A Szegedi Postaigazgatóság és Magyarország távközlése
a sajtó szemével.
A kezdetektől ... napjainkig.
Történelmi érdekességek.
(1850-1994)
Petőfi Népe - pn_1988_12_23_159p.txt
KUNSZÁLLÁS:
Szépülő falukép - javuló szolgáltatások
Ma délelőtt, ünnepélyes keretek között, adják át Kunszálláson az új postát, amelyhez a helyi körzeti megbízott irodája és szolgálati lakása csatlakozik.
Az épületegyüttes a község központjában, a Kossuth utcában jól illeszkedik Kunszállás gazdagodó faluképébe.
Mint ahogy azt Makóny Ferenc tanácselnöktől megtudtuk, a létesítmény kivitelezési munkáihoz tavaly augusztus végén látott hozzá a Kiskunfélegyházi Petőfi Tsz építőbrigádja. A szakipari munkák elvégzését a helyi kisiparosok és a tanács költségvetési üzemenek karbantartói vállalták magukra.
A helyi tanács két és fél millió forintját a Kunszállási Alkotmány Tsz 500 ezer forinttal, a Szegedi Postaigazgatóság egymillió, a megyei tanács egymillió, a Belügyminisztérium pedig másfel millió forinttal egészítette ki.
Az új postaépületben a korábbinál lényegesen kulturáltabb körülmények között fogadhatják az ügyfeleket. Ugyanitt, a napokban kapcsolták rá az országos hálózatra a crossbar telefonközpontot.
G. B.