A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1933_12_06_64p.txt

A szegedi rádiókiállitás megnyitása

A lakihegyi nagyadó megnyitása adott alkalmat a rádiótársaságnak arra, hogy úgynevezett rádióhetet rendezzen és ezen rádió fokozatos fejlődését bemutassa. Senki sem vitatja azt az óriási fejlődést, amely a rádió rövid létezése óta történt és ha a vidék kereskedői kifogásokat emeltek a rádióhét miatt, az nem a rádió ellen irányult, hanem az ellen a rendszer ellen, amely minden alkalmat felhasznál arra, hogy a vidéki közönséget Budapestre szállítsa, hogy pénzét ott elköltse.

Semmivel sincs indokolva, hogy a rádiókészülékek megtekintésére Budapestre zarándokoljon a közönség, mert hiszen Budapest részére nem gyártanak más készülékeket a gyárak, mint a vidék részére, a rádiókészülékek és alkatrészek árai is teljesen azonosak a vidéken és Budapesten, sőt a fizetési feltételek is ugyanazok. Ha ennek dacára Budapestre akarják a vidéki közönséget csalogatni, annak nem az a célja, hogy megmutassák neki, hogy mekkorát fejlődött a rádió, hanem az, hogy Budapesten vétessék meg vele azt a rádiót, amelyet ugyanabban a minőségben, árban és ugyanolyan feltételek mellett odahaza is megkaphat. Ezenfelül egy kis haszonhoz akarják juttatni a budapesti szállodásokat, vendéglősöket, színházakat, mozikat és főként a kereskedőket, mert feltételezik, hogy a jó vidéki közönség, ha már fennt van, szét is néz egy kicsit és visz is haza valami csekélységet.

Ámde ne térjünk el a tárgytól. Most a rádióhétről van szó. Miért lehetne csak Budapesten rendezni rádióhetet? - mondja Fonyó István, a Fonyó Soma-cég vezetője. Megmutatjuk, hogy Szegeden is lehet. És hogy lehet, azt bebizonyította kedden délután, amikor a sajtó képviselőinek bemutatta, a szerdán reggel megnyíló szegedi rádiókiállítást, illetőleg a szegedi rádióhetet. Igaz, áldozatkészség, sőt ennél is több: bátorság kell a mai nehéz időkben ilyen vállalkozáshoz. De Fonyó István valószínűleg ceruzával számolt, amikor elszánta magát erre a költséges kiállításra és ha talán anyagiakban nem is mutathat majd ki felesleget, a siker - ez már a sajtóbemutató után megállapítható - nem maradhat el.

A Fonyó-cég áldozatkészségét a kereskedelmi és iparkamara, valamint a Kereskedők Szövetsége is méltányolva, a sajtóbemutatón dr. Landesberg Jenő titkárral képviseltette magát, nemkülönben a postaigazgatóság, amelynek megbízásából Kiss Jenő postai műszaki igazgató jelent meg.

A Kárász-uccai egykori Próféta-nagyterme szolgál kiállítási helyiségül, a falak mentén ízléses fülkékre felosztva. Az első, amit hangsúlyozni kell, hogy ami itt ki van állítva, az mind magyar gyártmány és mind tökéletes. Négy magyar gyár: a Telefongyár, az Orion, a Standard és a Philips küzdenek az elsőségért de előreláthatóan holtversenyben végeznek, mert mindnek izléses a készüléke, készülékeiknek egyszerű a kezelése, mind kitűnően hozza a hangot és mondhatnánk mindnek egyforma az ára. A legfontosabb azonban, hogy egyetlen készülék sem drágább, mint Budapesten és a Fonyó-cég a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett részletre is adja a készülékeket. És még egy nagy előnye van annak, aki a Fonyó-cégnél szerzi he készülékét és pedig az, hogy nemcsak a cégfőnök kitűnő rádiószakértő, de alkalmazottai is, akik bármely előforduló szakkérdésben és hibakijavításánál készségesen állanak vevőik rendelkezésére.

A kiállításnak igen érdekes objektuma a detektor, amely készülék eddig Szegeden nem volt használható. A nagy adó most lehetővé teszi, hogy detektorral is igen jól lehet fogni Budapestet. Egy hátránya azonban sajnos mégis van: az, hogy amig a legjobb detektoros készülék teljesen felszerelve beszerezhető 16 pengőért, addig a rádiótársaság ezek után is 2 pengő 40 fillér engedélydijat fizettet havonta akár csak egy 8 lámpásos készülék után. Ez nyilvánvaló igazságtalanság és akadályozza a rádió terjedését. Ezzel szemben készséggel állapítjuk meg, hogy már 120 pengőért igen szép és jó rádiót lehet kapni beépített hangszóróval és ezeket is szívesen adja a Fonyó-cég részletfizetésre. Az uj készülékeken egyébként az a tendencia nyilatkozik meg, hogy minél kisebb lámpaszámmal minél nagyobb teljesítményre szorítsák a rádiót.

Ugyancsak a kiállítás keretében mutatják be a Tungsram-csöveket, amelyet csaknem valamennyi gyár használ készülékeihez, a Varta akkumulátorokat és a Petrix szárazelemeket, nemkülönben az ugyancsak magyar Homocord gyár gramofonkészülékeit.

Úgyszólván csak a terem diszitésére állítja ki a Fonyó-cég különféle igen izléses villamoskészülékeit, mint tea- és kávéfőzőket, kenyérpiritót, hajszáritót, vasalót és egyebeket, amiket készséggel árusit it a helyszínen, nemkülönben az izléses csillároka, amelyekkel a ma domináns szerepet játszó opálvilágitást mutatják be.

A kiállítás egy hétig marad nyitva és teljesen díjtalan. Érdeklődőknek mindenféle rádióügyben készséggel adnak felvilágosítást.






















A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
Delizsánsz.
1932   <<   1933   >>   1934