A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Dunántúli Napló - dn_1972_08_19_141p.txt

Pécsi kitérő újra.....

14 óra 37 perckor megszólalt az első csengetés


         


Ünnepélyesen felavatták Pécs új telefonközpontját

"Távközlésünk soha nem fejlődött olyan ütemben és színvonalon, mint 1968-tól napjainkig“ - jelentette ki ünnepi beszédében dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter

Szeptemberben megkezdik a színes tévéadó szerelését

Az új postaműszaki épület 4. szintjén az ARM (helyközi) központban tegnap délután 2-kor ünneplő közönség jelent meg az avatásra. Eljöttek azok, akiknek kezemunkája nyomán valósult meg a 275 millió forintos beruházás: építők, hálózatszerelők, a központok szerelői, és eljöttek azok, akik nagyon sokat várnak e központok jó munkájától: a pécsiek képviselői, vállalatok és intézmények vezetői.

- Garamvötgyi Miklós, a pécsi Postaigazgatóság vezetője a tévé-toronynál tett látogatás után vezette az ünnepség színhelyére a vendégeket. Megjelent az avatóünnepségen dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, Horn Dezső miniszterhelyettes, a Magyar Posta vezérigazgatója, Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke, dr. Nagy József, a Baranya megyei Pártbizottság titkára, Horváth Lajos, Baranya megye Tanácsának elnöke, Ambrus Jenő, a Városi Pártbizottság első titkára, Papp Imre, Pécs megyei Város Tanácsának elnökhelyettese, Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, valamint a megye és a város társadalmi életének több vezető személyisége.

Garamvötgyi Miklós köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, ismertette a pécsi távközlés múltját, majd dr. Csanádi György mondott avató beszédet.

- Hosszú várakozás és sok munka előzte meg annak a jogos igénynek a kielégítését, amelyet Pécs város és Baranya megye vezetői és dolgozói támasztottak a távközlő rendszerek korszerűsítésére - mondta a miniszter beszéde elején, - A türelmes várakozásnak megvan az eredménye: Baranya a táv- és hírközlő rendszerek létesítése során nagyon sokat kap az országtól. A jelen pillanat nemcsak azért jelentős számunkra, mert ezt az új távbeszélő központot avathatjuk, hanem azért is, mert a mai nappal lezártuk az úgynevezett Ericsson-programot, amelynek keretében létrehoztuk a budapesti belföldi és a miskolci távhívó köznontot, E program megvalósítására kormányunk 1968-ban csupán a Posta részére mintegy 6,5 millió dollárt biztosított, amellett az ipar számára engedélyezett licencvásárlással lehetővé tette a Crossbar-rendszerű központok, a koaxiális kábelek és az ehhez szükséges nagycsatornaszámú átviteltechnikai berendezések gyártásának megindítását. Kijelenthetem, hogy a távközlés még egyetlen időszakban sem fejlődött olyan ütemben és színvonalon, mint az 1968-ban indult és most lezárt periódusban. A posta vezetői és dolgozói sikerrel tettek eleget az új rendszerek honosításával kapcsolatos feladatoknak és jól használták fel azokat az eszközöket, amelyeket kormányunk erre a célra biztosított. E tevékenység során felnőtt az új műszaki szakembergárda, amely a megkezdett úton az ország távközlő hálózatát tovább fogja korszerűsíteni.

Dr. Csanádi György ezután ismertette az új központ főbb műszaki jellemzőit, majd a Baranyát érintő egyéb távközlési beruházásokról beszélt:

- Új, három, szélessávú mikrohullámú rendszert létesítettünk Pécs és Budapest között, ez a műsorellátáson túl biztosítja a tévé-műsorok cseréjét is Magyarország és Jugoszlávia között. Az adóállomás URH adóberendezésekkel biztosítja a Kossuth és a Petőfi adó, valamint a zenei műsorok vételi lehetőségeinek javítását. Tavaly a Kossuth műsorának sugárzására telepítettünk egy 3 kW-os URH adóberendezést, idén egy 10 kW-os adót telepítünk a zenei műsor jobb vételi lehetősége érdekében, 1974-ben pedig egy további 10 kW-os URH- adót helyezünk üzembe a Petőfi műsorának a sugárzására. A Japánban Pécs számára vásárolt színes tévé-adó berendezései és antennái már úton vannak Magyarország felé, érkezésükre szeptemberben számítunk és akkor meg is kezdik a szerelést. A színes tévé-adó szerelésére a posta szakemberei vállalkoztak, Az új adóberendezés próbaüzemeltetésére december közepétől kerülhet sor. Ezzel Pécs és körzete is hozzájut a tévé második programjához, amelyet az adástól és a vevőkészüléktől függően színesben is tudnak élvezni. Minisztériumunk kérte az ipart és a kereskedelmet a szükséges vevőké szülékek és adapterek biztosítására. Ezek az intézkedéseink a távközlés majdnem teljes területére kiterjedtek és ha megemlítem azt, hogy ezek a létesítmények közel félmilliárd forint költséget jelentenek, azt hiszem, a megyei közvélemény elégedett azzal a gondoskodással, ami egyébként jogos igényeinek kielégítése érdekében történt és történik.

Beszédét a következő szavakkal fejezte be a miniszter:

- Pécs új távbeszélő-központjának átadásakor köszönetet mondok mindazoknak a tervezőknek, építőknek, kivitelezőknek, szerelőknek, a munkát vezető és irányító szakembereknek, akik részt vettek ebben a nagy munkában. Az új létesítményt azzal adom át a város lakosságának, társadalmi és politikai vezetőinek, hogy szolgálja ez a központ igényeik jobb kielégítését, segítse a város és a megye dolgozóit és vezetőit politikai, társadalmi és gazdasági feladataik megoldásában.
Ezután a postaigazgatóság vezetője engedélyt kért a minisztertől az üzembehelyezésre, majd utasította Losonczy László üzemtechnikust a központ bekapcsolására, 14 óra 37 perckor az elnökségi asztalon elhelyezett fehér telefonkészülék megszólalt: Losonczy László jelentette Garamvölgyi Miklós igazgatónak, hogy az utasításnak megfelelően bekapcsolta az új pécsi telefonközpont berendezéseit. A készüléket átadták Csanádi elvtársnak: tessék, éljen az alkalommal, s tegye meg az első távhívást az üzembehelyezett telefonközponton keresztül. A miniszter néhány pillanatig tűnődött, majd tárcsázott és az ünnepség résztvevői derültséggel hallhatták néhány pillanattal később a miniszter szavait:

- Igen, én vagyok . . . Csak azért hívtam, hogy bent vannak-e . . . Meg, hogy ellenőrizzem, csakugyan jól működik-e a központ...

Nem sokkal később - miután a kitüntetéseket és jutalmakat átadták - a közönség is meggyőződhetett a központ jó működéséről. A beszerelt készülékeken - ezúttal még igazgatósági költségen - bárki, bárhová telefonálhatott.
Az első beszélgetés után dr. Csanádi György miniszteri dicséretben részesítette Bogaras Györgyöt, a pécsi igazgatóság fejlesztési vezetőjét, Kurucz Jenő beruházási előadót és Trina János távközlési üzemi dolgozót. Horn Dezső vezér- igazgatói dicséretben részesítette Magassy László magasépítési csoportvezetőt, Nórgauer Mária távközlési üzemi dolgozót, valamint Rodek István és Obert Nándor hálózatépítő üzemi dolgozókat.

Az avatóünnepség Garamvölgyi Miklós zárszavával ért véget:

- Úgy tartjuk karban és úgy gondozzuk a most üzembehelyezett telefonközpontot, hogy a város dolgozói mindig zavartalanul használhassák.

Ezután Bagarus György fejlesztési vezető kalauzolta végig a vendégeket az új postaműszaki épületben, s bemutatta - most már működés közben - valamennyi berendezését.


Hársfai István


A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1971   <<   1972   >>   1973
Home
Delizsánsz.