A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Esti Hírlap - eh_1979_05_17_140p.txt

TELEFONPROGRAM

Új központok, új állomások

Fejlesztés Budapesten és vidéken

A telefonhálózat fejlesztéséről, az elért eredményekről és tennivalókról: "Az V. ötéves terv állomásgazdálkodása és a végrehajtás feltételei" címmel tart ma délután előadást a Közlekedéstudományi Egyesületben Pammer János, a Posta-vezérigazgatóság távközlésforgalmi ügyosztály vezetője. Vele beszélgettünk e közérdekű témáról.

- Erőforrásainkból eredetileg 71 ezer telefonállomás bekapcsolása vált volna lehetővé az országban ebben a tervidőszakban - mondta az osztályvezető. Talán szükségtelen hangsúlyozni: gondjainkat ez csak részben enyhítené, hiszen a telefonra várakozók száma jóval meghaladja a tervszámot.

Időközben a közismert kormányprogram jóvoltából 1,3 milliárd forinttal sikerült növelni a fejlesztési tervet, ez mintegy 45 ezer telefonállomás többletet jelent. De nem jelenti azt, hogy a tervidőszak végére 116 ezer új állomással sikerül is bővíteni a hálózatot, mivel a központok kapacitása ezt nem teszi lehetővé. Számításaink szerint a jövő év végére 100 ezerrel gyarapodik az új állomások száma, a többit 1981-ben kapcsoljuk be.

- Milyen ütemben halad a munka?
- A múlt három esztendő a forgalomtechnikai rendezés időszaka volt. Ennek lényege: az alközpontokban megvalósultak az úgynevezett sorozatszámok (ez a berendezések átalakítását is jelentette); pontosan meghatároztuk a központok forgalmi teljesítményét, és normális arányt teremtettünk a közületi és lakásállomások között.

Korábban ugyanis a közületi telefonok javára billent a mérleg.

A közületi telefonok túlzott száma rendkívül sok gondot okoz, hiszen amíg egy lakásállomásról havonta átlagosan 95 beszélgetést kezdeményeznek, a közületiről 611-et. Részletes szakmai magyarázatot nélkülözve is érthető: ha egy ezres központba csupán 200 közületi állomást kapcsolunk, már kimerítettük a központ kapacitását. Megtehetnénk ugyan, hogy rákapcsoljuk még a központra a 800 magánelőfizetői állomást, ebben az esetben azonban annyira megnőne a forgalom, hogy egyszerűen képtelenség lenne telefonálni. A jövőben ezért zömmel lakásállomásokat kapcsolunk be. Ahhoz, hogy a tervidőszak végére elérjük a 100 ezres szaporulatot, önmagában nem elég a posta erőfeszítése, hasonló feladat hárul mindazokra, akik ebben a munkában közreműködnek.

- Vagyis?
- Például a kábelkészítőkre, az anyagszállítókra, hogy ne legyen fennakadás, vagy csúszás, s a tanácsi szervekre is, hogy a szóban forgó területre idejében megadják az engedélyt. A múlt negyedévben sikerült túlteljesíteni a tervet, reméljük, a következő hónapokban sem lesz lemaradás.

Idén 25 270 új állomást kapcsolunk be az országban, 15 230-at vidéken, a többit a fővárosban, jövőre pedig 30 ezret Budapesten és 22 ezret vidéken. Folytatjuk a modern crossbar központok bekapcsolását, ebben az évben Tatabánya, Salgótarján, Szekszárd és Paks, jövőre Győr, Kecskemét és Mosonmagyaróvár kap új központot.

(p. s.)








A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
Home
Delizsánsz.
1978   <<   1979   >>   1980