 1-re kell szerelésre kész állapotban átadniuk a létesítményt - a BHG ekkorra szállítja a központ berendezéseit.

- Hogy átadják-e? Egyelőre bizakodhatunk, mert az előzetesen megállapított ütemtervnek megfelelően folyik a munka. A 23 X 12 méteres műszaki épület - amelynek magassága majdan egy, pár centivel haladja meg a 30 métert - alapozása rendben befejeződött, s Demeter János ácsbrigádja vette át a terepet. Velük együtt az állványozók, vasbetonszerelők és betonozok - amint az a melegvizes fürdővel, ebédlővel ellátott felvonulási épület falára függesztett ütemtervből is kitetszik - megkezdték a 39 hetes betontechnológiai szerelést. Ezek közül is legelsőbb a pillérszerelés kezdődött meg, június 8-án, a múlt héten pedig a betonozás. Talán képet fest a munkálatok nagyságáról az az adat, hogy csak a betonba beépítendő vasszerelvény százötven tonnát nyom...

- A város központjában, az utazók, járókelők élénk érdeklődése közepette ügyködnek a posta építői, a Bács megyei Állami Építöipari Vállalat dolgozói. Művezetőjük Pintér Károly. Tapasztalt, régi szakember, huszonhat évet töltött a szolnoki építőipari vállalatnál, s tavaly áprilisban kérte ki a BÁCSÉP. Tanult szakmája az asztalosság, de dolgozott víz. és fűtésszerelőként, volt festő-mázoló, s mint mondja, otthon van az ácsmunkákban is. Egyszóval a tiszakécskei mester nem esik kétségbe, ha tanácsot kérnek tőle az emberei. A postaépítéssel egyidejűleg a megyei kórháznál is művezető. Munkájára hadd álljon itt egy, még Szolnokról származó jellemzés: az ő irányításával épített lakótelep műszaki átadásánál egyszerűen nem volt szükség hibajegyzék felvételiké, egyetlen megjegyzés nélkül vették át az épületeket az ellenőrök.

- Jelenleg még csupán tíz méter magas lehet a műszaki épület, amelyben a crossbar központot helyezik majd el. A harminc méteres magasságot egy daru segítségével érik el. Az emeltyűt - bár ennél nyilvánvalóan komolyabb megszólítást érdemelne a majdnem 40 méteres monstrum. - Radios Károly, az ácsok fiatal brigádvezető-helyettese is dicsérte.

- Pontos, gyors - mondta -, s ha kell, akár két centit is tud emelni, fordítani. Jó kezelő nélkül persze - tette hozzá - ez nem lenne lehetséges.

- A "jó kezelő", a fiatal Antal László. 1975. szeptemberében került az Épület Gépészeti vállalathoz, s a darukezelői tanfolyam elvégzése után 1976. januárjában Kecskemétre - a széchenyivárosi építkezéseikhez. Gyors tőmondatokban mutatja be a szerszámát.

- Harmáinc tonna a hét ellensúly. Az egész "műszer" 78 tonna, s egyszerre nyolc tonnát emelhet - egy szokvány házgyári elem 5,6 tonna. A fülke jelenleg 32 méter magasan van, ahonnan egész Kecskemétet jól belátni. Könnyű a gép kezelése, jól műszerezett is. Automatikusan jelzi például, ha a szél sebessége nagyobb harminc méteresnél másodpercenként. Ilyenkor tilos két négyzetméternél nagyobb tárgyakat emelni az összesen 280 méter hosszú teheremelő kötéllel.

- A 39 hetes összeszerelési terminusból már egypár hét letelt. Nemcsak az említett szakmák képviselői dolgoznak majd itt - egyébként alig negyedszázán ügyködnek - hanem, ahogy egyre feljebb emelkedik az épület, a többiek is hozzákezdenek a dolgukhoz. Ideje is, mert mint ismeretes, már a III. ötéves terv óta, húzódik az új posta építésének ügye, tehát már akkor a telefonálási panaszok tömkelege volt a hivatalos fórumokon. Hogy mit tud az új központ? Egyelőre 7000 állomást fogad be, de lehetőség lesz 28 ezer állomásosra való bővítésére. 135 településsel lehet kapcsolatot teremteni az 1981-es átadás után. Még két szám: több mint 400 millióba kerül, s tizenegy vállalat építi-szereli készre.

B. J.

A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1977   <<   1978   >>   1979
Home
Delizsánsz.