A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1933_07_18_141p.txt

"Elintézték" a tanyai postai kézbesítést

(A Délmagyarország munkatársától.)
A május 27-én Szegeden rendezett tanyakongreszszus, mint emlékezetes, többek között feliratilag kérte a kormánytól a tanyai postai ellátás javítását. A kongresszuson resztvevő Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter megígérte, hogy rendezi a tanyai postai kézbesítés kérdését.

Most azután ugylátszik megtörtént az elintézés is, a belügyminiszter egyszerű leiratával. A minisztériumból ugyanis hétfőn leirat érkezett Szegedre a polgármesterhez. Leiratában megjegyzi a miniszter, hogy a tanyai postai kézbesítés bajain elsősorban maguk a városok és a községek igyekezzenek segíteni, még pedig a külterületi kézbesítés megszervezésével.

- A posta egy 20 fillérrel bérmentesített levelet, vagy éppen egy 2 filléres nyomtatványt 30-40 kilométeres távolságokra nem kézbesíthet, - irja leiratában a belügyminiszter. A város kötelessége, hogy a külterületi kézbesítést ugy szervezze meg, hogy a külterületi kézbesítők vigyék ki a postát a ritkán lakott tanyahelyekre és vállalkozzanak a közönséges levelek feladására is.

A belügyminiszter ezzel a leiratával a jelek szerint elintézte a tanyai postakézbesitést, amelyre szüntelenül panaszkodnak a tanyaiak. Rosszul ismeri a kérdést a miniszter, amikor azt mondja, hogy a külterületi városi kézbesítőkre kell bizni a postai kézbesítést is, mert a kevésszámú kézbesítők amúgy is tul vannak terhelve munkával, legtöbbjük már alig győzi. A tanyai postai kézbesités bajait egyszerű leirattal nem lehet elintézni, hanem kisebb postai gyűjtőállomásokat kell felállítani a tanyákon. Amig ez be nem következik, addig Szegedtől 30-40 kilométernyire egy hétig eltart a közönséges levél utja...






















A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
Delizsánsz.
1932   <<   1933   >>   1934