A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Délmagyarország - dm_1966_05_19_5p.txt

Mai vendégünk 

A postások "Vosztok-6" műszaki brigádja

A kis piros kazettában ott csillog az ezüstplakett, egy még kisebb pedig mása; az ezüstkaszorús jelvény. Hatszoros szocialista brigádra vallanak ezek a kitüntetések. S ugyancsak itt díszeleg az asztalon a visszamenőleg megkapott bronzplakett is. Még sok egyéb kitüntetés vallhatna eredményeikről, olyanok, amelyeket otthon vagy bent a munkahelyükön őriznek: kiváló dolgozók valamennyien, s valószínűleg jókora falat lehetne beborítani az évek során elnyert oklevelekkel.

Most ők, a cserzett arcú, munkában keményedett, ám mégis jókedélyű, életvidám férfiak a Dél-Magyarország ipari rovatának vendégei. Meghívtuk Szécsi Györgyöt, Csányi Józsefet, Nacsa Lajost és Palotás Lászlót, mondanák el, hogyan sikerült hatodszor egymás után elnyerni a szocialista címet, miképp lettek ezüst-plakett-tulajdonosok. Velük jött a Csongrád megyei körzeti műszaki hivatal szb titkára, Nacsa István, aki nem olyan régen maga is végezte ezt a nehéz, egész embert kívánó szerelőmunkát.

Ami erősebben köt

A válasz hamarosan készen áll, mégpedig példázat formájában. Az egyik üzem vándorzászlót nyert néhány éve. Vezetői tréfásan fogadkoztak: no, ennek végleges helyet csinálunk itt, betonalapot készítünk számára, tőlünk ugyan senki el nem viszi. Esztendő múltán mégis búcsúzniuk kellett a zászlótól. Mikor aztán újra visszaszerezték maguknak, levonták a következtetést, nem betonra van szükség, hanem állandó, folyamatos jó munkára, erős akaratra, szilárd kollektív szellemre.

Nos, a Vosztok-6, amely hivatalosan a "híradástechnikai hálózatszerelő szakmunkások", közönségesen a "drótosok", "vonalasok"

munkacsapata, jó előre tudhatta ezt a tanulságot. Mint Nacsa István elmondja, 1959 decemberében alakult a szerelőbrigád, s esztendő fordultával már jelvény, oklevél volt a birtokukban. S a kezdeti lendület később sem vesztett erejéből, sőt nőtt.

- A névsor ugyanez volt?

- Nem. Ketten azóta megváltak tőlünk, nem haraggal, áthelyezés, átszervezés volt az ok - mondja Nacsa Lajos. - Nálunk - folytatja kis szünet után a napbarnított arcú, szemüveges-, idős munkás - nagyon sokat jelent az összeszokottság, hogy az ember még a gondolatát is tudja a másiknak. Nem könnyű erre a szakmára betanítani valakit, az összhangot csak az évek hozzák meg szaktárs és szaktárs között.

Egymásban bízva

- Sok függ attól, hogy bízunk, bízhatunk egymásban. Végre is a szó szoros értelmében egymás kezében vagyünk nem egyszer - hajol előre a brigádvezető. - Képzelje el, tetőn dolgozunk, sokszor egész meredeken, és az egyik ember kötéllel tartja a másikat. Szóval nem babra megy a játék. Ezért fontos a néhány év együtt dolgozás, ez az az iskola, amely a feltétlen bizalmat, s a nyugalmat adja.

Nemcsak a telefont, a géptávírók vonalát is ők hozzák rendbe. "Ha az idő kiadja" - teszik hozzá, a posta forgalmi részlegének is segítenek levélszekrényt cserélni. Ez most a szabadtéri előtt egy kicsit hozzátartozik a város csinosításához is, éppúgy, mint a levelezőlap- és bélyegautomaták szerelése.

- Persze sok egyébbel is foglalkozunk - jegyzi meg a brigádvezető. - Gyakran "ballagunk" a tetőkön, megesik hát, hogy eltörik alattunk a cserép. Olyankor tetőfedő szakmunkásokká léptetjük elő magunkat.

- A telek, azok kutyakemények a "drótos" számára - véli az ősz, gyérülő hajú Csányi József, mikor a nehézségekről érdeklődöm.

Olyankor bizony nehezebb alkalmazni a szakma fegyvertárát: a mászóvas, a biztosítógurtni, a csigasor, a tartókötél, a szerszámok körülményesebben vezetik célhoz a "vonalas" szerelőt. De a feladat megoldása minden időben egyarárt sürgető, s a brigádtagok zokszó nélkül indulnak el. Nemegyszer este 9-kor riadóztatják őket. hogy helyre kell hozni a város, az ország valamelyik "hallójáratát". Vagy a nemzetközi vonalakat, mint két éve, egy nagy téli viharban, mikor a szél rádön-tötte az oszlopsort a vasútra, s egész éjszaka kint dolgoztak, hogy a szóra szó válaszolhasson a legfontosabb áramkörökön.

Akrobatika

- Mennyi a külső, szabad ég alatti munkájúk?
- Nagyon sok. 80-90 százalék - mondja Szécsi György.

Bizonyos    a krobataképességeket is megkíván munkájuk: vezetékek kiépítése a magasban, mászás vllany-szerelő módra az oszlopokon. Párban dolgoznak, egyik biztosítja a másikat, s nem győzik elégge hangsúlyozni, mennyire fontos ez persze nézője is mindig akad látványos mutatványaiknak.

- Van úgy, hogy az ember kiül az ablakba, s a lentről csodálkozók azt hiszik, nincs is öv a derekán.

- mondja az erős hangú, sasorrú Palotás László. Mialatt jegyzek, az 58 éves Csányi bácsi azt fejtegeti a többieknek, hol, merre van a kábelfej, itt a Sajtóházban.

- Bizony nagyon fontos a helyismeret - fordul hozzám magyarázatként Palotás László -, csak úgy lehet gyorsan szerelni, ha tudom, hol fogjak hozzá. Szerencsére eléggé ismerjük már a várost.

Eddig csak Szegeden foglalkoztak állomáscserékkel, - telefonok bekapcsolásával, áthelyezésével. Most azonban nőtt a feladatuk és felelősségük, áprilistól az egész megyébe kaptak "kimenőt". Autón hozzák-viszik őket, este tudják meg, mi lesz a következő napi program. Aztán párban, vagy négyesben - ez a feladattól függ -, újra indulnak másnap oda, ahol szükség van szorgos kezükre. Otthonuk is távol van, - Tiszasziget. Szőreg, Petőfi telep, Fodortelep - úgyhogy mindent egybevetve naponta jó néhány órát töltenek utazással.

Megtanulták a legfontosabbat

S mégis, mi mindene telik erejükből! Nézem a vállalási jegyzőkönyvet. Tavaly az elrendelt munkákat úgy végezték, hogy 519 órát megtakarítottak; így ezt az időt különféle alközpontok felújítására tudták fordítani. Megtanulták, s állandóan újra megtanácskozzák az újfajta berendezések bekötését. Egy szaktársuk, Seres István házépítésében 121 órát segédkeztek, de máskor, másoknak, egymásnak is gyakran segítettek az otthonteremtésben. Idén pedig többek között 30 ezer forintos anyagmegtakarítást terveznek a helyi hálózatban elfekvő tartók, huzalok, egyéb anyagok lebontása és felhasználása révén.

- Melyik a legfontosabb vállalásuk?

- Talán az, hogy saját hibánkból nem fordul elő üzemi baleset - válaszolnak. Érthető és természetes ez, az egymásért, önmagukért érzett felelősség tükröződik benne.

A brigád vezető ma nem megy haza Tiszaszigetre, "iskolás" napja van. Másodikos a Villamosipari Technikumban. Ők is mennének szívesen - mondja Csányi bácsi, csakhát nem lehet visszafelé forgatni az idő kerekét. Persze tanulnak ők valamennyien, hisz sokoldalú, sokat kívánó szakma ez.

Egyet pedig - ez a szavaikból is, tetteikből is kiviláglik - jól megtanultak már: az összetartást, együttdolgozást, a kölcsönös felelősséget. Ez a kútfeje minden eredményüknek. Garai Gábor arról ír egyik szép versében, milyen tökéletes az összhang a trapézon együtt lengő két artista között, s hogy milyen szép lenne, ha az emberek is ennyire tudnák egymásrautaltságukat, összetartozásukat, mint ők ketten.

A búcsúzás után az a jóérzés marad meg bennem, hogy ők, a város hallásának gyógyítói, ilyen emberek.

Simai Mihály
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1965   <<   1966   >>   1967
Home
Delizsánsz.