A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1983_06_22_9p.txt
JÖVŐRE KECSKEMÉTEN IS LESZ TERMINÁL
Számítógép gyorsítja a postai szolgáltatásokat
- TPA 1148 jelzésű, korszerű.. számítógépet és hozzátartozó számítóközpontot adott át rendeltetésének tegnap Szegeden: dr. Palotás Magda, a posta vezérigazgató-helyettese. Beszédében végigkísérte a Magyar Postánál a szervezés- és számítástechnika bevezetésének - fokozatait, amelyeknek szükségszerű velejárója a számítóközpontok létesítése. A három megyét - Bács-Kiskunt, Békést és Csongrádot - összefogó szegedi igazgatóság a mintegy 21 millió forintos beruházás megvalósításával most olyan korszerű berendezéshez jutott, amelyet sokoldalúan tud hasznosítani. Mire?
- Az információk naprakész vezetésére, amely - az aktuális gazdálkodási eredmények ismeretében - megkönnyíti a öntéshozatalt, s egyszerűsítheti a belső hivatali ügymenetét.
- Ami pedig a lakosságnak is egyértelmű nyereség: a telefonszámokat ezentúl a komputerrel osztják szét - arányosabban mint eddig, s ez azt eredményezi, hogy egy-egy távbeszélő-központban 10-12 százalékkal több előfizetőt lehet gond nélkül kiszolgálni. (Kecskeméten már ezt a módszert alkalmazták egy régebbi berendezés segítségével.)
- A géppel forgalomelemzést is végeznek; 1984. január 1-től Szegeden készítik a telefonszámlákat (rövidebb határidővel és az eddiginél pontosabb időmegjelöléssel), s ugyancsak a jövő év folyamán kiterjesztik a gépi számlázást a megyeszékhelyek mellett más, kisebb településekre is.
- A szakemberek nagy teljesítményű kisszámítógépnek nevezik a TPA 1148-at, amelyhez - mágnesszalagos és -lemezes háttértároló is tartozik. Jelenleg hyolc terminál - vagyis; videorenyős munkahely - csatlakozik a géphez, de számuk még ugyanennyivel bővíthetö. A következő évben például Bács-Kiskun székhelyén is munkába állítanak egy, az alapgéppel összekötött terminált, amelynek révén a kecskeméti posta bármilyen műszaki, forgalmi adatsorát közvetlenül juttathatják el a szegedi feldolgozó központba, s onnan szintén azonnal megérkezik a kért információ.
V. T.