A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Délmagyarország - dm_1972_10_15_105p.txt
Automata távbeszélő-központ Hódmezővásárhelyen
Szombaton, a déli órákban ünnepélyes keretek között helyezték üzembe Hódmezővásárhelyen az Ericsson-licenc alapján készített automata távbeszélőközpontot, amelyet mintegy 30 millió forintos beruházással valósítottak meg. Ez az új berendezés felváltotta a 44 éve üzemelő Ericsson gyártmányú kézikapcsolásos telefonközpontot, mely az utóbbi időkben nehezen tudott már megfelelni a követelményeknek.
Az üzembe helyezési ünnepségen jelen volt dr. Palotás Magda, a Posta vezérigazgató-helyettese, Kovács Imre, Csongrád megye tanácselnök-helyettese, Horváth Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa is. Az ünnepség résztvevőinek Kopasz Flórián, a Szegedi Postaigazgatóság fejlesztési igazgatóhelyettese tájékoztatásul elmondotta az automata telefonközpontról a legfontosabb tudnivalókat. Ezután Fodor István, a Szegedi Postaigazgatóság vezetője engedélyt kért a postavezérigazgató-helyettestől az új központ üzembe helyezésére.
A tegnapi naptól kezdve Vásárhelyen automata bonyolítja le a helybeli beszélgetéseket, ötjegyű számot kell tárcsázni, ugyanúgy, mint Szegeden. A Szegedi Postaigazgatóság vezetője többek között elmondotta: ez a korszerűsítés, nemcsak Vásárhely fejlődése szempontjából jelentős lépés, hanem az igazgatóság egészét tekintve is.