A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Petőfi Népe - pn_1975_12_14_89p.txt

Üzembe helyezték a csávolyi tévé-adót

Rövid próbaidőszak után, december elején megkezdte üzemi sugárzását a csávolyi tv-adó.

A nézőknek, valamint a Posta Rádió és Televízió műszaki igazgatóságának egyaránt régi gondja volt, hogy a Duna-Tisza köze déli részén milyen módon érhető el megfelelő képminőség. Még 1972-ben, az országgyűlés őszi ülésszakán Raffai Sarolta képviselő interpellációt nyújtott be Kalocsa, Baja és környéke televízióvételi viszonyainak megjavítása érdekében. Dr. Csanády Gvörgy, az akkori közlekedés- és postaügyi miniszter válaszában jogosnak tartotta a felvetést, de műszaki és gazdasági gondok miatt nem ígérhetett gyors megoldást.

A Posta szakemberei több tervvariációt dolgoztak ki a gondok enyhítésére. A számítások szerint várható volt. hogy az új pécsi televíziótorony - mivel jóval magasabbról sugározza az első műsort is - részben ellátja a szóban forgó területet.

A mérési eredmények azonban azt mutatták, hogy a "fehér foltot" nem sikerült teljesen felszámolni. Megvizsgálták a többi lehetséges megoldást is, de mivel a tervezett átjátszó adók működtetéséhez nem állt rendelkezésre a szükséges térerősség, úgy látszott, hogy meg kell várni az ötödik ötéves tervre előirányzott beruházások befejezését. A távlati elképzelésekben ugyanis szerepelt, hogy a már meglevő csávolyi mikrohullámú állomáson 1979-ben magasabb és nagyobb teherbírású antennatartó tornyot kell építeni, és egy 7. csatornán sugárzó televízióadót kell üzembe helyezni.

A Posta-vezérigazgatóság vezetéknélküli távközlési szakosztályának szocialista brigádjában dolgozó mérnökök kidolgoztak egy ideiglenes megoldást, ami végül is megvalósult. Javasolták, hogy az 1979-re előirányzott csávolyi bővítés egyik részeként szereplő munkát - a 28. csatornán működő adóberendezés telepítését - hozzák előre. A 28. csatorna az úgynevezett IV. tv- sávban van, vagyis abban a hullámhossz-tartományban. ahol a TV 2. műsorát sugárzó adóhálózatot építjük. Ebben a sávban a sugárzó adóantenna méretei alig az ötödét teszik csak ki egy alacsonyabb sávban működő antennának, így súlya is jóval kisebb. Egy ilyen súlyú antennát már elbírt a Csávolvon meglevő torony és az énületben is helyet lehetett szorítani a kisméretű adóberendezésnek.

Ezek után az adó beszerzését kellett meggyorsítani. Szerencsére a gyártó japán cég azonnal tudott szállítani. így - ideiglenes megoldásként - a 28. csatornán sugározva a TV 1. műsorát, a kritikus "fehér folt" tovább csökkent.

Az indulás óta elvégzett mérések szerint mintegy 20-25 kilométer sugarú körön belül jó képet mutatnak az UHF-sáv vételére is alkalmas vevőkészülékek. Ehhez természetesen megfelelően méretezett tetőantenna is szükséges.

A Posta felkérésére a Belkereskedelmi Minisztérium intézkedett, hogy a megfelelő antennák és egyéb kiegészítők kaphatók legyenek a környék szakboltjaiban.

Az V. ötéves terv során természetesen végrehajtjuk a Csávolyra eredetileg tervezett felújítást is. Új, 130 méter magas torony épül majd, melynek segítségével a 7. csatornán lehet sugározni az első műsort. A mostani adó pedig átveszi a második műsor továbbítását. Mindez 1979 végére várható.

Pataki László
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1974   <<   1975   >>   1976
Home
Delizsánsz.