Petőfi Népe - pn_1988_10_15_99p.txt
HÁROM MEGYÉBEN ÉVENTE EGYMILLIÓS KÁRT OKOZ A RONGÁLÁS
A posta hálózati szakembereinek konferenciája
A megyei pártbizottság tőserdei üdülője adott otthont a Magyar Posta háromnapos országos konferenciájának, ahol a távbeszélő-hálózat védelmét és egyéb aktuális kérdéseket vitatták meg öt vidéki, az országos, a Budapesti Postaigazgatóság, illetve a Magyar Posta központjának szakemberei.
Jelentős gondot okoz valamennyi postaigazgatóságnak az elosztó- és a tápszekrények biztonságos lezárása. Ezeket a szekrényeket főként lépcsőházakban, oszlopokon telepítik, amelyeket illetéktelenek felnyitnak, a vonalra csatlakoznak, s ezzel az előfizetőknek is, de a postának is jelentős kárt okoznak. A konferencián két zárszerkezetet mutattak be, egyet éppen, a Szegedi Postaigazgatóság dolgozói terveztek.
Izgalmasnak ígérkezett a kábeltelevíziós hálózatok kiépítésének témaköre. Országosan és megyeszerte is nagy az igény erre még a községekben is. Természetesnek tűnhetne, hogy a telefonkábelek kiépítésével egyidejűleg a kábeltévét is megépítsék. Sajnos, a posta erről egy kissé lemaradt, ugyanis az eddigi építést különböző kisszervezetek végezték, s végzik ma is. A szakemberek véleménye szerint, üzleti vállalkozásba kell kezdeni minél előbb, márcsak azért is, - mert - szerintük - a posta iránt a lakosságnak is nagyobb a bizalma.
Az építési technológiák alkalmazásának megvitatása közben egy új kábelfajta bevezetésével is foglalkoztak. Ez az új rendszerű kábel nem papír, hanem műanyag szigetelésű, hosszabb élettartamú, sőt némileg olcsóbb a réginél. Kalocsán digitális központot építenek majd, amelyhez a hálózatot ilyen kábelekből készítik.
A Magyar Posta telefon- és távíróhálózata egyrészt a föld alatt, másrészt a föld felett köti össze a központokat. Legtöbbször ezeket szakítják el, tépik ki, okoznak üzemzavart és jelentős anyagi károkat. Főként olyan helyeken fordul ez elő, ahol új közműveket - gáz, víz - építenek. A három megyében - a Szegedi Posta- igazgatóság területén - ez évben ötven ilyen eset történt, amely egymillió forint anyagi kárt okozott. A szakemberek a megelőzés módjairól szólva hangsúlyozták: szükséges a reklám, a pontos közműnyilvántartás, valamint az engedélyezési eljárás során történő szigorúbb ellenőrzés.
G. G.