A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)


Petőfi Népe - pn_1973_11_15_99p.txt

Postások útján

Izsák

- Hány új előfizetője van a mostani kampány kezdete óta?
- Két Petőfi Népe- és két Népszabadság-előfizetőt szerveztem.

- Hány lapot; kézbesít ki naponta?
- Átlagban kétszázat, de csütörtökön - akkor jön a sok képeslap - és vasárnap felmegy ez háromszázra is.

- Sok újságolvasó van-e a járásban ?
- Majdcsak minden háznál olvasnak valamilyen lapot. Szeretném, ha mindenüvé hordanék.

Pontos, katonás válaszok, csak a hangsúly barátságosabb, mint az egyenruhás szigor. Pedig Szabó Mihályon, az izsáki kézbesítőn is egyenruha van. De nem kekiszínű, hanem a postások sötétkék posztóöltönye. Piros paroliján a postakürt szomszédságában - három csillag fénylik. Ezüstösen, mint a haja. Piros arcát csakugyan a szabadban munkálkodókat mindig kísérő szél, napsütés, zápor, zimankó cserzette.

E világban az ötvenkilencedik, a postánál a huszonnyolcadik esztendejét tapossa. Hegedűs Kálmánnal, akivel egyszerre kezdte a hivatást és Kis Ferencnével - ő pedig hatvanhat óta kézbesít a külterületen -, a legjobb lapterjesztő postások a községben. Derekas munkát végez a többi öt is, másképp nem tartanának ott november első napjaiban, hogy a részükre megállapított kvótából már csupán 6 Népszabadság előfizető hiányzik. S a terjesztési akciónak jóformán csak a fele „ment még le”.

- Mennyi ház van a járásán?
- Körülbelül háromszázötven.
Ha csupán a szigorú utcahoszszat vesszük, 5-6 kilométert tesz ki a napi útja. Na de, ez csalóka.
- Volt egy felmérés vagy két esztendeje, mennyit gyalogol a postás naponta. Azt nem számították fel, hogy nekünk az udvarokba is be kell mennünk, s ahogy magam is utánagondoltam, átlag 30 métert teszek meg a kaputól a házig és vissza az utcára. Így kijön ez a gyalogtáv napi 18 kilométerre is. De ezt nem kalkulálták bele hivatalosan. Miért? Csak. Nem tudják.

- Kiket legkönnyebb előfizetőnek megnyerni?
- Akik tanyáról költöznek be. Nekik sok mindent kell pótolni. 28 éves korától isiásza van. Sokat fáj a lába, s ez visszatér. Szerencsére megtalálta a gyógyszert: Gyulán.
- Most megyek majd negyedszer. SZOT-beutalóval... De nem a postától - hajol mosolyogva Szantner György piackutatóhoz. Sikerült máshonnan hozzájutni. S mégiscsak ez a fontos. Hogy sikerült. Egy kasszára megy így is.

Kecel

- A községi előirányzatot Petőfi Népéből már túlteljesítettük, a Népszabadságból még néhány van hátra.

Kurin János, a keceli posta hivatalvezetője így summázza röviden az eredményt. Náluk is négy kézbesítő dolgozik belterületen, s négy a határban.

Kik a legjobbak a terjesztésben?
Kurin János leveszi szemüvegét. Nem időnyerésért, hogy a sorrenden gondolkozzon. Sőt nyomban rávágja.
- Mindannyian szorgalmasak. Nem tudnék kiemelni közülük.
Talán "időleges" taktika van ebben a véleményben? Mert Kecelen nemcsak a mostani akcióra időzítették az előfizetők szervezését. Ez év első napjától érvényes egy olyan vállalásuk is, hogy ezután minden külterületi kézbesítő öttel, a belterületiek pedig ugyancsak egyenként tízzel emelik a pártlap-előfizetők számát. Évről évre, terjesztési akciótól függetlenül.

- Tehát ez amolyan garantált növekedés lesz?
- Igen.
Ha sikerül állni szavukat, a keceli postások kezdeményezése duplán gyümölcsöző. Jövő ilyenkor megkérdezzük, hogyan sikerül az ilyen - vállaláson alapuló, kampányon kívüli terjesztés? Nyilván olyan szemlélettel, hogy a pártsajtó olvasása nincs akcióhoz kötve.

Drágszél

Drágszél felé menet még annak a kis epizódnak az ízét idézgetjük Szantner Györggyel, amit Kurin János mesélt búcsúzóul. Azzal kezdte, hogy az az idegenkedés, ami az új formájú Petőfi Népével szemben megnyilvánult kezdetben, most az ellenkezőjére fordult. Szeretik az olvasók a sok szép képért, s azért, hogy az 1. és 3. oldalon nem ugyanazt olvashatják, amit az országos lapokban. Előző este vendégük volt, a fia katonabajtársa. Beszélgettek. A Tolna megyei fiatalember szeme mindegyre a Petőfi Népére tévedt. Egyszer már nem állta. Szabad megnézni? Tessék.
Belemerült, s a végén se tette le.
- Tessék nekem adni, Kurin bácsi. Hadd vigyem haza Tolnába. Megmutatom, milyen szép, tartalmas lapot csinálnak Bács-Kiskun megyében.

A kis eset hangulatával térünk be a drágszéli postahivatalba. Zömök, világos arcú, fekete szemű fiatal férfi a parancsnok. Körülötte, parányi körzetben, hivatalának összes "címere". Háta mögött a falon a telefonközpont. Nagyobbacska rádiódobozban elférne a banándugós kapcsoló.

Előtte az asztalon: bélyegző,
nyomtatványok, utalványok, kis kassza aprópénzzel, újságok, képeslapok, levelek, küldemények, melyekből már máshová is jut az asztalon kívül.

A sajtóterjesztés helyzete?
- Ne is mondják. Tegnap a Népszabdaság nem érkezett meg. Hetenként két-három alkalommal marad el hol ez az újság, hol amaz. Mióta az új járat van ...
ö is, Szantner György is megmagyarázza. Azelőtt Miske "rovatolt" a községnek, s busz hozta a lapokat. Most Kalocsáról a posta saját gépkocsija szállítja körjáratban az újságokat a tetthelyekre. S bizony még megesik, hogy Drágszél újságjai Miskére futnak be.
- Magyarán: összekeverik - összegezi Szantner György.
- Ha nem mi intéznénk a sajtótér jesztést - feleségem a kézbesítő .-, bizony alaposan csökkent volna az előfizetők száma. Benniünket ismernek, jómagam pártvezetőségi és tanácstag is vagyok, s ha nem is mindig könnyen, sikerül meggyőzni az embereket. Várjanak még egy hónapot; megjavul a lapszállítás. Aztán csak mindig jobb lesz. Begyakorolják az elosztást, pontosan adják le a küldeményeket.

Tény, hogy ilyen körülmények között nem könnyű előfizetőt szervezni. De Bagó Ignácnak és feleségének van tekintélye, szavuknak hitele.
- Azért mai dátummal is indítottunk két Népszabadság-előfizetést - oldja fel a jogos kritika hatását barátságos derűvel a hivatalvezető.
Aztán utal a hagyományos "sajtókörútra", amelyet Fodor Sándor párttitkárral tesznek évenként, a karácsonyi ünnepekkor. 521 lélek - 174 család - él a faluban. 49-nél fordul meg napilap, s ebből csak egy, a Magyar Hírlap nem pártlap.
- Tizenkilenc párttagunk van, s csak kettőnek nem jár talán a pártsajtó ... Ebben a faluban nem okozna "megrázkódtatást" a családoknál a 20 forint előfizetési díj. - Asztalfiókjából marokra való kartonköteget húz ki. - Takarékbetétek. Sokkal több, mint amennyi család. Ezerkilencszázhatvanhárom február elsején vettem át, s akkor 810 forint, volt a takarékbetét-állomány. Abból is 300 forint a tűzoltóké, tehát közületi volt. Ma pedig 4 és fél millió forint. Csak itt a községben. Mert vannak, akiknek máshol is van a takarékban. Ez titkos, így helyes. Jó is, hogy enynyi van, megdolgoznak érte, szorgalmas nép lakik itt. De a titkár elvtárssal "gyúrjuk" azért a népet, ne csak a pénz legyen a minden. Éljenek olyan vonatkozásban is igényesen, hogy például szeressenek olvasni.

Nagyvárosban, járási székhelyeken esetleg kétkedve fogadnának bizonyos módszereket, de inkább ügyeskedéseket, amelyekkel ebben a kis községben szinte "fogni" kellett az embereket újságvásárlásra. Bagó Ignácot szeretik, becsülik, tisztelik, hiszen, mennyi jó tanácsára emlékeznek má köszönettel. Az első "fellépésére" a tsz-közgyűlésen, amikor a takarékosság előnyeire hívta fel a figyelmüket. Kezükben az évi szorgalom jutalma, a sok szép summa. Ne vásárolják el mind, hogy például előre megveszik a bútort az eladó lánynak. Legalább meglesz, mire pár év múlva bekötik a fejét. Minek ennyire előre bevásárolni? Akkorára rég divatjamúlt lesz a bútor. Ellenben a takarékban addig is kamatozik.
Volt nap, hogy 175 009 forintot tettek a takarékba. Van család, hogy 400 000 -forint a betétállomány. Bejön 7-8 ezer forint havonta a keresetekből, mert igen igyekvőek. De a rádiójuk is még az a bizonyos néprádió az ötvenes évekből.
Mondom, Bagó Ignácnak nagy a becsülete a közért végzett fáradozásaiért is. Negyedévenként feljárja a 11. körzet házait, mondják el gondjukat, bajukat, örömüket a tanácstagnak. Dolgozott a gázcseretelepért, amely jövő első negyedévre tető alá kerül. Harcolt, amikor a kéményseprő vállalat - egy rendeletet mereven értelmezve - több szabadkéményt meg akart szüntetni a faluban, ahol ez még kedvelt hagyományos füstölőeszköz, a disznóságok tartósításánál. Elintézte a járdajavítást az orvosi rendelőnél - és így tovább.
Mivel más nincs, nem vállalkozott rá, mert nem lehet belőle megélni, hivatali időn túl ő működteti a kis Írisz-presszót. Nos, tőle nem vették zokon, amikor egy-egy féldeci kiadásánál kedélyesen odavetette.
- Aki féldecit iszik, annál már az is dukálna, hogy újságot olvasson.
- De huncut vagy, hallod-e te, Náci. No, adjál egy Petőfi Népét.

Azóta nem egyszer így kérik már az itókát.
- Kérek egy féldecit - "sajtóval".
- Vasárnap és a féldecihez el tudom adni az újságokat.
Volt egy-két esztendeje egy szervező a megyétől, aki azért látogatott Drágszélre, hogy noszogassa az itteni szervezőt, meg korholja is egy kicsit, amiért nem megy a dolog.
- Jöjjön elvtárs, menjünk együtt a családokhoz. Nézze meg, hogy is megy ez - invitálta a helyi ember.
Betértek az első házba, ahogy a vendég választott. Hogy vannak, szép ára van-e a jószágnak, mennyi mindent vesznek az idén. Rákerül a sor az újságra is. Fizessenek már elő, vagy legalább vásároljanak.
- Nekünk oszt nem kell újság - húzódozik a gazda. Mire a felesége, megunva a "birkózást", odamondja.
- Vedd mán meg na. Nem látod, hogy idegennel van?
Nos, ez az. Ez is valami, hogy mások előtt azért csak restelljük már, ha kiderül rólunk, nem vagyunk újságolvasók. Drágszélen is, de megyeszerte jusson az emberek eszébe, amivel előző cikkünkben foglalkoztunk. Megyénk olvasottsági szintje más megyékhez viszonyítva is alacsony.

Tóth István
A cikk eredeti linkje...... 1.
Home
1972   <<   1973   >>   1974
Home
Delizsánsz.