Petőfi Népe - pn_1983_02_02_16p.txt
Átkapcsolták a telefonállomást
Még a múlt esztendőben riportban ismerkedhettek meg olvasóink Csollák doktorral, az orgoványi körzeti orvossal, munkájával. Szó esett arról is, hogy jó néhányszor Izsákra kellett átmenni gépkocsival, hogy a mentőkért telefonálhassanak. Vojnár László, a Szegedi (Postaigazgatóság igazgatóhelyettese már röviddel a cikk megjelenése után levélben jelezte, hogy megvizsgálják a telefonösszeköttetés minőségét. A napokban pedig a következő választ kaptuk:
"Az orgoványi postahivatal szolgálatának szünetelése alatt a kecskeméti és izsáki központhoz kerülnek átkapcsolásra az egyes állomások. Csollák doktor távbeszélő-állomása korábban a kecskemétihez csatlakozott. Kecskemét, a megyeszékhelyi központ közismerten nagy forgalmat bonyolít le, ebből adódóan a kezelők az érkező hívások nagy száma miatt nem minden esetben tudnak azonnal jelentkezni. Feltehetőleg ilyen esetekben fordult elő, hogy várakozás helyett inkább kocsival elszaladtak Izsákra telefonálni.
A cikk megjelenését követően Orgoványon mindkét körzeti orvos távbeszélő-állomását átkapcsoltattam az izsáki központhoz, tekintettel arra, hogy ez a központ kevésbé leterhelt.
A módosítás óta az orgoványi körzeti orvosoktól panasz nem érkezett!"
Köszönjük.
N. M.
-----------------------------------------------------------
NAPKÖZBEN:
Vandálok az utcán
Péntektől hétfőig nyugalmasnak egyáltalán nem mondható napokat "éltek át" a kecskeméti nyilvános telefonok. A hatvan ilyen készülékből 41 található utcai fülkékben, s ezekből kilencet tettek hosszabb-rövidebb időre használhatatlanná humoros kedvű tréfacsinálók, vagy feldühödött erős emberek, akik mindenképpen rászolgáltak a vandál megjelölésre.
Az Április 4. téri és az aluljárói ABC melletti állomásokról pénteken levágták a kézibeszélőket, majd ugyanezt tették hétfőn az időközben felszerelt újakkal is. A Hitel utcai és a Pálma cukrászda előtti telefonfülkében ugyancsak hallgató és beszélő nélküli csupasz zsinór maradt.
A tettes (tettesek) persze a megszerzett kézibeszélővel nem tudnak mit kezdeni. Nyilván nem is akarnak; a rongálás az egyedüli és szánalmas céljuk. Bizonyíték erre a taxiállomásnál és a Pákozdi csata utcában található nyilvános telefon, amelyeknek a tárcsáját tették tönkre. Az Irinyi utcában és az Akadémia körúton levő telefonokból pedig a tolvaj kezek kiszerelték a hallgatókat. Megrongálták a Széchenyi sétányon a garzonházi fülkét is.
Mindezt észrevétlenül!?
Persze a garázdának, a tolvajnak az a sorsa, hogy előbbutóbb lebukik. Ha ebben a környék lakói segíteni is tudnának, akkor előbb...
És ez nemcsak a telefonok érdeke...
(v. t.)