Petőfi Népe - pn_1972_04_08_47p.txt
Egy hónap: 430 ezer helyi beszélgetés
A posta gondjai, az E5-ös út ügye
Kecskemét Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága előtt
(Részlet a cikkből...)
A vb tagjai ezután a posta szolgáltatásairól és a távbeszélő hálózat helyzetéről készített tájékoztatót hallgatták meg.
A felvételi szolgálatban tapasztalható zsúfoltságot, az ügyfelek sorban állását eddig is számos intézkedéssel igyekezett csökkenteni a posta. A kecskeméti 1. számú hivatalban például bővítették az ügyfelek rendelkezésére álló területet. A küldeményeket tömegesen feladó intézmények, vállalatok megbízottait külön helyiségbe irányították. Időmegtakarítást jelent a zsákos befizetési rendszer bevezetése is.
A munkaerő hiánya okozza a legtöbb gondot A városban még annyira- amennyire zavartalan a küldemények eljuttatása a címzetthez, a külterületen azonban a házhoz kézbesítést több helyütt szüneteltetni kellett. Felmerült olyan gondolat is, hogy átmenetileg mezőőrök segítségét veszik igénybe. Erre azonban mindössze egy vállalkozó akadt ő is csupán két hétig... Biztatásul csupán annyit hogy három új szállító jármű munkába állításával előreláthatólag a negyedik évnegyedben - legalább Kecskeméten - megoldják a külterületi kézbesítés problémáit.
A távbeszélő-hálózatról megállapították, hogy a jelenlegi berendezések a város forgalmát nem elégítik ki. Igen nehéz feladatot jelent a hálózatbővítésből kimaradt városrészek - köztük a Hunyadi-, a Műkert- és a Máriaváros - távbeszélő-ellátása. A posta szorgalmazza nyilvános állomások létesítését, s messzemenően egyetért az olyan kezdeményezésekkel is, mint távbeszélő-állomások felállítása dohányárudákban, presszókban, stb.
Ez év februárjában egyébként 430 ezer helyi beszélgetést folytattak Kecskeméten. Jelenleg 2675 az előfizetői állomások száma. Együttvéve 6069 beszélgetőhely van, s ez az ellátottság hasonló adottságú városokhoz képest jónak, országos szinten közepesnek mondható. Előreláthatólag a következő tervidőszak végére épül meg Kecskeméten az új postaház és a hétezres kapacitású központ, ami lényeges javulást hoz majd a távbeszélő-ellátásban.
A városi tanács végrehajtó bizottsága köszönetét és elismerését fejezte ki mind a posta, mind a távközlési üzem vezetőinek és dolgozóinak erőfeszítéseikért, a nehézségek leküzdésére tett törekvéseikért.
J. T.