A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Békés Megyi Népújság - bmn_1972_07_28_257p.txt
Új helyére költözött a postahivatal
- Hétfőn telejsen kiürült a postahivatal régi épülete es a postások keddtől már az új helyen fogadták az ügyfeleket. Az atadás nem ment zavartalanul, amit jól pédáz a következő történet is. Egy idős bácsi tanácstalanul járkált az emeleti részen, míg az egyik ablak mogul megkérdezték tőle: "Mit tetszik keresni?"
- A lejáratott
- Nos, a további tévedések elkerülésére közöljük, hogy a földszinten kapott helyet a hírlaposztály, a csomagfelvétel és itt intézik a rádió-, televízióügyeket is.
- A főkapun lehel megközielíteni az első emeleti feljárót, ahol a főpénztár működik. Ott intézik a takarékkönyvek ki- és befizetését, a totó-lottó-árusítást, a levélfelvételeket és az értékcikkek eladását. Ott kap tak helyet a kézbesítők is.
- A régi épület korszerűsítését a kislakásépítő szövetkezet, vallatta. Átalakítás után odakerül majd a főpénztár. ott intézik a pénzfelvételt, - levélküldeményéket és 120-ra bővítik a bérelhető fiókok számát. A szövetkezet vezetői ígéretet tettek arra, hogy a korszerűsítési munkálatokkal szeptember végére végeznek.
- A tervek szerint októberben vagy novemberben elkészül és kiadják az új városi telefonkönyveket is. Az új lakótelepek és házak építésével párhuzamosan, egyre többen fordulnak a postához telefonért. Sajnos, a posta egyelőre nem tudja vállalni az új előfizetők bekapcsolását, hiszen a meglevő telefonközpont már telített. A meglevő igények - amelyek több százra tehetők - kielégítésére új telefonközpontra lenne szükség.