A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Délmagyarország - dm_1933_12_03_31p.txt
Rádióhét és rádiókiállítás Szegeden
Az uj lakihegyi nagyadó bekapcsolásával az egész ország érdeklődése a rádió, valamint a hihetetlen mértékben fejlődött magyar rádióipar felé fordult.
Ezen nagymérvű érdeklődés alapján határozta el a posta igazgatósága a "Rádióhetet", amelynek, sajnos, az a hátránya, hogy az egész ország érdeklődését Budapest felé tereli a vidék rovására. Hozzájárul ehez, hogy az államvasutak a baromfikiállítással kapcsolatban kedvezményes jegyet bocsátott ki.
Ezen nagyfokú érdeklődés kielégítésére, valamint azon cél elérésére, hogy szegediek Szegeden vásároljanak, elhatározta Fonyó Soma cég, hogy nagy áldozatok árán megrendezi a szegedi rádióhetet és a Próféta-étterem melletti Kárász-uccai helyiségben a legkiválóbb magyar gyárak gyártmányait az érdeklődőknek díjmentesen bemutatja.
A kiállítás megtekintése teljesen díjtalan és az érkeklődőknek Fonyó Soma-cég ottlévő szakemberei ugy a régi készülékek hibáinak kiküszöbölésére vonatkozólag, valamint az uj készülékek előnyeire a legnagyobb készséggel felvilágosítást nyújtanak.
Az óriási mennyiségben felhalmozott ujtipusu rádiókból mindenkinek módjában lesz kiválasztani a neki legmegfelelőbb tipusu készüléket, melyet beszerezhet a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett.
A cikk eredeti linkje...... 1.