A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Petőfi Népe - pn_1978_12_05_100p.txt

Minden vonal FOGLALT

Külön legendája van már a kecskeméti telefonoknak.

   A távbeszélés helyébe - a legtöbb ember szerint - a helyi- és távdühöngés lépett: nincs vonal, ha van, nem lehet eltárcsázni, ha ellehet, foglalt a szám, ha nem foglalt kiderül, hogy már régen megváltozott: ekképpen egyetlen hívás lebonyolítása tíz-tizenöt percbe telik. Szó nélkül, vagy elemi hangerejű bosszankodással veszszük tudomásul, ha az "azonnalra", tízszeres díjért kért beszélgetést is csak másfél óra múlva hozzák be; idegcsillapítókat szedünk marokszámra, ha a bejelentő jelentkezésére várunk. Azaz: szidjuk a kecskeméti telefonviszonyokat - és a postát - mint a bokrot. Nem akarom magánügyeimmel traktálni az olvasót, de hadd említsem meg: amíg létrejött a randevú a megyei postahivatal vezetőjével, kerek negyven percig vártam vonalra.

- Amikor szóba hozom ezt, Bardóczky Simon nevetve a saját telefonjaira mutat.
- Tegyünk egy próbát - ajánlja. - Fogadjunk, hogy én sem kapok azonnal vonalat.
Nos, a hivatalvezető nyert (bár hogy örül-e ennek, azt erősen kétlem), minthogy a zöld készüléken öt a fehéren kilenc perc múlva érkezett vonal.


         


- A jelenlegi központ nemcsak kicsi Kecskemétnek, de rémségesen elavult is - adja meg beszélgetésünk alaphangját Bardóczky Simon. - Ez a szerkezet elég lenne Kiskörösnek, Kalocsának, de semmiképpen sem egy majdnem százezer lakosú városnak.

- Hogy miért nem lehet telefonálni? - töpreng pár pillanatig a kérdésen Dakó János, a távbeszélő főközpont vezetője. - Nem olyan nehéz megmagyarázni. Kinőttük, mint gyerek a cipőt - Ha valakinek, neki hinni lehet: harmincöt éve áll a posta szolgálátában, ott volt a jelenlegi berendezés születésekor is. - A háború előtt kézi kapcsolású központ volt itt Kecskeméten, 1949-ben kapott nyolcszáz vonalas automata berendezést ezt 1952-ben 1500 vonalasra bővítették. Négy év múlva újabb 500 vonal született, aztán tizenöt év múlva, 1970-71-ben lett háromezer vonalas. Közben - 1967-ben - belépett 284 állomással a leninvárosi mellékközpont is, tehát összesen valamivel több mint háromezer vonalunk van.

- Az új központ hétezres lesz. Hisz abban, hogy minden jóra fordul, ha 1981-ben átadják?
- Hiszek, hiszen a hétezer magában is sokat mond. Azt azonban nem tudom, hogy akkor hányán kérnek majd telefont: a be sem jelentett igényléseket felbecsülni sem lehet

- Egyet tudni kell - szögezi le Iványosi Szabó Tibor a távközlési osztály vezetője -, mégpedig azt, hogy Kecskeméten jóval több a vállalati, intézményi, hivatali telefonok száma, mint a magánosoké, következésképp a központra és a hálózatra egyaránt még a pestinél is nagyobb megterhelés jut. Mindemeillet a mi központunk országosan a legjobb hatásfokkal dolgozik: teljes kapacitással. Egy bekötött százas egységben - hadd ne használjam most a szakmai megnevezéseket - optimálisan 35-40 közületi vonal lehetne, de itt nem ritka az sem, amelyikben hatvan van.!

- Vegyük ehhez hozzá a közületek mellékállomásait, amelyek többsége szintén, alkalmas városi beszélgetésre. Úgy gondolom, ez tovább súlyosbítja gondjainkat.


         


- Az biztos - állapítja meg Dakó János -, hogy az, alközpontokba bekapcsolt mellékek száma jóval meghaladja a főközpont kapacitását. Ám még ez sem okozna gondot, ha mindenki csak fontos ügyiben emelné fel a kagylót. Véleményem szerint azonban kevés ügyben tapasztalható akkora fegyelmezetlenség, mint a telefon-kérdésiben. A vállalatoknak meg sem kottyan a mégoly nagy összegű telefonszámla, és gyakorlatilag nem akadályozzák meg a magánbeszélgetéseket a hivatali készülékeken, pedig a vonalak emiatt foglaltak legtöbbször. A másik ide tartozó segítség a telex bátrabb használata lenne, ám a legtöbb cégnél idegenkednek tőle, holott a telexhálózat világszínvonalú hazánkban.

- Szinte lehetetlen megkapni a bejelentőt, arról nem is beszélve, hogy "közönségesként" reménytelen a beszélgetésre várni...  Iványosi Szabó Tibor nagyot sóhajt,

- Ha van egy csatorna, akkor az csak bizonyos mennyiségű vizet ereszt át, ha több víz jön, árvíz lesz. Képtelenség a jelenlegi helyzetben ennyi interhívást lebonyolítani. Aszerint rangsorolunk, hogy ki mennyit fizet, de így sem győzzük. Ennek oka másodsorban az, hogy kevés a kezelőszemélyzet. A szakmának szinte semmi vonzó oldala nincs, a műszakpótlékkal is alacsony a fizetés, és karácsonyi, szilveszteri szolgálatot is kell adni. Annyi a munkájuk, hogy háromóránként öt perc pihenőt tarthatnak csak! Arról, hogy az utóbbi időben miféle válogatott sértéseket vágnak hozzájuk az előfizetők, szólni sem érdemes, annyi azonban bizonyos, hogy két becsületsértési kódex kitelne már a hallottakból. Higgyék el pedig: nekünk az az érdekünk, hisz akkor szerzünk bevételt, ha sikerül megteremteni az összeköttetést. Naponta kétezer érkező és kétezer kimenő hívásunk van, varázslók nem vagyunk, ennél többet képtelenek vagyunk lebonyolítani.

- Oda fut be a tudakozók hívása. Magam is sokszor kérdezek egy-egy telefonszámot, hisz a könyv igen elavult.

- A könyv! - a távközlési osztály vezetője csak legyint. - A benne szereplő számok hetven százaléka megváltozott!

- Akkor miért nem adnak ki újat?
- Mire megjelenne, kezdhetnénk elölről. Hamarosan belép a széchenyivárosi központ, egy sereg szám ismét megváltozik. Az új központ átadásáig nem számíthatunk új listára.


         


- Beszélgetésünk záróakkordjaként végigjártuk a központot. A hibabejelentőben ketten is ülnek. Napi száz meghibásodás az átlag - válaszolnak, kérdeznek, vizsgálnak. Cseppet sem látszanak nyugodtnak, gyorsan, tétovázás nélkül teszik a dolgukat.


         


- Ha központberendezés lennék, hamar elszédülnék: megállás nélkül forognak a tárcsák, várják mikor akaszkodhatnak egymásba: mikor adhatják a búgó hangot, mikor teremthetnek összeköttetést. 430-480 ezer beszélgetést bonyolítanak le havonta, és legalább kétszázezer a sikertelen hívások száma, azt hiszem, hogy csak az idősebb szerelők emlékeznek még arra, amikor a síri csöndet csak óránként-félóránként törte meg egy-egy tárcsafondiulat. Üzemelnek itt még 1949-ben telepített berendezések is, van munkája tehát a szolgálatos műszerészeknek.


         


Az interközpontban egymástól pár centire ülnek a kezelők, fejükön hallgató, szájuk előtt mikrofon; a "Szekszárdi tizenegy - négyszázkettő, jegyeztem!", "Sajtó? Várj, adom a hívót!" "Budaipest százhúszonnégy-ötszáztizenkiilenc? Maradjon, kapcsolom a hívómat!" szavak bábeli zavarrá olvadnak össze; pillanatnyi megállás nélkül folyik a kapcsolatkeresés és -teremtés, tíz perc múlva már én vagyok ideges a monotonná egybefolyó hangáradattól. Az interjegyek szünet nélkül érkeznek a gyorsan forgó futószalagon; figyelem a kezelőket, van aki öt vonalon dolgozik egyszerre. Időnként megrándul egyikük-másikuk arca, gondolom ekkor sértik őket vérig azok, akik reggel nyolckor kértek Pestet, s most, negyed tizenkettőkor kapják meg.

- Egy-két adat hiányozván, lerakom a kagylót, vonalra várok. Eltelik tíz perc, sehol semmi, eszembe jut, hogy ennyi idő alatt gyalog is odaértem volna dühös leszek. Aztán azt gondolom: ha lenne kalapom, megemelném a központosok előtt 1981-ig, az új berendezés elkészültéig ez a leghumánusabb cselekedet.


Ballai József






A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1977   <<   1978   >>   1979
Home
Delizsánsz.