A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Petőfi Népe - pn_1989_02_28_202p.txt

Németh Miklós látogatása Vas megyében

Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétfőn Vas megyébe látogatott. Délelőtt Szombathelyen, a megyei pártbizottság székházában két és fél órás megbeszélést folytatott a Vas megyei országgyűlési képviselőkkel. A kötetlen konzultáción elsősorban az Országgyűlés márciusi ülésszakának napirendjén szereplő témákat tekintették át.

- A Vas megyei képviselők kifejezték azt a meggyőződésűket, hogy a nemrég elfogadott gyülekezési törvény egyik passzusát, nevezetesen azt, amelyik megtiltja, hogy a Kossuth téren politikai demonstrációt rendezzenek, módosítani kell! Németh Miklós erre vonatkozóan elmdndta, hogy két alternatívát terjesztettek az Országgyűlés elé. Az egyik csak a parlament üléseinek idejére tiltja meg a demonstrációt az érintett területen, míg a másik egyéb kivételekkel tartaná fenn a tilalmat.

- Ezt követően Németh Miklós - Heinrich Meisel osztrák szövetségi államminiszter jelenlétében - felavatta az ország első digitális távbeszélőrendszerét. Az ünnepségen jelen volt Berecz Frigyes ipari, valamint Derzsi. András közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, továbbá Ausztria, Kanada és Franciaország budapesti nagykövetségének több vezető munkatársa, ott voltak a beruházás kivitelezésében részt vevő külföldi és hazai vállalatok képviselői.

- Németh Miklós avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az ország infrastruktúrájának fejlesztése a kormány kiemelt programjai közé tartozik. Mint mondotta: fejlett infrastruktúra, ezen -belül korszerű távbeszélő-hálózat nélkül hatékony gazdaság elképzelhetetlen. A hazai távbeszélő-hálózat megújításában a szombathelyi digitális telefonközpont üzembe helyezése az első lépés, amelynek megtétele széles körű nemzetközi együttműködésnek köszönhető. A közreműködő osztrák, francia és kanadai cégek munkáját, segítőkészségét példaértékűnek nevezte Németh Miklós, majd rámutatott: a kormány mindent megtesz azért, hogy az ezredfordulóig európai színvonalra fejlődjön hazánkban a híradástechnika.

- Heinrich Meisel felszólalásában példamutatónak nevezte hazánk és Ausztria együttműködését, majd azt hangsúlyozta, hogy az osztrák szövetségi kormány a maga részéről mindent megtesz a két ország vállalatai közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséért. Mint kiemelte, különösen nagy lehetőséget lát erre a határ menti régiók vonatkozásában.

- Az avatást megelőző nemzetközi sajtótájékoztatón a Magyar Posta vezetői elmondták, hogy a Szombathelyre telepített digitális távbeszélőközpont egy Ausztriában licenc alapján gyártott kanadai rendszer európai változata. A kiegészítő berendezéseit francia és magyar vállalatok szakemberei konstruálták, Nem mindennapi feladatot oldottak meg igen eredményesen a magyar szakemberek, akik a különböző berendezéseket magas színvonalon működő egységgé szerelték. A beruházás 1 milliárd 875 m illió forintba került. A szombathelyin kívül még 14 központot helyeztek üzembe a környező településeken. A góckörzetben mintegy négyszeresére növekedett a távbeszélőrendszer kapacitása. A korábbi, elavult berendezéseket nemzetközi és belföldi távhívásra alkalmas automata készülékekkel váltották fel.

- A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a távbeszélő-hálózat fejlesztésére kidolgozott program keretében még ebben az évben Budafokon, Székesfehérváron és Gárdonyban, jövőre pedig , Zalaegerszegen, Lentiben és Sopronban készül el egy-egy digitális -telefonközpont.

Németh Miklós az avatóünnepség után elutazott Vas megyéből.

(MTI)
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1988   <<   1989   >>   1990
bmn_1989_01_05_28p
ht_1989_01_06_2p
pn_1989_01_09_52p
bmn_1989_01_09_59p
pn_1989_01_15_174p
dm_1989_01_17_1p
dm_1989_01_24_178p
pn_1989_01_25_174p
1989_palyavalasztas

pn_1989_02_01_1p
pn_1989_02_06_41p
dm_1989_02_11_4p
pn_1989_02_11_88p
pn_1989_02_13_91p
pn_1989_02_28_202p
pn_1989_02_28_208p
dm_1989_02_28_210p
bmn_1989_02_28_217p
bmn_1989_02_28_221p

bmn_1989_03_03_20p
pn_1989_03_07_52p
bmn_1989_03_16_134p
bmn_1989_03_18_147p
pn_1989_03_29_214p

pn_1989_04_11_72p
pn_1989_04_14_92p
1989_04_200_eves_halasi

pn_1989_05_10_72p
bmn_1989_05_15_117p
bmn_1989_05_30_246p

pn_1989_06_06_41p
bmn_1989_06_19_148p
bmn_1989_06_19_149p
pn_1989_06_20_150p
dm_1989_06_22_2p
ht_1989_06_23_1p
dm_1989_06_30_3p

bmn_1989_07_01_6p
pn_1989_07_04_26p
pn_1989_07_05_36p
dm_1989_07_13_98p
pn_1989_07_17_119p
pn_1989_07_20_148p
bmn_1989_07_21_164p
pn_1989_07_26_189p
pn_1989_07_27_196p

pn_1989_08_05_48p
bmn_1989_08_05_38p
pn_1989_08_14_104p
pn_1989_08_18_135p
pn_1989_08_19_142p
pn_1989_08_21_156p
dm_1989_08_30_8p

pn_1989_09_01_8p
pn_1989_09_13_90p
pn_1989_09_21_153p
pn_1989_09_23_172p
pn_1989_09_28_216p
bmn_1989_09_31_243p
lmf_1989_09_251p

pn_1989_10_03_11p
pn_1989_10_10_76p

1989_11_03_post_muv_haz
pn_1989_11_09_69p
ht_1989_11_10_4p
dm_1989_11_11_3p
pn_1989_11_11_86p
pn_1989_11_15_111p
pn_1989_11_17_126p
pn_1989_11_18_134p
ht_1989_11_24_2p

pn_1989_12_02_17p
pn_1989_12_05_30p
ht_1989_12_08_2p
pn_1989_12_20_151p
ht_1989_12_22_3p
pn_1989_12_27_187p
1989_12_7szamjegy
1989_12_ertekmentes
1989_12_evford_napt

Pmek_1989








Home
Delizsánsz.