A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Délmagyarország - dm_1983_08_25_1p.txt
Bővítették a telefonközpontot
Megváltozott hívószámok!
Az évekkel ezelőtt mindenki megkönnyebbülésére üzembe helyezett szegedi telefonközpont - a tervszerű hálózatfejlesztésnek köszönhetően - kezdte "önmagát kinőni" az utóbbi időben. A központba kapcsolt telefonok nagy száma és az azokról leadott hívások esetenként, a napi csúcsban, túlzott mértékű terhelést jelentettek a központnak. Ez az időszakos túlterheltség gyakran eredményezte, hogy egyes számmezők (ezt az első két számjegy jelenti) hívásakor foglaltat jelzett a készülék, más esetekben nem adta mindjárt a szokásos városi tárcsahangot. Miután ennek a "forgalmi dugónak" műszaki okai voltak, a Szegedi Postaigazgatóság szakemberei tavaly megkezdték a központ tehermentesítését.
- Mint Vojnár László igazgatóhelyettes elmondta, a közelmúltban három, egyenként ezer hívás lebonyolítására alkalmas új egységet építettek be a szegedi központba s ezzel lehetővé vált, hogy a város több, nagy forgalmú intézményének telefon-főáramköreit az új egységekre kapcsolják rá. Az új egységek belépése egyben új számmező megjelenésével is jár. A bekapcsolt új számmezők a 21-es, 22-es és 23-as, és ennek megfelelően a most megkezdett számváltoztatási rendszer háromlépcsős lesz. Augusztus 27-én tíz szegedi közület száma változik meg, a második ütemben, november 26-tól kap új számot tizenkét közintézmény, s az év végén december 17-től változtatják meg még 11 újabb alközpont számát. Szombattól Szegeden a következő közületi előfizetők száma változik meg (itt már csak az új számotközöljük): Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat szegedi üzemigazgatósága (Kossuth Lajos sugárút 68.) 22-844, DÉLÉP (Bocskai utca 10-14.) 23-122 és 22-133, József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi kar, dékáni hivatal, központi tanszékek (Táncsics M. utca 2.) 21-111, kibernetikai központ (Árpád tér 2.) 21-022, oktatási épület (Petőfi Sándor sugárút 30.) 21-611, A klinikák új száma : bőrgyógyászati klinika (Korányi fasor 8.) 21-011. Fül-orr-gége klinika (Lenin körút 111.) 21-122, a II-es kórház (Tolbuhin sugárút 57.) 21-222, az Orvostudományi Egyetem oktatási épülete (Dóm tér 13.) 22-211. A városi tanács (Széchenyi tér 9-11.) 23-111. A kibővített telefonközpont lényegében már egyszerre is alkalmas a számváltoztatással járó átkapcsolásra, ám ez nem csak ezen múlik. A több hónapos előkészítés során az érdekelt cégek közül többen kérték a számváltozás átütemezését, ugyanis meglehetős szervezési terhet jelent a kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező előfizetőknek valamennyi partnerüket értesíteni a tervezett változásról. Aki az új telefonszámot nem tudja, s a régit hívja, azt három hétig egy új, a Posta Kísérleti Intézet szakemberei által kifejlesztett új automata berendezés tájékoztatja a megváltozott telefonszámról.