A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1971_05_20_4p.txt

Vendéglátók a vendégekért?

"Tessék mondani, nem lehetne telefonálnom innen? A szemközti fülkében nem működik az automata. Természetesen fizetném.. . Csak egy pillanat lenne ... " - könyörög a vendég. A cukrászda kiszolgálója megse várja a mondat végét. A válasz határozottan csattan: "Nem lehet, kérem. Mi ezt az utasítást kaptuk." A vendég próbál még hatni a kőszívű kisasszonyra, de minden érve hiábavaló. A szabály, az szabály!

Csak ha SOS?

Igaz, nem életbevágóan sürgős, amit közölni szeretett volna ismerősével a hoppon maradt vendég. Nem gyulladt ki a ház, és nem mentőkre volt szükség. De fontos mondanivaló nemcsak életveszély esetén lehet. - Van valamilyen szabály vagy rendelkezés, mely tiltja, hogy a telefont használják a vendégek az étter mekben, cukrászdáikban? - kérdeztük meg a vendéglátó vállalat igazgatójától. A válaszból megtudtuk, hogy csak rendkívüli esetben kötelességük átadni a telefont. Azaz, ha orvosra, mentőkre, tűzoltókra van szükség. Külön utasítás nem tiltja, hogy valaki igénybe vegye a készüléket. Hogy engedik, vagy sem, azt az üzletvezető dönti el. Tehát csupán jóindulat kérdése. Ezeket a ritka eseteket figyelmen kívül hagyhatjuk. Dicséret, elismerés azért nem jár, mert valaki, ha élet van veszélyben, felajánlja a telefonját.

Költözzön a telefon!

Egy-egy szélmalomharc után a vendég - érthetően - dühösen távozik. Tehetetlenségében teljesen tanácstalan. Ha már történetesen a Tisza bal partján lakik, messze a Belvárostól, legalabb telefonon hidalhatá át a távolságot. De nem lehet. Lakásában nincs készülék. S tudja jól, reménye is a negyedik ötéves terv végefelé lehet, amikor - amint hírlik - felépül Újszegeden az új telefonközpont. De ha már - így van, legalább nyilvános telefonból lenne több egynél - és lehetőleg mindig használható állapotban. Mert ellenkező esetben mi más jutna eszébe egy átlagos észjárású embernek, szerencsét próbál a néhány lépésnyire levő cukrászdában. E szerint azonban minden fáradozása hiabavaló. Hogy miért? Mert a belső, gazdasági részben áll a telefon. Az Ibolya presszóban, vagy akár az Annában, félnek beengedni oda idegent. "És különben is, ki ér rá a fizetést ellenőrizni, és kísérgetni egy betévedt idegent?" - mondják a bizalmatlan vendéglátók. Az érthető, hogy nem szívesen engedik meg, hogy az irodába, konyhába, raktárba kívüláílló betegy e a lábát. Ez helyes is. A telefont kell kihozni a vendégeket befogadó helyiségbe! Igaz, a postaigazgatóság és a vendéglátó vállalat különböző szolgáltatásokkal foglalkozó intézmény. De mindkettő a lakosság, a vendégek "szolgálója", céljuk tehát közös: akikért vannak, azok megelégedésére munkálkodjanak. A vendéglátók vendégeket fogadjanak, az őket megillető előzékenységgel, udvariassággal - figyelmességgel. Esetleg, a kedves kendég kényelméért - talántán a posta adta telefonnal is.

Még ha randevú is!

A randevúk leggyakoribb színhelyéről lévén szó, az se csodálatra méltó, ha ez ügyben szeretne tárcsázni valaki. Mint ahogy ilyesmire is van példa. A Virág és a Hungária cukrászdákban 1 forintért bárkitelefonálhat a vendégeket fogadó helyiségben. A jó vendéglátó ötlettára kimeríthetetlen, ha munkájának célja az, hogy az őt látogatásával megtisztelő vendég kényelmesen érezze magát és elégedetten távozzék. Márpedig ezt ki neszeretné? Csipetnyi jóindulatra és hosszabb zsinórra lenn e csak szükség.

Chikán Ágnes
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1970   <<   1971   >>   1972
Home
Delizsánsz.