Szögedi Telefon (Interurban)

Békés Megyi Népújság - bmn_1988_01_16_111p.txt

Megyénkből indultak

"Én a szakmában akartam maradni..."

Beszélgetés Rózsa Istvánnal, a Szegedi Postaigazgatóság nyugdíjas igazgatójával

Békésből "kiküldött" Csongrád megyei tudósítóként forgolódva a szegedi közügyekben, a vezető beosztású, nevesebb közéleti személyiségek között, lépten-nyomon találkozom Békés megyei származásúakkal. Egy idő után gyorsan bővül a kör, mert az "elszármazottak" jól számon tartják egymást...

- Nem mindig meddő mihasznaság, hanem okos tanulságokkal is lehet viselős a mértéktartó révedezés, tájunk közeli múltjáról. Ma is szívlelhető felismeréseket teremthet egy kis tűnődés afölött, hogy a "huzatos" viharsarki táj mennyi tehetséges, alkotóképes főt "eresztett szélnek" ... Csongrád megye persze nincs messze. A regionális problémák mind több területen dobnak a felszínre közös ügyeket a szomszéd megyével. Vagyis: az elszármazottak ebben a közelségben találkozhatnak szülőföldjük dolgaival, gondolhatnak az "otthoni" gondokkal.

- A riporter amolyan személyes indíttatású beszélgetésekre "kopogtatott be" Békésből elszármazottak hivatali szobáiba. Természetes dolog ugyanakkor, hogy az emlékidézés oldottságában néhány, megyénket érintő "hivatalosabb" kérdés is szóba került - kinél-kinél az illetékesség szerint. Ahogy mifelénk mondanák: "kihozta a szó ..." Lássuk tehát, hogy mit hozott ki a szó első beszélgetésünkből!

- A szegedi postaigazgatóság nyugdíjas igazgatója, (beszélgetésünk idején még hivatalban volt), Rózsa István a telefonban próbálta elhárítani riporteri elánomat. Mint mondta, dolgozni szeret, és nem nyilatkozni. Miután - szintén beszélgetésünk végén - megegyeztünk abban, hogy szerénysége ellenére is módomban van kitüntetéseit megtudni, a legfontosabbakat hajlandó volt mégis elmondani. Mi azért az arcképvázlathoz megemlítjük a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést és a Munka Érdemrend arany fokozatát, amelyet három ízben kapott meg, ha a többiről nem is szólunk . ..

Szép ez a büszke üveg-beton kolosszus az Anna-kúttal vizavé, ahogyan tükröt tart egyfelől a MÁV-igazgatóság épületveteránjának, a másik oldalról meg a Délép lakli toronyház bátyuskájának. Az ember megilletődik az utcáról belépve az előkelő épületbe. A feszengést csak fokozza egy barátságtalanságban szenvedő portársnő, ám a jó földi - aki "mellesleg" igazgató - társaságában már gyorsan megy a feloldódás. Elő hát az emlékekkel. Lássuk, mit idéz fel Rózsa István Békés megyei éveiből?

- Gyulán voltam géplakatos-motorszerelő inas, a Fejes gépműhelyben. Ez volt a legszigorúbb hely; felvettek 12-14 inast, aztán ebből felszabadult egy! De az kitűnővel! Köztük volt például a Csűri Pista, aki most a Merkur vezérigazgatója. Az én időmben ő volt a segéd. Egyszer, amikor a minisztériumban találkoztunk, és én emlegetni kezdtem, hogy együtt voltunk inasok, kikérte magának, mert ő akkor már segéd volt, mint mondta . ..

- Nagyon sok barátom van Gyulán. Szeretek hazamenni, csak már nincs kihez. A szüleim meghaltak, de a barátaim még megvannak. Én Gyulát nagyon szeretem, azért is, mert ott mindig akartak a vezetők. Ennek lett az eredménye az, hogy Gyula, ilyen szépen fejlődött Békéscsaba mellett.

- A kisinasból vezérigazgató lett. Mi történt közben?

- Én nagyon szerettem a szakmát. Nem dicsekvésként mondom, de kitűnővel szabadultam fel, ami tényleg nagy dolog volt, mert akkor még úgy volt, hogy három mesterhez kellett elmenni, bemutatni elméletileg és gyakorlatilag is, hogy mit tudunk. Akkor engem megkértek, hogy legyek a DISZ városi titkára. Nemet mondtam. Aztán addig beszéltek, hogy csak elvállaltam. Nagyon kedves gyerekekkel dolgoztam együtt. Az ifjúság akkor más volt. Nem arról van szó, hogy ma rosszabb lenne, csak valahogy jobban egymásra voltunk utalva. Nem volt annyi gondunk-bajunk, mint a maiaknak. Egyedül az, hogy valahogy megéljünk, és, hogy találkozzunk. Nem volt ennyi bajunk, hogy lakáskölcsön, és még sorolhatnám azokat, amelyek a mostani fiataloknak nem egy esetben komoly problémákat jelent a perspektíva kérdésében.

- A nagy életlendület, a lelkesedés kora volt ez .. .

- Úgy van! Mi úgy örültünk egy röplabdának... úgy örültünk annak, hogy a leventemozgalom otthagyta a csónakjait. Aztán megalakítottuk a repülőkört. Volt egy-két vitorlázó repülőnk, a Tücsök, a Vöcsök és a Góbé. Ezeket öszszeszedtük és tanítottuk a gyerekeket repülni.

- Hogyan tovább még Békés megyében és merre azután?

- Rábeszéltek, hogy menjek el Szeghalomra járási ifititkárnak. Én nem akartam. Meg is írtam föl, a DISZ-központba, hogy esetleg egy fél évig maradok itt, tovább nem. Aztán bevittek megyei SZIT-titkárnak, ez volt a szakszervezeti ifjúsági tanoncmozgalom. Egy-két hónap után megválasztottak a Magyar Ifjúsági Népi Szövetség első titkárának Békéscsabán. Ott voltam egy darabig, aztán azt javasolták, hogy menjek el Szombathelyre, szintén megyei első titkárnak, mert kellett a hely másnak, aki Békéscsabán lakott és két családja volt. Tíz hónap után elmentem a pártfőiskolára, ahonnan a KISZ-központba kerültem. Négy megyének voltam az instruktora, de nem sokáig. Utána az volt a javaslat, hogy leküldenek a szegedi járási pártbizottság első titkárának. Ez az ország legnagyobb járása volt. Sokan furcsállották a koromat, azt mondták, hogy az országban nincs még egy huszonhat éves első titkár. Ez volt az újabb, a második téeszszérvezés időszaka, már ötvenhat után.

- Ez a járás egy homokvidék volt. Előfordult egy-egy holdnyi gyümölcsös, de volt olyan ember, akinek negyvenholdas területe volt - de futóhomok. És ezt az embert felvettem a pártba. Erre fölhívtak: mi az, hogy én negyvenholdas kulákokat felveszek. Kijelentették: hogy alkalmatlan vagyok, mint járási első titkár. Én persze, ami biztos, biztos, fényképeket csináltattam a tanyákról, meg a gyerekekről. Ott álltak ingben ezek a kis csóró kölkök ... Felhívott Nógrádi Sándor, a KEB elnöke, én meg mondom, hogy itt vannak a fényképek: ha ezek kulákok, akkor én tényleg kulákpárti vagyok, mert én bizony lefényképeztem őket... Sok huzavona után végül Nógrádi elvtárs úgy fogalmazott, hogy bárcsak sok ilyen kádere lenne a pártnak, aki ezt meg meri csinálni ...

- A tsz-szervezésnél egyébként egyetlen embert sem aláztam meg, de ezt másoknak se engedtem. A járás területén tudtommal rendesen, túlkapások nélkül lement a dolog. Egy csomó pártonkívüli ember lett a tsz-elnök. Akik később párttagok lettek. Én nem akartam kényszeríteni őket, nem is kellett.

- Aztán megint olyan dolog történt velem, amilyet nem akartam: bevittek a Csongrád megyei pártbizottságra titkárnak. Én soha nem akartam semmi mást, mint a szakmában maradni. Vittek. Ez ilyen kor volt. Nekem a járás is sok volt . . .

- A pálya tehát kényszerpálya volt. Meddig maradt az?

- Tizenhárom évet lehúztam, mint megyei titkár. Utána fölálltam és azt mondtam: "Elvtársak, engedjenek el engem, mert most kell pályát választanom. Negyvenöt éves vagyok. Én nem szeretem azt, hogy ötévenként választgatnak. Tudom, hogy egy-két ciklust még kibírnék, de rossz az, amikor már küldik az embert." Akkor, felhívott a Biszku elvtárs. Ö volt a legfőbb káderes. És azt mondja nekem, hogy majd akkor mégy el, ha mi mondjuk. Én meg azt feleltem, hogy ha már ti mondjátok, akkor megette a fene...! Engedjetek el, még valahol befogadnak talán. Lett is volna nagyon jó helyem, tényleg.

- De ez nem a posta volt...

- Én nem a postához akartam jönni, de lejártak hozzám, a Horn miniszterhelyettes elvtárs (aki szegény már meghalt), hogy jöjjek át. Egy év után eljöttem.

- Visszatérve a gyulai emlékekre, mire gondol vissza a legszívesebben?

- Én Gyulát ma is nagyon szeretem. Rengeteg inastársam volt, barátok, akik mind vitték valamire, becsülettel helytálltak ebben a rendszerben. Ki lejjebb, ki följebb, de nem csalódtam bennük.

- Hogyan látja ma Békés megyét, a posta igazgatójaként?

- Az ottani vezetők általában reálisak. Ez a velünk szembeni elvárásokban is megmutatkozik. Nem csak követelnek, hanem megkérdezik, hogy lehetne és aztán igyekeznek ehhöz hozzáállni. Nem az a rossz értelemben vett viharsarki szemlélet jellemző, hanem tényleg, politikusok vannak ott, es megbíznak bennünk.

- Milyen érzésekkel tekint vissza, a nyugdíjazás küszöbén az utóbbi másfél évtizedre?

- Az igazgatóság az ország legutolsó helyén volt. Anyagi vonatkozásban, a telefonellátottság dolgában egyaránt. Tizenöt év alatt azért sikerült elérni azt, hogy már irigykednek ránk, pedig nincs miért... Én úgy vagyok vele, hogy ilyenkor kell elmenni az embernek.

- Mi következik mostanában Békés megyében "postai vonalon", amihez még feltétlenül köze van?

- Békéscsabának a nemzetközi távhívásba való bekapcsolása. Ezzel egy óriási lépést teszünk előre, a bekapcsolt környező településekkel együtt. A másik: Orosháza lesz, ahol még szeretnék ott lenni az alapkő lerakásánál... Ez a terület szorít bennünket nagyon. Gondoljunk csak a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező üveggyárra . . .

- És tovább, a következő "tizenöt év" mit hozhat Békés földjének?

- Békéscsabán tervezünk még két konténert, az új városrészek bekapcsolására. Ezekkel a legfontosabb állomásokat be tudjuk kötni. Sajnos az óriási igényekkel nem tudunk lépést tartani, de ha azt vesszük, hogy ezelőtt hogy nézett ki Békéscsaba, és a többi környező település: nem azt mondom, hogy minden rendben, de jelentős az előrelépés.

Időközben nyugállományba vonult Rózsa István. Munkásságáért Április Negyedikén Érdemrend kitüntetést kapott. Utódja, a Szegedi Postaigazgatóság igazgatói székében Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta lett.

Pleskonics András

Fotó: Enyedi Zoltán