Szögedi Telefon (Interurban)

Petőfi Népe - pn_1989_04_14_92p.txt

Életét a postának szenteli

Az érettségizett, ám tovább nem tanuló városi gyerekek elhelyezkedési gondjai régről ismertek. De legalább akkora a dilemmájuk az iskolapadból kikerülő falun lakóknak, kiknek legtöbbje - munkahely nem lévén - kénytelen másutt letelepedni. Így járt egy madarasi kislány, aki a bácsalmási gimnáziumban 1961-ben érettségizett. És egyszercsak jött az ismerős, aki azt a hírt vitte, hogy a kisszállási postánál megüresedett a telefonközpont-kezelői állás. Sárika, a friss bizonyítványával kezében, elköltözött otthonról, és a postaépület szolgálati lakásában kialakította kis birodalmát. Munkaidejében pedig folyton azon igyekezett: a hívó és a hivott fél elégedett legyen a gyorsaságával és a kedvességével is.

Igyekezete végül is meghozta gyümölcsét, hiszen ma már hivatalvezető.

- A hetvenes évek elején, pontosan 1972. augusztus 14-én vettem át a hivatal irányítását. De addig sok mindennel meg kellett birkóznom, mert az ügyintézéshez, az okiratokhoz semmit sem értettem. Gyötörtem magam az önképzéssel, majd 1964-ben Baján, a postasegédtiszti tanfolyamon a néhai Bálint Zoli bácsi előtt sikeres vizsgát tettem. Egy hét múlva pedig az előző évben kötött házasságomból megszületett Attila gyermekünk.

- Visszatérve a munkára, azaz a ranglétrára.

- A tanulóidőm tapasztalata alapján mondhatom, nem olyan bonyolult telefonközpontosnak lenni, mint azt a kívülállók hiszik. Inkább a többi postai munkára illik e jelző. Ezt akkor tudtam meg igazán, amikor elvállaltam a hivatalvezetői állást. De nem sajnálom az estéket, az éjszakákat, hiszen sikerült úgy elsajátítani a szakmát, hogy eddig még nem kellett zsebbe nyúlni. Persze, ez a kollektívának is köszönhető. Rendszeresen jönnek a mórahalmi postaforgalmi szakközépiskolából és Bajáról a gyakornokok, akiknek mindig azt mondom, úgy kell dolgozni, hogy este nyugodtan aludjon el az ember. Most a katymári leendő hivatalvezető tanul itt.

- A kiskunhalasi postahivatal irányítása, felügyelete alá ezzel együtt huszonkét község tartozik. Milyen a postások, a lakosság kapcsolata?

- Egy szóval is mondhatnám: jó. Mi itt tízen vagyunk. A hat kézbesítőtől négy kül-, kettő belterületet lát el. Hagyományos, kerékpározó, tanyavilágot járó emberek, némelyikük ötven kilométeres körzettel. Mereven, csak hivatalosan dolgozni képtelenség lenne. Ha kell, gyógyszert visznek a mozgásképtelennek, kenyeret az ágyhozkötöttnek. És ha nincs is a nagy táskában nyugdíj, de éppen az öregek mellett visz el a postás útja, bekopog a "miben segíthetünk?" kérdéssel. Mi itt bent négyen, nők, megosztjuk a munkát. Ha kell, magam is helyettesítek, viszont elvárom a precíz munkát.

- Körülményeik nem túl ideálisak.

- Valóban kinőttük az ötven négyzetmétert. Nagy forgalmú, harmadosztályú hivatali kategóriába tartozunk. Szinte örökké nyílik az ajtó. Megnövekedett a pénz-, a telefonforgalom. A helyi vezetéstől már hallottam: amint az anyagiak engedik, talán lesz új házunk. A kilencvenes évék elejére ígérik. A helyszűke miatt nem tudunk például kitenni forgó hírlapállványt, ezért a tompái áfész helyi iparcikkboltjában kínálják az újságokat.

- Ám a falfelület is eléggé foglalt, no, nem a szokásos postai tájékoztatókra gondolok...

- Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy kilenc éven át megkaptuk a kiváló hivatal elismerő címet, a brigádmozgalom idejében pedig ezüstérmet. Négy évvel ezelőtt tettük a falra a Népszabadság emléklapját, amit a terjesztéssel érdemeltünk ki. Jónéhányan - velem együtt - a kiváló dolgozó cím tulajdonosa is. De a legnagyobb elismerésünk, hogy nem panaszkodik ránk a lakosság. Igyekszünk is, hiszen értük vagyunk.

Tizenhat órakor bezár a hivatal...

- Előttünk, a segélykérő állomásról bárki telefonálhat, és a legközelebbi munkanapon még mindig befizették a díjat. Szeretnénk távhívásra alkalmas telefonfülkét is. Kezdeményezésünkre hamarosan kisszállási képeslap is kapható lesz. Nincs mit szégyellni az embereknek. Szép község ez. Ha látná virágzáskor, itt, előttünk a rózsalugast!

- Mi az, amit nem hagyna ki életrajzából?

- Mindenekelőtt köszönet annak az asszonynak, aki 83 évesen velünk él, aki anyám helyett 16 hónapos koromtól édesanyám. Örülök annak is, hogy fiunk - aki Szegeden él - boldog, és remélem, nagymama is lehetek. Köszönöm a falu lakosságának azt a bizalmat, amikor tanács- és pártbizottsági taggá, az alapszervezet gazdasági felelősévé választottak. Igaz, valamikor tolmács szerettem volna lenni, hogy angol- és orosztudásom hasznosíthassam, de végül is nagyon jól érzem magam itt. Különben nem csinálnám. Jó lenne innen nyugdíjba menni. Hiszem, hogy kitartásom nem változik, mert ha megtámasztom a sarkam, nincs ki elmozdítsa. A kudarc inkább ösztönözne.

- Sárika, Kiss Lászlóné kitartását, szakmaszeretét a fentieken kívül bizonyítja, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumtól megkapta a Kiváló Munkáért kitüntetést, amit Köteles Zoltán, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója adott át a napokban.

P. S.