A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Békés Megyi Népújság - bmn_1979_03_11_79p.txt

Rendet csinál a posta?

- Az adott viszonyok között fel sem merülhet az a gondolat, hogy a posta olyan mértékben bővítse a budapesti telefonhálózatot - öszszes tartozékaival együtt -, ami elegendő lenne a már ma is sürgető és a jövőben állandóan tovább növekvő igények kielégítésére. Bizonyos szerény bővítésen túlmenően tehát elsősorban a rendelkezésre álló adottságoknak az eddiginél jobb, ésszerűbb kihasználásában kell keresni a javítás lehetőségét. A posta 1976-ban lépett ennek az úgynevezett forgalomrendezésnek az útjára, tavaly pedig a nagyarányú energiabefektetés eredményeket is hozott.

- Az erőfeszítéseket mindenekelőtt a vállalati alközpontok forgalmának ésszerű rendezésére, a meglevő egyenlőtlenségek kiküszöbölésére fordították. Igyekeztek megszüntetni azt az állapotot, hogy vannak vállalatok, amelyeket a központi számon szinte lehetetlen megkapni, s amelyekből a központon át telefonálni sem lehet, főállomásait viszont alig használják ki. A forgalomrendezés egyik fontos eleme volt a két új Crossbar-központ üzembe helyezése, ami Kőbányán több mint ötven, Újpesten pedig száz alközpont átkötését tette lehetővé.

- Ezerkilencvenöttel növelték az alközponti fővonalak számát. A telefonközpontokban végrehajtott rendezés során belső áramköri átalakításokkal javították a Krisztina-központ forgalmi lehetőségeit, s ezt a munkát az idén a Teréz-központban folytatják. Szinte valamenynyi központban végrehajtották a lehetséges áramköri bővítéseket. A forgalomrendezés több mint ötezer számcserét tett szükségessé. Az új telefonkönyvekben már az új számok szerepelnek. A postások erőfeszítései azonban csak akkor lehetnek eredményesek, ha az előfizetők az új közületi telefonkönyv megjelenése után már az új, csillagos számokon hívják a vállalatokat.

(v j)
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1978   <<   1979   >>   1980
Home
Delizsánsz.