A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1988_05_14_91p.txt
A KÖTVÉNYJEGYZÉS MEGGYORSÍTOTTA A FEJLESZTÉST
Az utolsó méréseket végzi Schilsong János az 1000 állomásos keceli telefonközpont berendezésein a bekapcsolás előtt.
Korszerű telefonhálózat Kiskőrös körzetében
- Nem ok nélkül térünk vissza lapunkban többször is egy-egy községi telefonközpont bekapcsolásának hírére. Szinte nem lehet eléggé hangsúlyozni, micsoda változást hoz egy-egy település lakóinak életében, amikor az ósdi kézikapcsolású központokat felváltják az automata berendezések, s megnyílik a lehetőség újabb állomások bekötésére is.
- Tegnap Kecelen adtak át új telefonközpontot, s ezzel befejeződött a Kiskőrös környéki hálózat korszerűsítése. Megjelent az átadáson dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke is, a nemzetiszínű szalagot pedig Doros Béla, a Magyar Posta általános elnökhelyettese vágta át. Megnyitóbeszédében elmondta, hogy az elmúlt két évben Kiskőrösön és a környező kilenc községben készültek el az új, crossbar rendszerű telefonközpontok. Közel 300 millió forintba került a Kiskőrös környéki fejlesztési program, s ebből 64 milliót a lakosság adott össze kötvények formájában. A jelentős kötvényjegyzés négy-öt évvel gyorsította meg, hozta előbbre a korszerűsítést.
- Az érintett településeken hosszú távra sikerült megalapozni a távközlési hálózat fejlesztését. A berendezések egy része már a digitális technikára épült, s minden központ tovább bővíthető. A tíz településen összesen 6 ezer állomás bekötésére nyílik lehetőség. Egyelőre a belföldi távhívást vehetik igénybe a telefontulajdonosok, s a folytonos éjjel-nappali szolgálat előnyeit, a jövő évtől pedig a nemzetközi hívásba is bekapcsolódhat a 78-as hívószámú körzet.
- Kecelen a posta a többi településhez hasonlóan-először a 340 jelenlegi állomást kapcsolta a távhívásba, június végéig pedig itt is, s az egész kiskőrösi körzetben bekapcsolják a kötvényeseket a hálózatba. Ezzel 3800-ra emelkedik a telefontulajdonosok száma a körzetben. A hálózatbővítés és a gyorsabb telefonálási lehetőség a vállalatok, szövetkezetek munkáját is segíti. A korszerű telefonhálózat jótékony hatással lehet az egész térség fejlődésére.
L. D.