Délmagyarország - dm_1983_12_04_3p.txt
ELMENTÜNK
telefonkötvényt jegyezni
...gyanítottuk ugyanis, hogy a huszonötezer forintos kötvény felbolygatja a kedélyeket, s olyan lesz a Szegedi Postaigazgatóság ügyfélszolgálati irodája, mint a méhkas. Tévedtünk. A Lenin körúton a hét elején megnyitott új részlegben - amelynek ízléses kivitele a posta szakembereinek munkáját dicseri - csinos formaruhába (OKISZ Labor) öltözött udvarias hölgyek fogadtak. No és nemcsak udvariasak, türelmesek is . . .
Mert, bar a posta igyekezete szerint a kötvény kísérőszövegében a részletes tudnivalók benne vannak, külön-külön minden ügyfélnek elmagyarázzák mindazt, amit úgy érzi, nem ért, vagy felelnek annak, aki a saját ügyében külön kérdésekre keres választ. Ötször tízszer, s péntek délelőttig legkevesebb 1019 esetben. Ennyi kötvényt jegyeztünk ugyanis az első hét végéig, ám akik itt megfordultak tájékozódni, "kalkulálni", legalább háromszor ennyien voltak. Ezt tudtuk meg Bicskei Sarolta irodavezetőtől és Vojnár Lászlótól, a Szegedi Postaigazgatóság műszaki igazgatóhelyettesétől, s persze még azt, hogy a legnagyobb az érdeklődés a Szegedi Körzeti Telefonkötvény iránt. Érthető is, hiszen erre adnak telefont, míg a másik, a vállalatok részére kiadott általános telefonkötvény inkább csak egy kedvező feltételű takarékbetétnek számít - telefon nélkül. Ez utóbbi formára egyébként eddig négy cég "nevezett be", s a jegyzésben jelenlegi rekorder egy császártöltési szövetkeret. amely 2.4 millió forintért vásárolt kötvényt.
Elmentünk....., hogy megtudjuk, mi is érdekel bennünket legjobban. Először is, hogy mikor kapunk telefont? A válasz minden esetben, hogy 1984 második felétől kezdve 1986 végéig várható, ám ennek konkrét időpontja a kötvények befutásától, az adott körzet igénylőinek számától és a műszaki felkészültségtől függ. Többen nem értjük, vajon miért nem azonnal ad a posta a kötvény öszszegéért? Egyikünk úgy foralmazott ha ő ezzel a pénzzel csak egy újabb várakozási időt vásárol meg, akkor neki nem kell! "Azért nem fizetek 25 ezret, hogy másnak szereljék fel a telefont." Nem könnyű tudomásul venni, a kötvényért adott pénz valóban kölcsön a postának arra, hogy legyen miből kiépítenie az eddigi szegényes hálózatot es a távbeszélő központ bővítését is. Még nincs elég kölcsönpénz, nem tud tenni egy kapavágást sem.
S kérdezünk, kérdezünk.... arról, kell-e az áthelyezést kérőknek is jegyezniük (igen): ha valaki most egy kötvényért 50 ezret tesz le kaphat-e telefont soron kívül, azonnal (nem); s arról is kérdezünk, mennyi is a belépési díj, ha az ember kötvényt jegyzett, s eközben az is emelkedett. A kérdések gyakorisága egyúttal arra is figyelmeztet, mit fejtettek ki az írásos szövegben kevésbé egyértelműen. Nos, az utóbbinál válasz: igaz, hogy a díj duplája lett, azaz kertelefonnál 8 ezer, főállomásnál 12 ezer, a kötvény biztosította kedvezménnyel ugyanannyi lesz, mint volt, vagyis 4 és 6 ezer forint.
S még valami: akinek már van érvényes és viszszaigazolt jelentkezése a telefonra várakozók listáján, a Kötvény jegyzésével elsőbbséget élvez azokkal szemben, akiknek még csak kötvényük van. Ennek ellenére: mindenkinek lesz telefonja 86 végéig.
J. Zs.