A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1983_12_14_92p.txt
ÉPÍTÉSÜGY - KÖZLEKEDÉS
POSTA - HONVÉDELEM
(Részlet a cikkből...)
.....
Doros Béla, a Magyar Posta elnökhelyettese
hangsúlyozta, hogy a 30 vállalatnál 65 ezer embert foglalkoztató intézmény az évente 16 milliárd forintnyi szolgáltatásainak színvonalát fokozatosan emelni igyekszik. A sikeres Győr-Sopron megyei kísérlet után országossá teszik a gyógyszerek postai házhozszállítását. Budapest után újabb 34 városban vezetik be az ajánlott és értéklevelek úgynevezett ismételt kézbesítését (vagyis, ha nem találják otthon a címzettet, az telefonon jelezheti, mikor kéri a küldemény ismételt eljuttatását). Üdülőhelyeken a postás fogja a hivatalba szállítani a továbbítani kívánt csomagokat; nagyobb fiókbérlőknek telephelyükre viszik majd a küldeményeket. Jövőre 30 ezer főállomást kapcsolnak a távbeszélő-hálózatba, köztük 22-25 ezernyi lesz a lakástelefon, és ezer utcai készüléket is telepítenek, ez a fejlesztés azonban alig javít a helyzeten, hiszen jelenleg mintegy 350 ezer igényt tartanak számon. Továbbra is nehéz helyzetben lesznek azonban a falvak, mert - miközben a távhívást kiterjesztik 400 magyarországi településre, - a drága automaták, és egyéb berendezések, vagyis alapjában a pénz hiánya miatt, továbbra is igen hosszadalmas lesz egy-egy szomszédos falu közti kapcsolat megterem tése.
........