Petőfi Népe - pn_1989_07_26_189p.txt
VONALRA VÁRVA... - A MEGLEVŐVEL SEM TUDUNK BÁNNI
Személyesen gyorsabb, mint telefonon ?
Kétségbeesnének az orvosok, ha délelőttönként megmérnék a megyeszékhelyen telefonálásra kényszerülők vérnyomását. Szolid időtöltés a legizgalmasabb szerencsejáték a kiskunsági távbeszéléshez képest. Lesz-e házi vonal? Városi? Szabad-e a hívott szám? Segíti-e kapcsolatteremtő törekvéseinket a központos, ha házi alközponton át érhető el az illetékes?
Hány ember munkaidejét tennék ki a kagylóval a kézben várakozással elfecsérelt percek, órák egyetlen vállalatnál, egyetlen városban, országunkban? Várható-e, remélhető-e kedvező változás?
Amihez pénz sem kellene
Kezdjük a „végén”. Mit tehet a telefonáló? Ne feledje: az idő pénz, a mások ideje is.
Az életre állítólag előkészítő iskolákban szó sem esik arról, hogy miként kell(ene) célszerűen, szabatosan telefonálni. Mennyi időt takaríthatnánk meg csak azzal, ha a hívó és a hívott bemutatkozással kezdené mondandóját, a tiszteletkörök nélkül azonnal a tárgyra térne? Enyhítené a gondokat a bürokrácia csökkentése, a fölösleges munkakörök, jelentések, átfedések megszüntetése. Nem a hivatali készüléken beszélnék meg ráérő adminisztrátorok, előadók a hétvégi programokat, néhány nap múltán a szombati, vasárnapi élményeket.. . Mindehhez pénz sem kellene, csak munkafegyelem, meg kicsit több értelmesség, kulturáltság.
Sok bosszúságot elkerülhetnénk, ha jobban működnének az alközpontok. Egyetlen vállalat sem engedhetné meg magának valóságos piaci, érdekeltségi viszonyok között, hogy az alállomások számához viszonyítva kisteljesítményű, elavult szerkezetű alközponttal dühítse üzletfeleit, saját dolgozóit.
Sokat tehet(né)nek az alközpontosok
Sebján László, a posta Bács-Kiskun Megyei Távközlési Üzemének osztályvezetője szerint az elavult alközpontok és a gyenge központosok az ő statisztikájukat is rontják. Időnként kimutatják: a hívások száma miként aránylik a létrejött beszélgetések számához. Távol vagyunk a világ élvonalától. Ezért ajánlották föl például a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának, hogy cseréljék ki régi forgódobos házi alközpontjukat elektronikusra. Tekintettel a közös érdekre, a vételár tekintélyes hányadát elengednék. Az MMG sajnos a szükséges egymilliót sem tudta előteremteni.
Ritka öröm, ha olyan segítőkész, gyors, udvarias központos fogadja a hívót, mint például Kecskemét Városi Tanácsánál, a Kádgyárban, a Szerszámgépipari Műveknél. Sajnos az általános kép kevésbé szívderítő. Tapasztalataim szerint a vállalati irányítók csak kevés helyen tekintik a szervezet egyik legfontosabb dolgozójának a központost. Elő-előfordul, hogy alkalmatlannak bizonyult munkavállalóra bízzák az intézmény idegrendszerét. Tájékozatlansága, nemtörődömsége miatt megismételt hívások súlyosan terhelik az amúgy is zsúfolt vonalakat. Hányszor kapcsolnak rosszul, mert nem ismerik munkahelyük felépítését, az ügymenetet, olykor még a vezetők nevét sem.
A külföldi üzletember pechje?
Néha megoldhatatlan föladatok elé kerülnek. A kecskeméti Agrikon Vállalatnál például az alállomások száma és a forgalom nagysága két kezelőt kíván. Hosszú ideig egyet alkalmaztak „takarékosságból”. Másutt mindenesnek tekintik az alközpontost.
Igencsak meglepődött az egyik nagyüzem külföldi partnere, amikor hasztalan próbált déltájban kapcsolatot teremteni a magyar üzletféllel. Csak másnap tudta „telefonvégre kapni”. Aggódva kérdezte, hogy mi baj volt az előző nap, miért nem talált senkit az illetékesek közül? „Mi baj lett volna - válaszolt az igazgató -, csak Bözsi ebédelt, ilyenkor lezárja a központot. A portáról pedig nem tudják föladni a vonalat.”
Ilyen szemlélettel, ilyen szervezetlenséggel, ilyen vállalati infrastruktúrával még akkor is akadozna a távbeszélős ügyintézés, ha a Magyar Posta minden igényt kielégítene, ha arányosan annyi telefonkészülék jutna egy lakosra, mint például Spanyolországban, Svédországban vagy osztrák szomszédainknál.
Olyan messze vagyunk azonban tőlük, mint egy agyonstrapált Trabant egy vadonatúj Mercedestől.
(Folytatjuk )
Heltai Nándor